Hautmonti történet
Az alkony kihunyó fényei néhol még áthajoltak a dombokon, és szférák különös zenéje szólt a villanyoszlopok között feszülő vezetékek húrjain. A szél feltámadt, belekapott az út menti fák ágaiba, és mint ezernyi apró gyémánt, fényesen csillogva hullottak szét róluk a kora esti zápor itt felejtett cseppjei. A völgyben vonat ablakainak aranysárga lánca kanyargott, majd eltűnt a dombok között, és elhalt kerekeinek zakatolása is. A sínek mentén húzódó úton autók fénye vágott utat a félhomályba, egyre távolodó zúgásuk kis időre megtörte a csendet. A városközpont felől, a völgy zugából megannyi otthon szikrái remegtek. Valamivel távolabb, az egyre sűrűbb sötétségben, szürkésen derengő sávjával kitűnt az Auchan áruház hatalmas parkolója. Fénylő pontok mozogtak rajta, melyek végig pásztázták a szemközti, bokrossal borított oldalt, majd kifordulva az útra eltűntek a városszéli házak között.
Az öreg, kopott téglafalakon az út felett kifeszített kábelek lámpáinak fényei imbolyogtak, melyek a szélben néha nekilódultak, kicsit himbálóztak, majd megálltak valahol félúton. A járda vízzel telt gödreiben házak ablakaiból kiszűrődő fények csillogtak, és frissen sült kenyér illatát hordta a szél. A közeli útkereszteződésből autó fordult ki, vörösen izzó hátsó lámpáinak fényei egyre gyorsulva távolodtak, majd eltűntek az enyhe ívű kanyarban.
Az út mellett haladó járdán két alak sietett lefelé ütemes léptekkel. Egyikük fél fejjel magasabb, harmincas körüli, szürke dzsekit, kopott farmert és sportcipőt viselt. A másik hasonló kora ellenére már kopaszodott, pilóta dzsekire emlékeztető barna felsőrésze nem igazán volt összhangban az élére vasalt szürke szövet nadrágjával, cipőjének vastag bőr talpa pedig idegesítően kopogott a járda bitumenén. A kereszteződésben a jelzőlámpák sárgán villogtak, s mivel autó nem jött, szaporázva lépteiket, megállás nélkül haladtak tovább, majd befordultak az áruházhoz vezető lejtőre. A tárolóban álló bevásárló kocsik hosszú s sora, s az üres parkoló figyelmeztette őket a közelgő zárásra. Amikor beléptek, a légkondicionáló lehelt kellemesen langyos levegőt arcukba.
- Frenki, most merre? – kérdezte a kopaszodó.
- Hozz egy kenyeret, Janó, aztán várj meg a pénztárnál, én elmegyek a húsokhoz!
Frenki a kosarakhoz lépett. Megalvadt tej maradéka mellett egy meggyűrődött blokk hevert a felsőben. Át tette a másik sorba, majd leemelt a következő, tisztább kosarat és elindult a húsos polcok felé, ahol egy idősödő eladóhölgy törölgette fáradtságtól fásult arccal az üres hűtőpult üvegét.
- Tessék – fordult hangjában érezhető méltatlankodással a késői vásárló felé.
- Csak egy bontott csirkét kérnék.
- Nem tudok adni, már kiürítettük a pultokat.
- Zárásig még több mint negyed óra van.
- Már mindent elraktunk! Sajnálom.
- A hűtőkamra alig több mint másfél perc lehet, oda vissza talán három. Nem hiszem, hogy a főnöke örülne, ha neki kellene bemennie érte.
