SynGen - A Jövő Szolgálatában II.

Horror / Novellák (1305 katt) Kétvirág
  2013.09.27.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/9 számában.

SynGen - A Jövő Szolgálatában - ez állt az iskola kapuja fölött. Kíváncsi elsősként ezt betűzgettem, és az évek során kedves ismerősömmé vált a felirat. A rózsaszín betűk minden kanyarulatát, a kék tábla minden egyetlenségét ismertem annyira, hogy akár álomból fölverve is fel tudtam volna idézni. Sőt, föl sem kellett volna ébreszteni hozzá.

Igen, vállalatai iskolába jártam. És a vállalat lakótelepén laktunk. Anyám a SynGen új gyárában kapott munkát, és ott ismerkedett meg a mostohaapámmal is. Az iskola egyébként nem volt rossz. A tanítónk, a kedves, kék köpenyes néni akár az ingyenkonyhán cukrot osztó ismerősöm ikertestvére is lehetett volna. És ő is adott cukorkát. A jóknak zöldet, a rosszaknak pirosat. Én pedig jó voltam. Mindig, és nagyon.

Mivel rosszalkodni nem mertem, és jobbat nem tudtam kitalálni, hát a tanítóra figyeltem az órákon. Így egyszerűen elkerülni sem tudtam, hogy szinte minden szavára pontosan emlékezzek. Ráadásul mindig csendesen és egyedül oldottam meg az órai feladatokat, csendesen és egyedül csináltam meg a leckémet is a napköziben.

Hamarosan osztályelső lettem. És ez - rajtam kívül - nem is lepett meg senkit.

Azt hiszem, a félévi bizonyítvánnyal együtt kaptam meg az első KÉK cukorkámat is. Rettenetesen megijedtem. Hiszen a piros cukortól a gyerekek szinte azonnal bábokká váltak, akik csak a felnőttek szavára csinálnak akármit is. Ilyenek is maradtak majd' egy egész napig. A zöld édesség veszélytelen, na de, jaj, vajon mit csinálhat a KÉK?!

Nem mertem megenni, hanem eltartalékoltam a zsebemben. Ehhez komoly ügyességre volt szükség, mert a SynGen-cukrok külső kemény része olyan vékony, hogy szinte azonnal szétolvad a szádban, és a tanító néni meg is várja, amíg beleteszed. Mégis sikerült megoldanom. Kiköptem, amint odébb lépett. Zsebkendőbe csomagoltam a kékséget, és zsebre tettem.

Aztán kifaggatta a többieket, kik kaphatott ilyen cukrot rajtam kívül, és nagyon-nagyon-nagyon figyelni kezdtem azt a két lányt. Nem történt semmi. Másnap és még harmadnap is kéket kaptak. (Én is, csak én zsebre tettem.) Semmi.

- Vajon ez lassabban hatós? - kérdeztem magamban, és még mindig nem ettem a cukrot.

És igen, egy hét múlva egyszerre csak észrevettem: Anna, ő volt az egyik kék cukros lány, eddig mindig nagyon ügyetlen volt tesiből. Még nálam is ügyetlenebb. És most felmászott a kötélre. Végig! Erről egy hete még nem is álmodozhatott! Én pedig csak az alján himbálóztam szerencsétlenül.

- Aha, szóval a kéktől meg ügyesebb leszek! - állapítottam meg, és még aznap bekebeleztem a teljes készletemet.

Kár volt. Másnapra magas lázam lett, és a világ is valahogy elfolyt a szemeim előtt. A kék köpenyes üzemorvos csak hümmögött. Aztán egy injekcióval elaltatott...

Előző oldal Kétvirág
Vélemények a műről (eddig 3 db)