Szeretet

Szépirodalom / Versek (1198 katt) Boszorka
  2012.05.29.

Mint hazug érv, feszül mellemnek a szó,
szeretlek.
Megkopott, színtelen anyag, a varrásnál
kifeslett.
Foszladozó rongycsomóként csüng
ajkadon.
Levegőben rekedt, súlytalan lebeg,
hagyom.
Az igazi ok elveszett
valahol,
talán régen hordott kabátod zsebében
lapul.
Magamból mind kevesebb
marad,
feledett valóm most gennyes tályogként
fakad.
Mára hová lett lényegem?
Nem tudom.
Azt, mi lett belőlem,
szégyellem, s unom.
Szeretsz? Ugyan kit?
Nem engem!
Saját kényedre alkottál
hiú önkívületben.

Előző oldal Boszorka
Vélemények a műről (eddig 1 db)