A Hős

Fantasy / Novellák (1742 katt) Jimmy Cartwright
  2010.08.13.

Végeredményében nem hitte el, hogy bármi is lehet az erdőben, amíg az első táblát meg nem látta a csapás jobb szélén. "Ne gyere tovább!" hirdette a felirat. Ő azért csak ment rendületlenül, hiszen megígérte a falubelieknek - főleg a kocsmáros lányának -, hogy: "Megtisztítom az erdőt a gonosztól!". Ez volt az első küldetése. A falubelieknek persze mást mondott, de hát úgysem derül ki semmi. A legtöbb hős is csak kitalál mindenfélét, hogy eladja magát, aztán bezsebeli a nagy halom pénzt, meg az ifjú lányok és asszonyok csókjait és továbbáll! "Könnyű, szabad élet, sok utazással" - gondolta. Ekkor meglátta a második táblát a csapás bal oldalán: "Fordulj vissza!". "Dehogy fordulok! Kell a lé." - mondta félhangosan, csak úgy magának, s ment tovább. Fordult a csapás, majd még kétszer, gyors egymásutánban, hogy az ember azt sem tudta hirtelen, merre van észak. Egy tábla állta útját: "Innen már nincs visszaút!".

Kikerülte, megmarkolta kardja markolatát, de még nem húzta ki. Amúgy sem lett volna túl sok értelme, mivel rozsdás, életlen és csorba is volt szegény. Néhány éve, ifjonc korában találta egy elhagyatott házban. Édesapja szépen megtisztította a kardhüvelyt, a markolatot és a keresztvasat, de a pengéhez nem nyúlt, mondván nehogy megsértse magát a gyerek, amivel anyja nem értett egyet, hiszen így veszélyesebb volt. Apja szerint viszont így jobban vigyáz magára, s lezárta a vitát, majd készített egy szép övet a kardhüvely számára.

Pár lépés után ismét kanyargóssá vált a csapás, majd hirtelen, előtte állt a következő tábla. "Véged, ha idáig merészkedtél!". Keze csúszóssá vált az izzadtságtól a markolaton, de töretlen lendülettel folytatta menetelését. Néhány határozott lépés után egy kisebb tisztásra ért, aminek a túlfelén egy roskadozó faházikó volt, s melynek bejáratánál ért véget - avagy kezdődött el - a csapás. A házikó ablakai kitörve, a spaletták ferdén lógtak, az ajtó bedőlve, a kémény kettétörve, egyszóval igen szerencsétlen látványt nyújtott. Olyannyira, hogy előtört belőle a nevetés, hogy a könnyei is kicsordultak, s a térdét verte.

"Ettől a viskótól tartanak annyira? Ráfújok és összeroskad! Mindjárt le is döntöm..." - mondta. Átszaladt a tisztáson, s megállt a bedőlt ajtó előtt. "Bár végül is, ha már itt vagyok, megnézhetem van-e benn valami érdekes." - gondolta, majd belépett. Ekkor jutott csak eszébe, hogy a táblák és a látvány nyilván másképpen hathatott az "egyszerű" falubeliekre. Megint elmosolyodott, de most visszafojtotta kitörni készülő kacagását. Körülnézett. Mindenütt por, avar még tavaly őszről, meg ki tudja még mikorról, s törött bútorok voltak szanaszét. Nyilván az erdei állatok műve, esetleg a volt tulajé, vagy rablóké. Már nem hitte, hogy bármit is talál itt, de azért...

Épphogy belépett, hirtelen nyikorgást hallott a bal oldali szobából. Odakapta a fejét, de természetesen semmit sem látott. Bement, és az eddigiekhez hasonló látvány fogadta. Összerezzent. Valaki megkocogtatta a vállát hátulról. "De hisz csak én vagyok itt!" - gondolta riadtan, majd egy hirtelen mozdulattal megfordult. Senkit sem látott, de az ajtó mellett lévő fáklya határozottan nyikorgott. "Faházba fáklya?" - csodálkozott, fel sem fogva igazán mi történt. Nevetést hallott a szemközti szobából. Egyre bátortalanabbul, de még azért határozott léptekkel indult a hang irányába. Ugyanaz a kép a törött bútorokkal, viszont meglepő módon egy egész alakos, vasállványon álló, ép tükör volt a bejárattal átellenes sarokban. Odament, hogy megvizsgálja, kicsit leporolta s végigmérte. Megigazította övét, ingét, kihúzta s megnézte magát. Hosszú, haját hátul összekötötte egy bőrzsinórral, s széleset mosolygott. Benézett a tükör mögé, de csak az üres sarok nézett rá vissza. Ismét halk nevetés hallatszott, de ez nem zavarta különösebben. Megint belenézett a tükörbe. Az rámosolygott, majd kioldotta a haját összefogó bőrzsinórt és néhány idétlen képet vágott. Ekkor hősünk kissé hátrahőkölt, majd reflexből ágyékon rúgta a tükörképét. A hirtelen fájdalomtól elhomályosult a tekintete, s feltűnt neki, hogy nem hallott csörömpölést. "Nem is tudtam, hogy így tud fájni! De ez hogy lehet egyáltalán? Jobb lesz, ha mihamarabb elmegyek innen." Halványan látta, hogy a tükörképe a hasát fogva nevet. Felborította a tükröt állványostól és ráugrott, hogy összetörje. Ez olyan jól sikerült, hogy beszakadt alatta a padló is. Ezáltal hirtelen a pincében találta magát, s mikor elcsendesült a zaj, ismét hallott valami fanyikorgást a háta mögül. Megfordult. Egy nyúzott, kialvatlannak tűnő sápadt arc nézett szembe vele.

- Utálom, ha felébresztenek. Most megint javíthatom a padlót! Amúgy kit tisztelhetek Önben? Szeretem tudni, kit harapok meg...

Lábai reszkettek, s érezte, nadrágján melegség árad szét fentről lefelé. Torkán artikulátlan sikoly tört fel, s megpróbált felugrani a lyukon. A sápadt arcú azonban gyorsabb volt.

Jóval sötétedés után ért vissza a faluba. Nem látszott rajta, hogy milyen megpróbáltatásokat élt át. Betért egy italra, no meg a fizetségéért a kocsmába. A falu java ott volt, s kitörő örömmel üdvözölték Hősüket. Részletesen beszámolt az eseményekről, természetesen néhány elemmel színezve a történetet. Végül batyujából előhúzta a gonosz, sápadt fejet, kihúzta fényes, csillogó kardját, amit még nem tisztított meg, s rajta volt a vágás nyoma.

Miután elfogyasztotta a felkínált ingyen vacsorát, és italokat, valamint megkapta a kialkudott fizetséget, megkereste a kocsmáros lányát.

- Ugye mondtam, hogy bennem megbízhattok?

- Igen, betartottad az ígéreted, s most én is betartom az enyémet. Gyere kedves, gyere a szobámba!

Még napfelkelte előtt távozott. Végeredményében megtartotta összes ígéretét. A falut többé nem fenyegeti. Már úgyis unta ezt a helyet. Úgy döntött, keres egy nagyvárost, ahol nappal is tevékenykedhet a sötét, fénytelen sikátorokban. És ráadásul most már igazán jól is néz ki...

Előző oldal Jimmy Cartwright