A rejtekhely

Szépirodalom / Novellák (60 katt) A.K. András
  2025.01.02.

Thomas óvatosan kitekintett a rejtekhelyéről, nem volt mozgás. Hallgatózott egy keveset, csak a monoton zúgást lehetett hallani. Rejtekhelyről rejtekhelyig, fedezéktől fedezékig haladt. A kettő közt rohant csak, mintha az élete múlna rajta, ami igaz is volt. Ha észreveszik, akkor az könnyedén akár az életébe is kerülhet. Rendkívül óvatosan és körültekintően haladt. A hely, ahol hatalmas gépeket tárol az az életforma, aminek a területére behatolt, olyan magas, hogy azt neki ép ésszel szinte lehetetten felfogni. Az éhség és a fagy volt az, ami miatt bevállalta ezt a rizikót. Halálos csapdákról is beszélnek, bár ő még nem látott olyat. Szerencséjére, mert azokat állítólag nem igazán lehet túlélni. Olyan gyorsan öl, hogy az áldozat észre sem veszi és már nem is él. Ahogyan így haladt előre, mozgást észlelt a szeme sarkából, és megtorpant. Egy másik behatolót vett észre, és az is őt. Mindketten mozdulatlanná váltak. A fene egye meg, éjjel kellett volna jönni. Egyedül is rizikós, hát még így. Ekkor hatalmas zörejjel és hangos csikordulások közepette az egyik fal a hatalmas terem végén elkezd felnyílni, beengedve kintről a hideget és a napfényt egyszerre. Thomas visszahúzódik rejtekébe, de a másik behatoló csak az egyik hatalmas gép mögé tud elrejtőzni. A nagyapja mesélte, valamikor régen jöttek ide ezek a semmit sem tisztelő idegenek, akiket erőteljes szaguk miatt csak büdöseknek hívnak egymás közt. Egy idegen becammog. Járása esetlen és otromba, akárcsak ő maga. Hangja mély és dörmögő. Nem fogja őt észrevenni, mert az idegen nála harmincszor-negyvenszer magasabb. Thomashoz képest egy óriás. Amilyen nagy, annyira tohonya is. Egyáltalán nem gyors, simán el tud menekülni, ha arról van szó. Mégis inkább rejtőzködik, nem megmutatva magát, mert ennek az entitásnak vannak szörnyei. Azok ugyan egyharmad méretűek, mint a büdös entitás, de annál gyorsabbak és vérszomjasabbak. Az óriás kiment, de a csarnok oldala nem zárult be. Kezdett kihűlni minden, ahogy a mínusz fokok lassacskán átvették az uralmat idebent is. Kinézett rejtekéből, már nagyon fázott. Az a másik még mindig ott áll megmerevedve, remegve a hidegtől és a félelemtől. Tekintetük összeakad. Thomas lemerevedik, tudja, most hibát követett el, ami könnyen az életébe kerülhet. Annak felcsillant a remény a szemében, egy rejtekhely, ahol egy sorstársa bujkál.

– Nem barátocskám! Eszedbe se jusson! Még a végén engem is elárulsz.

Ezek a szavak hangtalanul hagyták el száját, mert nem mert megszólalni. Csak remélte, a másik leolvassa szájáról, nem várja szívesen. Akkor hatalmas robajjal közeledtek az entitás szörnyei, lehetett érezni a talaj remegését, ahogyan futnak befelé a csarnokba. Az a szerencsétlen flótás rémülten futni kezdet Thomas felé, de nem jutott sokáig. Az egyik szörny rávetette magát, és karnyi hosszúságú fogaival ráharapott a fejére, míg a másik a lábát kapta el. Egymás közt cibálni kezdték szerencsétlent. Csak egyetlen velőtrázó halálsikolyt lehetett hallani, és már vége is volt. Azok addig ráncigálták az addigra már halott testet, hogy az kettészakadt, majd mind a három vérszomjas, kegyetlen gyilkos kirohant a jeges télbe a darabokra szaggatott test maradványaival.

