Layla: az angyal, az ördög és a gyermek V.
- Pajzs! – kiáltottam őrjöngve, és az energia a környező növényekből kitört, majd tömör mezővé állt össze előttem, pajzsként védelmezve. A felém közelítő angyalt váratlanul érte, így döbbenten repült kb. hat métert visszafelé. Nem vártam meg, míg magához tér, tenyeremet a nyaka felé fordítva a fához szegeztem. Ijedten kapott oda, levegőért kiáltott. Nem eresztettem.
- Hol van?! Hol van a fiam?! – sipítottam olyan magas hangon, amiről nem tudtam, hogy képes lehetek kiadni.
- Megöltem – hörögte, mire behajlítottam ujjaimat és erősebben kezdtem el szorítani.
Azután… Megtörtem. Elengedtem, hiszen semmi értelme sem volt. Emberi testben fájdalmat okozhattam neki, de megölni nem tudtam. Az angyalokat nem lehet.
- Miért… - zokogtam összeroskadva, térdeimet csapkodva és olyan fájdalmat éreztem, amit nem lehet szavakba önteni. Nem tudom, mi a lélek, azt sem, hogy létezik-e, de úgy éreztem, kitépték belőlem. Egy rész, ami az enyém volt, hozzám tartozott, eltűnt. Hallottam, ahogyan csettint és tudtam, a kaszáját hívja elő. Hát… Vége. Tudtam, végérvényesen, hogy most meg fog ölni.
***
- Hát persze, hogy nő vagyok, kisszívem! – jelentette ki és közben olyan arcot vágott, mintha egy ötévesnek magyarázna. Már megint. – Ez itt – fintorogva Azraelre nézett – és a mélyen tisztelt társai a Mennyben mind soviniszták. Gabit kivéve… - mélázott el.
- Mik vagyunk? – húzta fel a szemöldökét Azrael és értetlenül meredt Luciferre.
- Azt mondtam, soviniszták. Mindig férfialakban jelentek meg! – rikácsolt felháborodva.
- Aha… Akkor te vagy a feminista, jól sejtem? – kérdezte gunyorosan Azrael, de Lucifer nem vette a lapot.
- Valakinek csak képviselnie kell a női nemet az angyalok között!
- És az lennél te? Ha jól emlékszem, te bukott angyal vagy. Azaz már démon.
- Fogalmatok sincs arról, hogy mi a démon. De én nem vagyok az, hidd el! – fintorgott dühösen, megvetően. – A név különben is semmit sem jelent. És csak azért, mert néhány méterrel és utcával arrébb lakok, mint ti, még igenis angyal vagyok.
- Bizony – válaszolt egy érces, talán még Azraelnél is mélyebb bariton.
A fene! – gondoltam. Minden angyalnak ennyire szexi hangja van? De várjunk csak: honnan veszem, hogy angyal? Gyorsan a hang forrását kerestem és meg is találtam egy lezserül öltözött, rövid, sötétbarna hajú és hihetetlenül kék szemű férfi személyében. Kérdőn Védőmre tekintettem.
- Te meg mit keresel itt, Uriel? – fordult az felé, de a megszólított válaszra sem méltatta. Szúrós szemekkel Lucifert kémlelte.
- Nocsak, nocsak, Uriel… Rég láttuk egymást, Szivi.
- Pofa be, Lucifer! Téged senki sem kérdezett.
- Látom, bunkó vagy még mindig – válaszolt az tömény dühvel a hangjában. Őszintén szólva megértettem: tényleg bunkón viselkedik. Lehet, hogy ő minden gonoszok leggonoszabbika, de akkor is.
- Igaza van – fejtettem ki akaratlanul is véleményem.
- Mi van? – nézett rám értetlenül Azrael.
- Csak azt mondtam, hogy Lucifernek igaza van: bunkón viselkedik.
- Köszönöm, Egyetlenem – válaszolt a védelmébe vett. – Tudd meg, az „Úr” – itt elhúzta a száját -, aki előtted áll, nem más, mint a Menny rettegett vezére, a Pokol ura és egyben a legutálatosabb angyal az egész univerzumban. Fúj! Uriel!
- Azért ne ess túlzásokba! – replikázott amaz és megindult Lucifer felé. – Mit keresel itt?! – esett neki.
