Várj, amíg jövök
– Várj, amíg jövök! – Ez a mondat hagyta el a száját Gábornak, amikor kilépett az ajtón.
Azóta eltelt jó pár év, és soha nem tért vissza, és Eszterben meghalt minden remény azzal kapcsolatban, hogy viszontlátja szerelmét. Idestova ennek már öt éve, és ezalatt az idő alatt Eszternek senkije nem volt, mert neki Gábor volt a mindene, az élete szerelme. Minden nap reménykedett, hogy visszajön, de amikor eljött az este, mindig csalódottan kellett álomra hajtania a fejét. Hiányzott neki a férfi, akire felnézett, és akit testestül-lelkestül szeretett, és úgy fogadott el, ahogy van. Neki Gábor volt a nagy ő. Rá sem nézett más férfiakra, pedig mindig ott volt körülötte a munkahelyen Zsolt, akinek szemlátomást nagyon bejött a lány. Esztert ez akkor sem érdekelte, és kitartóan állta az élet minden nehéz pillanatát, amit Gábor nélkül kellett megvívnia és megélnie. Hitt benne, hogy egy nap jobbra fordul a sorsa, és elindul egy szebb úton, egy olyanon, ami él benne a szíve mélyén. S ezt az utat, amin most jár, ami fájdalommal és magánnyal van kikövezve hátrahagyhatja, és végre Gáborral lehet, az igaz és egyetlen szerelmével. Az ember életében a remény fájdalmakkal jár. Ezt jól tudta Eszter is, de minden nap úgy ébredt és tette a dolgát, hogy egyszer visszatér hozzá az ő szerelme. Amikor elment, nem mondta, hogy vége, csak kilépett az ajtón és hátrahagyta eddigi életét.
Eszter egy nap kint teregetett az udvaron, és hallotta a kapu nyitását, és amikor kinézett a kötélen már száradó lepedők közül, meglátta élete szerelmét, Gábort. Nem akart hinni a szemének. Amikor a tekintetük találkozott, elkezdtek futni egymás felé, és amikor elérték egymást, forró ölelésben és csókban váltak eggyé, s Gábor csak ennyit mondott.
– Éreztem, hogy igaz lesz az a mondat, amit indulás előtt mondtam. Szeretlek életem. Köszönöm, hogy megvártál!
– Megkérdezhetem hol voltál?
Gábor csak némán hallgatott és egy ideig nem tudott Eszter kérdésére válaszolni. Majd kisvártatva így szólt.
– Kerestem önmagam és buta voltam, hogy magára hagytam egy csiszolatlan gyémántot a világban. Remélem, meg tudsz bocsátani, mert én nagyon szeretlek téged, és soha nem akarlak elhagyni. Egyet szeretnék ezután, téged szeretni, tisztelni és becsülni egy életen át – majd újra megcsókolta a lányt és bementek a házba.
Írta: Németh Balázs
Sümeg 2025. 1.11.