Szabadság

Szépirodalom / Novellák (1451 katt) bel corma
  2012.01.28.

A buszmegálló magasságából már rálátok a gyár kapujára. A kék inges biztonsági őr épp útbaigazít egy fehér pólós, középkorú férfit; hevesen gesztikulál neki, majd egy széles mozdulattal a csarnokok irányába mutat. A fehér pólós mosolyogva bólogat (valószínűleg megköszöni az útbaigazítást), és elindul a jelzett irányba. Nagyot sóhajtok, hogy elűzzem a szívem táján ébredező tompa feszültséget, és az órámra pillantok. Még tizenöt perc. A megálló padjához sétálok, és leülök a kopott, sárga deszkákra. Kényelmesen hátradőlök, és szememet lehunyva próbálok lazítani. A kellemes, kora délutáni napfény lágyan simogatja a bőrömet. Megnyugtat.

Percek telhetnek el így, amikor arra eszmélek fel, hogy valaki halkan énekel. Lassan kinyitom a szemem, és hunyorogva a hang irányába fordulok. Kétkerekű kocsi közeledik, amit egy fiatal srác húz maga után. A kocsi üres; a fiú talán papírt, vagy vasat gyűjthetett vele. Most a roma telep irányába tart. Hazafelé. Félmeztelen, és élvezi a meleg napfényt. Halkan dúdol valami ismeretlen dallamot. Úgy tűnik, nem aggódik a holnap miatt. „Most” boldog. Tekintetem hosszan kíséri őt a hazaúton.

Újra az órámra pillantotok. Már csak öt perc. Felállok, a vállamra kapom hátizsákomat, és sietve elindulok a kapu irányába.

A hatalmas csarnokba belépve megcsap az égett gumi émelyítő illata. Tudom, hogy már rég beette magát az agyamba. Mint egy emlék. A jövőben, ha megérzem majd a jellegzetes szagot, mindig ez a gyár fog az eszembe jutni róla. Gyors öltözködés, irány a futószalag. A műszakvezető közeledik, arcán zavart, bocsánatkérő kifejezéssel. Sejtem, hogy mit akar. Gondolatban elmosolyodom.

Az igazgató irodájában ülök egy puha, párnázott széken, és a vállai fölött pontosan a napsütötte udvarra látok. Nem nagyon néz a szemembe, csak halkan magyaráz valamit a létszámleépítésről, meg arról, hogy mennyire sajnálja a dolgot. Megértően bólogatok, de már egyáltalán nem figyelek rá. A szabadság hívogat.

Már nem fojtogatnak a szűk falak, úgyhogy csak élvezem a végtelen tér lágy puhaságát. Békés eufória kerít hatalmába; egyfajta kellemes kábulat. Lassan sétálok, vagy inkább kóválygok „valamerre”, talán hazafelé. A tudat, hogy már nem irányítanak, és végre azt csinálok, amit akarok, elégedettséggel tölt el. Nem tudom, mit hoz majd a holnap, de „most” boldog vagyok. Szabad vagyok…

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 5 db)