Thomas moccanni sem mert, levegőt is csak úgy vett, hogy azt véletlenül se lehessen meghallani. Mégis szíve verése számára olyan hangosnak tűnt, mintha csak egy harang szólna mellkasában. Talán egy óra is eltelhetett már, amikor a hatalmas motorok ismét felzúgtak, és a fal lecsukódott. Éppen itt volt az ideje, mert alaposan lehűlt idebent is. Lassan tudott csak elindulni, mert tagjai átfagytak, elgémberedtek. A félelemtől és a megrázkódtatásoktól még mindig kábának érezte magát. Kint fagyos mínuszok, és a nap is lassan lefelé megy, míg idebent egészen elviselhető. Nincs meleg, de fagy se. Thomas döntött, ahogyan a nap lebukott a látóhatár alá. Itt fog maradni, csak kell egy szuper rejtekhelyet találnia. Tavaszig kell csak kibírni itt valahogy, aztán elhagyhatja ezt az elátkozott helyet. Nézte a hatalmas gépeket, amik húsz-harmincszor magasabbnak tűntek nála, pedig ő sem alacsony. Akkor fenomenális ötlete támadt, az egyik ilyen gépben fog egy rejtekhelyet felépíteni magának, mert ezeket tavaszig nem fogják használni. Sohasem használják őket télen. Hamarosan talált is egy szervizalagútnak nem igazán nevezhető járatot, ami Thomas méretére volt szabva. Ide nem tud utána jönni sem entitás, sem a szörnyei. A járat végén volt egy kiterebélyesedett rész, mintha csak egy szoba lett volna. Nem volt nagy, de kicsi sem. Pont jó lesz, hogy itt kihúzza tavaszig. Odabent valami papírok voltak, de nem Thomas méretében. Olyan mindenfélével teleírt lapok. Mintha csak egy prospektus lett volna. Ez most nem számít, pont jó lesz neki a hideg téli napokra azon aludni. Telt az idő és mentek a napok, a hetek. Meglehetősen ritka eseménynek számított, amikor az entitás bejött a csarnokba, mert keresett valamit. Ilyenkor Thomas csendben visszahúzódott az addigra már kényelmesen kialakított és teljesen otthonossá tett rejtekhelyére. Már csak azért is, mert rendszerint elkísérték a vérszomjas szörnyei is, mind a hárman. Nem is érti, hogyan lehet ezekkel együtt élni, hiszen folyik a nyál a pofájukból, ami tele van karnyi hosszú és combnyi vastagságú borotvaéles fogakkal. Ráadásul ugyanolyan büdösek, mint az az entitás. Még élénken emlékszik arra a szerencsétlenre, akit előtte téptek darabokra, aki pánikjában majdnem őt is elárulta. Mégis ki kell mennie a rejtekhelyéről, mert élelmet és vizet kell találnia. Ez utóbbi nem probléma, hála Istennek, de az élelem már nehéz ügy. Thomas egy hónapja élt a rejtekhelyen és éhezett. Kint mínuszok repkedtek és a vastag hótakaró ellepett mindent. Tetszett neki vagy sem, ráfanyalodott a papírra. Eleinte öklendezett tőle, mert ízre és állagra is marha rossz ötletnek bizonyult azzal jóllakni. De nem volt mit tenni, ha csak nem akar úgy járni, mint az a szerencsétlen, akit előtte nyuvasztottak meg. November vége tájékán talált egy lezárt faládát, amiből ínycsiklandó illatok szállingóztak kifelé. Úgy döntött, éjjel áll neki. Napokig próbálta felfeszegetni, de nem ment neki, míg rá nem jött, nem kinyitni kell, hanem az oldalát feltörni. Egy akkora lyukat hasítani bele, hogy ő még éppen csak beférjen, de az ne tűnjön fel senkinek se, aki csak úgy oda belép. Egy hétig tartott, mire siker koronázta törekvéseit. Akkor elkezdte kifosztani a ládát. Áthordani mindent ideiglenes lakhelyére, hogy tavaszig kihúzhassa ott valahogyan. Aztán el innen, mielőtt lebukik, mielőtt rájön az entitás, valaki megdézsmálta a raktárát.