A nő szaftosat káromkodva megfordult, csoszogó léptekkel elindult, és feldúlt arccal lökte be maga előtt az eladóteret a belső folyosótól elválasztó, kék műanyag csapóajtót. Frenki tettetett érdeklődéssel lépett a legközelebbi, apró áruk halmazától zsúfolt gondolához. Egy humoros emléktárgynak készült kicsiny egérfogót vett észre. Beégetett díszítéssel készített falapon vékony fém keret, mellette pedig feszítésre váró rugó pihent. Óvatosan felhúzta, majd miután meggyőződött működő képességéről, kioldotta, és visszatette a helyére. Átpillantott a polcok sora között, és szeme megakadt a pénztárban ülő, pénzköteget számoló lányon, aki mintha megérezte volna, a férfi felé fordulva felemelte a fejét. Tekintetük néhány pillanatra egymásba kapaszkodott. A lány arcán halvány pír futott át, majd ujját egy nedves szivacson végig húzva zavartan folytatta a pénzköteg számolását. Közben megérkezett az eladónő is, kezében egy ízlésesen csomagolt bontott csirkével.
- Itt van! – és beejtette a férfi kosarába.
- Köszönöm! Szép estét magának is! – mosolygott a még mindig dühös tekintetű nőre, és elindult a pénztár felé, ahol Janó egy kenyeret szorongatva kezeiben már türelmetlenül várta.
Amint odaért, kezébe nyomta a kosarat és a pénztáros lányra pillantott.
- Bocsi, mindjárt jövök.
Az utolsó polchoz sietett, megkereste az egérfogót. A virágoknál egy gyönyörű, fehér alapon lila csíkoktól cirmos orchideán akadt meg a szeme. Leemelte, körbeforgatta, majd elindult vissza.
- Egere van? – kérdezte a pénztárgépnél ülő lány, gondosan kerülve Frenki tekintetét, és beütötte a fura kis szerkezet árát a pénztárgépbe.
- A tied – válaszolta Frenki és az orchideát a lány elé tette. – Nem, nincs egerem, ez pedig egy önvédelmi eszköz nők számára.
A pultra tette a pénzt, majd gyors mozdulattal megfeszítette a kicsiny szerkezet rugóját és a feltámasztott térdekkel ülő, meglepett lány combjára helyezte. Jobb kezét ökölbe szorította, mutató és a nagyujjából lábakat formálva, a lány térdétől lépkedni kezdett velük felfelé. Az utolsó mozdulatot rövid hatásszünet után folytatta, és óvatosan megérintette a szerkezet kioldóját. Az egérfogó élesen csattanva a pénztárgépnek vágódott és lesett a földre, a lány pedig felsikoltott, és ijedten ugrott le a székről. A zöldséges részlegnél árut pakoló eladófiú görcsös röhögésben tört ki, a húsos nő a hűtőpultba hajolva nevetett, Janó pedig kezét orra elé téve próbálta leplezni vigyorát.
Frenki a lány köpenyének jobb felső zsebéből óvatosan kiemelte a golyóstollat, majd az imént kapott blokk hátára vázolta a környék utcáinak térképét. Berajzolta a közlekedési lámpákat, a következő utca sarkán álló telefonfülkét, bekarikázta és mellé írta, hogy „húsz órakor”. A tollat visszacsúsztatta a lány zsebébe, pókerarccal szatyrába pakolta az árut, és jókorát lökve a még mindig ámuló Janón, elindult a kijárat felé. A levegő érezhetően lehűlt, s a parkoló fölé hajló hatalmas fűzfa ágait lengette a szél. Frenki dzsekije cipzárját szorosabbra húzta és bevárta a néhány lépéssel lemaradt Janót.
- Basszus! Te mekkora arc vagy! Az öregasszony még nyugdíjas korában is emlékezni fog rád. Honnan a frászból szedted azt az egérfogó műsort? Tényleg találkozni akarsz a pénztáros csajjal?
- Miért ne?
- Akkor jó lesz igyekezned. Mire kajálunk és elpakolunk, már indulhatsz is.
- Én nem eszek, te pedig majd elpakolsz magad után. Nagyfiú vagy már.
Befordultak a jókora kockakövekkel kirakott járdára. Néhány méter után letértek a parkoló aszfaltjáról, átsiettek a házak között elterülő parkon, majd a sétány elágazásában álló hatalmas vadgesztenyefától, ahonnan már láthatók a munkásszállók, szaporázva lépteiket haladtak tovább.
