Posliininukke K.

Szépirodalom / Versek (1217 katt) Josette
  2012.06.18.

Egy rideg tekintettel maga elé bámuló elkeseredett porcelánbaba voltam,
Ki mozdulatlan fegyelemmel nézte, ahogy szíve apró szilánkjai lassan mind széthullanak.
Csak ültem némán, gondolataim fájó morajlását hallgatva, mint kinek ez a sorsa,
És beletörődve sorsomba, lassan elhittem, hogy ezt érdemlem, s senki sincs, ki meghallgatna.

Aztán hirtelen, mikor már semmi esélyt nem láttam rá, elkezdtem remélni,
Hisz egy apró, de mindent beragyogó fénysugár került oly sivár életembe,
Te vagy az, ki összeraktad szívem s lelkem ezer darabját, s megtanítottál, hogy lehet önzetlenül szeretni,
S köszönöm Neked, hogy visszahoztál az életbe, s a hajdan összetört porcelánbabát beengedted életedbe.

Előző oldal Josette