- Csak beteglátogatóba jöttem…. – kezdte volna, de…
- Ti mind megőrültetek?! – kiáltottam fel. Csend követte szavaimat és három várakozó szempár fürkészett.
- Leila… - kezdte volna bátortalanul Azrael, de sírásom megállította.
- Ezt nem hiszem el. Ez valami rossz álom! Itt van előttem két angyal, akik közül az egyik az őrangyalom, másodállásban a halál segédje, ha nem a Halál maga, a másik valami vezér és a Pokol ura… Én eddig azt hittem, hogy csak egy Pokol van, Luciferé… Akiről kiderül, hogy a valóságban nő, egy nagyon is szexis nő és nekem most van elegem! Becsukom a szemem és alszok. Ha felébredek, ti már nem lesztek itt, és…
- Ne álmodozz! – szakított félbe Uriel.
- Pofa be, Ariel! Ne vágj a szavamba, épp beszélek! – ordítottam rá, és olyan düh tombolt bennem, mint még soha. Pár másodperc múlva viszont régi önmagam voltam, és összezavarodva fogtam a fejem. Ez meg mi volt?!
- Hogyan neveztél?
- Tessék? – néztem fel rá kérdőn.
- Azt kérdeztem, hogyan szólítottál az előbb? – Teljesen normális hangszínben beszélt és félelemmel tekintett rám. Ahogyan Azrael és Lucifer is. Nem értem, mi folyik itt?
- Ariel… azt hiszem.
Hosszú hallgatás után megszólalt.
- A nevem Uriel, jegyezd meg!
- Rendben, bocsánat – feleltem még mindig összezavarodva, és azonnal víz után kaptam, mert a torkom teljesen kiszáradt. Semmit sem értettem. Mire feleszméltem, Uriel mellettem termett. Jobb mutató- és középsőujjával először megérintette ajkait, majd a homlokomhoz érintette őket. Közben azt suttogta: Sss… Aludj! Mintha áram rázott volna meg. Testem végigremegett, majd fehér köd ereszkedett szemeimre. Elvesztettem az eszméletem.
***
- Utálom! Utálom! Utálom! Hogy rohadna meg! Pusztuljon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- Mi történt, Felség?
- Megint megtette. Keresztülnézett rajtam, megalázott… - Zokogva zuhant a földre.
- Szeretem… Szeretem, Belizár. Vérciki, tudom, hogy ezt pont én mondom, de…
- Megértelek. Mindenről csak Ő tehet. Önkényesen megalkotott minket, belénk ültette ezeket az… érzéseket – tömény utálattal ejtette ki a szavakat.
- Igen, igazad van. Mindenről csak Ő tehet. Na, de elég a siránkozásból. Hívd össze a gyűlést!
- Mi történt?
- Még nem tudom. De talán Ő az. Ha igazam van, hamarosan felébred.
***
Fojtott suttogással beszéltek.
- Ez lehetetlen!
- Igen, az, és mégis igaz. Semmit sem látok, érted?! Teljesen zárva van előttem a lelke és az elméje. Ugye tudod, hogy ez mit jelent?
- Igen. Vagy azt, hogy az Úrnak tervei vannak vele, ezért szándékosan elzárta előlünk őket vagy… De nem. Az nem lehet. Lehetetlen!
***
Mindannyiunkban ott él a gonosz. Aki ezt tagadja, hazudik. Csak a kellő motiváció kell ahhoz, hogy a felszínre kerüljön. Minden emberből gyilkos lehet.
Sohasem hittem volna, hogy ölni fogok. Mindenféle megbánás, undor vagy félelem nélkül. Mindig is úgy gondoltam, a józan ész és a szeretet győzhet. Igen, ez így is van, de nem az emberek világában. Ott csak káosz, gyűlölet és szenvedés létezik.
Amikor kitéptem a szívét, elégtételt sem éreztem. Semmit sem éreztem. Olyan volt, mintha nem is én tettem volna, mintha valaki más irányította volna a kezem helyettem. Egy robot voltam. Egy gép. Egy eszköz. Majd a kést lassan a nyakamhoz emeltem és egy elegáns mozdulattal balról jobbra elszeltem.