A hó március első hetében olvadt el. Thomas igen jól karban tartotta magát ideiglenes menedékében. A hőmérséklet tartósan plusz öt fok fölé emelkedett, és itt volt az ideje Thomasnak lelépni téli menedékéből. Nem igazán szeretné, ha az entitás és a szörnyei nyakon csípnék. Már éppen kifelé tartott, amikor döngő léptekkel közeledett az entitás, és a villanymotorok felzúgtak, a hatalmas csarnok egyik fala megmozdult és nyílni kezdett. Thomas nem teketóriázott, azonnal futásnak eredt a résen átbújva, ami az éppen nyíló fal tövében egyre tágult. Vissza se nézve csak rohant és rohant…

* * *

Jancsi és Mari már alig várták a hétvégét. Március volt, kicsit későn ugyan, de már a hó is elolvadt. Egész héten meleg volt az idő, már alig várták, hogy végre megkezdődjön a tavasz. Mari még ma rendbe akarta tenni a tavaszi veteményest, míg Jancsi úgy döntött, megjáratja kicsit a már lassan fél éve a garázsban tárolt sportmotorját. Ahogy a garázsajtót a távirányítóval nyitotta, a három kutya izgatottan izgett-mozgott körülötte. Egy kövér patkány ugrott ki a résen, a kutyák rávetették magukat, ámde Mari határozott paranccsal visszahívta őket. Így a kis rágcsáló ma megúszta a halálát. Amikor a garázsajtót a motorok teljesen felemelték, elöntötte azt a tavaszi napfény. Míg Jancsi a guminyomást ellenőrizte, addig Mari ment a vetőmagjaiért. Hamarosan felháborodva mutogatta a vetőmagos ládikát párjának.

– Most nézd meg! Az a dög volt biztosan! Az a mocskos patkány! Hagynom kellett volna, hogy a kutyák elkapják.
– Ugyan, hagyd már, csak néhány vetőmag. Annak a kis állatnak is kell élnie valahol.
– Persze! Neked nem fáj, de én egy egész éven keresztül gyűjtögettem őket! Ez meg felzabálta mind!
– Hagyd már drágám, majd veszünk másikat.
– Mikor?! Én most akarom a tavaszi vetéseket megcsinálni, te meg elhúzol motorozni!
– Csak beindítom a mocit, és utána elmegyünk vetőmagért. Jó lesz így?
– Csak csináld gyorsan, mert nem érek rá egész nap.

Csakhogy a motor nem indult. Jancsi felhajtotta az ülését a Yamaha Sportmotornak, hogy a kapcsolótáblákat meg az akkumulátort ellenőrizhesse. Amikor meglátta Thomas a patkány egész téli működését, teljesen kiakadt. A forgalmi engedélyt teljesen szétrágta a kábelkötegekkel együtt, telehordta a kis tárolórekeszt mindenféle szeméttel és Mari vetőmagjaival, amiből mostanra csak a csonka maradványai és a maghéjak maradtak. Jancsi majd felrobbant a dühtől, míg Mari nevetni kezdet.

– Nem értelek szívem! Ugyan hagyd már, csak egy motor. Annak a kis állatnak is kell élnie valahol.

Bár Jancsi valóban mérges volt, most mégis együtt nevetett szerelmével. A kutyák, mind a három, boldogan ugrálták körül őket.

Thomas pillanatok alatt elérte a fatározót, ahol az az alatti résekben el tudott rejtőzni. Elbújva a rendkívül büdös és zajos entitások és szörnyeik elől.

Vége…

Előző oldal A.K. András