A gyönyörű lány

Szépirodalom / Novellák (1235 katt) Boszorka
  2012.05.31.

Tizenhat éves alig múlt, amikor elveszítette szüzességét. A férfi, akit Kígyónak hívtak — szerszáma kicsinysége miatt —, buli után elvitte egy bokros, kietlen területre, és egyszerűen megerőszakolta. Nem ütötte, de sírására, rimánkodására oda sem figyelve, kegyetlenül végigcsinálta a dolgot, aztán otthagyta a földön. Vérzett is, de a fizikai sérülések eltörpültek a lelkiek mögött. Soha többé nem tudott bízni a férfiakban, és életcélul tűzte ki maga elé megalázni, felszarvazni, meglopni, becsapni őket. Soha nem szűnő gyűlölet emésztette belül, nem kegyelmezett senkinek. Gyönyörű lány volt, sötét, hosszú hajjal, zöld szemmel, karcsú, nyúlánk termettel. Azonban a kisugárzása volt a legütősebb fegyvere.

Erős szexuális vonzerő áradt belőle, vegyülve egy kis egzaltáltsággal. A férfiak egyszerűen nem tudtak ellenállni neki, ő pedig nagy buzgalommal tette tönkre őket.

Történt egyszer, hogy egy sikeres férfi szeretett belé. Nemsokára megkérte a kezét. A lány igent mondott, és buzgón nekilátott szokásos munkájának. Mindent elkövetett, hogy a férfit mind érzelmileg, mind pedig egzisztenciálisan tönkretegye. Amikor siker koronázta igyekezetét, elégedetten mosolyogva figyelte, ahogy a férje kétségbeesett lépéseket tesz az életben maradásért.

Egy este halkan hívta feleségét a férfi. Kezében pisztoly volt, amit a lány nem látott. Becsukta a szoba ajtaját, eltökélte, hogy az asszonyt is és önmagát is megöli, nem látva kiutat a tragikus helyzetből. Ráfogta a lányra a fegyvert, és mélyen a szemébe nézett. Arca megvonaglott a kíntól. Azt az embert készült megölni, akit a világon a legjobban szeretett. Nem hagyhatta őt magára védelem nélkül ebben a világban. Nagyon akarta, de a szerelem győzött. Képtelen volt bántani ezt a gyönyörű lényt, nem tudta elképzelni, hogy a zöld szemek ragyogása megtörjön, hogy ne lélegezzen többé. Hirtelen a halántékához fogta a pisztolyt és elsütötte. Azonnal vége volt.

A szobába végtelen, sűrű csönd lopódzott, a múlt állóképpé vált. A lány még mindig az elmúlt percek hatása alatt botorkált ki a szobából. Kegyetlen mosoly jelent meg a csodaszép arcon, aztán kilépett az utca forgatagába, újabb áldozatokat keresve.

Előző oldal Boszorka
Vélemények a műről (eddig 2 db)