Az ősz reménye
Szeptember, a vén hitetlen
az eleven nyár ricsaját
hajlítja álmos csendbe,
és az élni vágyót
halálra rettentve
az elmúlás
biztos ígéretével házal.
Aztán a csend
egy reggel mégis dalba ébred,
a fények, s színek
kórusában kap helyet,
és ezer szilánkra törve
szórja búját szerte-széjjel,
örömódába festve a kék eget.
És most már tudhatod,
a mosoly-arcú október
megérkezett.
A remény húrjait pengeti
derűsen lágyan szép kezével,
s az elfogadhatatlan
végleges elmúlás
képét pingálja át
aranyecsettel,
feloldhatóvá,
hogy lásd:
a vég sem végső pusztulás
csak éppen
a kezdet áhítatba burkolózó
szent előszele.
