Nihilmester: Hátralévő idő: 303 nap (2006)

A jövő útjai / Nihilmester (1573 katt) Rohadék
  2010.09.12.

Írtam Neki születésnapjára egy levelet, amiben közlöm, hogy felejtsen el, mert én sem szeretném látni többet; hogy nekem belőle Minden kell, vagy Semmi. Már elég régóta gondolkodtam a levél megírásán (több hónapja), és most jutott el a tettig. Bár utólag tekintve biztos vagyok benne, hogy jópár lényeges mementót kihagytam belőle, a lelkiismeretemet valahogy megnyugtattam (talán).

Reakció az utóbbi tíz napban nem volt.

Téma végérvényesen lezárva. Illetve még néhány mondat.

Sz-szel is találkoztam újra, meg Y-nal, akinek bizonyos dolgokat nem tudtam eléggé hangsúlyozni, nevezetesen, 1. hogy én nem úgy különböztetem meg az embereket, hogy rohadt ferdeszemű, büdös oláh cigány, nigger, vagy faszomtudjami, busman, gyökér arab, buzi zsidó, hanem BUNKÓ, meg NEM BUNKÓ. 2. nem az erő a lényeg, még akkor sem, ha provokálnak, vagy megaláznak, hanem hogy én mit gondolok. Akik elsőre nem értenek meg, annak már nem (igazán) lehet és nem is kötelező bizonyítanom. Persze, hogy a sor teljes legyen, rátapintott a gyenge pontjaimra, mint például a bátortalanságomra Ővele és a többi lánnyal kapcsolatban, de ezzel még nem oldotta meg sem ezt, sem az előző problémát, így csak a gyufát húzta ki.

Egyébként nem tudom, mi a fene van velem, de azért van kedvem élni. Sőt, tele vagyok tervekkel. Ez persze még mindig nem elég, de nem szakadhat a megoldás csak úgy a nyakamba.

Szóval egyenlőre még folytatódik a visszaszámlálás, aztán meglátjuk. Nehogy már egy kis jó közérzet elrontsa az évszázad depresszióját, aminek egy élet a tétje! Hehe!

Előző oldal Rohadék