Gondolatok az Androméda-törzs kapcsán

Külvilág / Közélet (2115 katt) Kapitány
  2011.10.10.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/10 számában.

Nemrégiben szereztem be egy antikváriumból Michael Crichton Az Androméda-törzs (The Andromeda Strain) című könyvét. A regény angol eredetije 1969-ben jelent meg, ekkor Crichton ( 1942-2008 ) még ifjú, 27 éves kezdő író volt. A mű magyar fordítását a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg 1972-ben. A könyv mai szemmel nézve, megírása után 42 évvel is figyelemre méltó. A fülszöveg szerint A pusztító veszedelemmel szembeszálló tudósok harcának történetében a verne-i és a wellsi hagyományokat ötvözi izgalmasan és fordulatosan a fiatal író. Titkos katonai és tudományos dokumentumok vallanak az esetről, amikor a biológusok megtalálták a világűrben, amit kerestek: az életnek a földitől elütő formáját. Ajánlom mindenkinek elolvasásra, aki szereti az érdekes, tényleg tudományos, ám mégis fantasztikus történeteket.

Valójában nem is a történet vagy egyfajta ajánlási szándék volt a fő ok, ami miatt előhozakodtam a témával. Miután befejeztem az olvasást, kíváncsi voltam, hogy mikor adták ki a könyvet, ezért az utolsó oldalakra lapoztam. Itt a következők ragadták meg a figyelmemet (azon túl, hogy ez idő tájt még nem Bördős János volt a felelős a kiadásért :-)):

A szedést 1971.XII.10-én kezdték meg
Megjelent 1972.VII.15-én, 35 000 példányban


Ez annyit jelent, hogy 1971 környékén a Kossuth Könyvkiadó bizalmat szavazott egy akkor még ismeretlen, ám láthatóan ígéretes amerikai írónak, megkezdték a fordítást, majd 1972-ben kinyomtatták a kész könyvet harmincötezer példányban. Egy olyan műfaj képviselőjéről van itt szó, amely akkor is és ma is egy viszonylag szűk réteget érdekelt! Mégis – bár a szocializmusban másképp működtek a gazdasági dolgok – megérte az Androméda-törzset ekkora példányszámban kinyomtatni, amely valószínűleg gyorsan el is fogyott a boltokból. Legalább egy példánya túlélte az évtizedeket is, hogy végül az én könyvtáramban landoljon :-)

Manapság viszont azt tapasztalhatjuk, hogy egy-egy, hasonlóan egy szűkebb réteg érdeklődését vonzó fantasy könyvet nem egyszer mindössze háromszáz példányban adnak ki – és ezek a művek még évek elteltével is ott porosodnak a könyvesboltok polcain. Gondolom (bár konkrét adatok nem állnak rendelkezésemre), hogy a science-fiction műfaj esetén sem lehet sokkal jobb a helyzet. Szomorúnak tartom, hogy nem egészen negyven év alatt ily mértékben zuhant a magyarok olvasási kedve, illetve ennyivel lett kevesebb a háztartások által a kulturális javakra fordítható pénzösszeg.

Végezetül pedig ajánlom figyelmetekbe John Caldwell (azaz Nemes István) elmélkedését a könyvkiadásban az évek során bekövetkezett változásokról:

http://www.cherubion.hu/forum/viewtopic.php?pid=15310#p15310

Előző oldal Kapitány
Vélemények a műről (eddig 2 db)