Látod fiam...

Szépirodalom / Versek (1124 katt) Boszorka
  2012.06.19.

Látod, fiam,
hamar jött el az ősz,
nem hívtam,
mégis betolakodott
nyirkos hűvösével szobámba,
eszembe juttatva eddigi életem,
felidézve az okot,
amiért mostanában bősz
eltökéltséggel a múltban utazom,
elgondolkozom, mit tehettem volna
jobban, s olykor mit rontottam,
milyen töretlenül hittem
megismételhetetlen önmagamban.
Sejtjeimből faragott szobrod,
a büszke szülő
piedesztáljára emelt.
Húszéves voltam, mint te most,
gyerek-anya, anya-gyerek.
de mára, kicsi fiam, hová tűntél,
talán a felnőtt férfi
szilárd burkába zártad.
Kereslek,
tudom, megtalállak,
még benned él,
de szögletes lett arcod-lelked,
mikor történt, hogy az áradat,
az a fenevad,
elédesgetett tőlem, nem tudom,
de remélem, te leszel,
ki engem utoljára burkol
meleg szeretet-takaróba,
és te fogod majd a kezem,
mikor egyesül velem a végtelen.

Előző oldal Boszorka