Műholdfényes éjszaka

A jövő útjai / Novellák (1259 katt) GregTheMad
  2011.11.02.

Ben és Sonia összebújva feküdt az illatos domboldali pázsiton. Csupán pár perc telt el azóta, hogy a két fiatal izmos teste a vágy vad táncát járva egybeolvadt, s így most mindketten megadóan hagyták, hogy a lágy szél egyenként csókolja le róluk a szerelmük sós gyümölcse gyanánt megjelenő verejtékcseppeket. Odalent, a dombokhoz simuló síkságon ezüst kígyó módjára folyócska kúszott a távoli, névtelen óceán felé. A magasban, az égbolt tintaszín kupolája alatt milliónyi, villódzó fénypötty úszott kaotikus rendezettségben.

Sonia halkan pihegve közelebb kúszott Benhez, és a fiú fülébe lehelte:

– Mutasd meg őket!
– De hiszen épp az előbb mondtam el mindet – felelte Ben a szerelmesek megjátszott méltatlankodásával, miközben kezét a lány finom ívű dereka köré fonta.
– Kérlek… – búgta Sonia lágyan. – Tudod, milyen gyorsan felejtek.

Ben mosolyogva nézett a lányra. Annak mellei finoman az oldalához dörgölődtek, és ez újra felkorbácsolta gerjedelmét, de megpróbált uralkodni magán. Karját megadóan az ég felé nyújtotta, és magyarázni kezdett.

– Látod azt ott? Azt a narancsosat, ami villódzva pásztázza végig a felszínt? Pont most ér fölénk. Az a SurfaceRU-444. Könnyű megtalálni, mert a pályája szinte egy vonalba esik az Ikaros 6 és 12 napkitörés-kutató szondákéval. Ragyogása rögvest szemet szúr, mihelyst felnézel az égre. De ugyanilyen könnyű észrevenni a Destiny-03-at is. Amaz, ni, hideg fényű, és időnként mintha ki akarna hunyni. Eredetileg a Voyagerekhez hasonlóan az lett volna a feladata, hogy átvágjon a naprendszeren, mint egyfajta palackposta. De meghibásodott, és a hajtóműve sosem kapcsolt be. Egy régi író – már nem emlékszem a nevére – az űrkutatásunk allegóriáját látta benne. Ne haragudj, elkalandoztam kicsit, rögtön folytatom. Ha arra nézel, bár most nem látni őket a fényesebb objektumok miatt, de pont ott róják véget nem érő útjukat Kína egykori nagyságának hirdetői: a Pa-hsien nyolc tagból álló csoportja.

Sonia szinte lélegzet visszafojtva hallgatta a fiú előadását, aki a lány imádatától megrészegülve egyre lelkesebben taglalta a fölöttük keringő testek pályáinak jellegzetességeit, felbocsátásuk idejét, célját és egyéb érdekességeket. A két fiatal órákat töltött egymás karjaiban az eget fürkészve. Végül Ben elhallgatott, és aztán megint hosszú ideig csak néztek felfelé szótlanul.

– El tudod képzelni – szólt végül halkan Sonia –, hogy réges-régen az emberek a csupasz égboltra tekintettek fel ugyanígy, mint most mi?

Ben válla alig láthatóan összerándult.

– Szörnyű lehetett.
– Ha az idő tájt nem volt annyi szatellit, akkor mégis mit volt nézni rajta?
– A csillagokat – felelte borzongva Ben.
– A csillagokat? – kérdezett vissza ámulva Sonia.
– Szörnyű lehetett – szögezte le Ben. – A tudat, hogy nincs semmi más a fejed felett, csak a végtelen űr… A magam részéről örülök, hogy túljutottunk ezen, és egy áthatolhatatlan burok veszi körül a Földet. Engem megnyugtat.
– Nézd, hullócsillag! – Sonia olyan gyorsan ugrott talpra, hogy Bennek feleszmélni sem volt ideje, de aztán ő is észrevette, minek örül hangos sikkantásokkal kísérve a lány.

Odafent fehér fény kíséretében fellobbant, majd ugyanolyan színű, hosszú csóva kíséretében zuhanni kezdett egy szatellit. A fény egyre csak nőtt és közeledett. Sonia nem tudott hova lenni örömében.

– Kívánj valamit! Kívánj valamit! – sikkantotta.

Ben a lány mellé lépett és finoman keze köré kulcsolta ujjait. Majd magához vonta, és lágyan megcsókolta ajkait. A műhold éles robaj kíséretében elérte a földfelszínt. Ben sietve nadrágot húzott.

– Nem messze csapódhatott be – mondta. – Sietnünk kell, nehogy más találja meg. Egy vagyont fizetnek érte.
– Szeretlek – súgta Sonia.
– Én is szeretlek – mondta a fiú.

A két fiatal sietős léptekkel indult a folyó felé. Körvonalaik csakhamar egybeolvadtak a műholdfényes éjszakával.

Előző oldal GregTheMad
Vélemények a műről (eddig 4 db)