A remekmű

Szépirodalom / Novellák (202 katt) maggoth1
  2024.03.21.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/3 számában.

A festő megborzongott a kimerültségtől. Már két napja dolgozott megállás nélkül, mégsem szakította félbe a munkát. Egyszerűen nem tehette, dacolnia kellett a romboló idővel és a heves délvidéki forrósággal. Konok állhatatossággal szorított ki minden zavaró tényezőt; ignorálta a rovarvilág szemtelenebb képviselőit, és tudomást sem vett az orrába dugott kámforos labdacsok csípős illatáról. Számára csak az volt a fontos, hogy még a leghalványabb árnyék is tökéletesen illeszkedjék az elméjében összeállt isteni kompozícióhoz a vásznon.

A készülő kép sejtelmességéhez két újszerű módszerrel járult hozzá, amelyekkel hatásosan leplezhette a valóságot. Rajta kívül csak kevesen tudták helyesen alkalmazni a sfumato és a chiaroscuro eljárását. Az előbbinek köszönhetően a testek nem éles kontúrral határolódtak el a környezetüktől, hanem valamiféle finom, ködszerű átmenettel, mégis valóságosan, anélkül, hogy természetellenes hatást keltett volna a látványuk. A fény és az árnyék kontrasztjával formákat létrehozó chiaroscuro tökéletesen kiegészítette ezt. A két technika keveredése éterien idealizálttá és időtlenné tette a festményen kibontakozó látványt.

A modellje a perzselő hőség ellenére mindvégig mozdulatlan maradt. Birkatürelmének igen földhözragadt és érthető oka volt, ám ezen a művész morbid gyakorlatiassággal felülemelkedett. Francesco del Giacondo neje egyszerű ruhát viselt, és nem hordott semmilyen ékszert, mintha személyes jó példájával akarna előjárni a firenzei nőknek az asszonyi hivalkodást előíró pápai rendelet betű szerinti betartásával. A hölgy a Lisa nevet kapta a keresztségben, de vonásai ártatlanságának okán mindenki a Madonna rövidítéseként használt Mona Lisa néven szólította.

A vonásait hosszú órákon át tanulmányozó mestert azonban nem tévesztette meg látszólagos szeplőtlensége. Kihívó, kacér természetet vélt felfedezni a romlatlanság maszkja mögött; mélyen gyökerező, démoni árnyalatot, amin átsiklott a külvilág figyelme. A nő hiába viselt bővebb ruhákat, ő szempillantás alatt rájött, hogy áldott állapotát próbálják takargatni velük.

Az asszony csukott ajka görcsös mosolyba merevedett, nyilvánvalóan azért, hogy ne látszódjék az igazság: hiányoznak a metszőfogai. Arcának merevsége egyébiránt idegbénulást sejtetett, szeme fehérjének túlzott sárgasága pedig súlyos, fertőző betegségről tanúskodott. Az utókor mindennek ellenére csak egy sejtelmes mosolyú hölgyet fog látni a képen, akinek talányos arckifejezése még a legragyogóbb elmék számára is megfejthetetlen rejtély marad.

Ő maga az apró jelekből természetesen már összerakta a magyarázatot.

A nő megcsalta férjurát egy távoli vidékről visszatérő tengerésszel, aki a méhében fogant tiltott gyümölcs mellett megajándékozta valamilyen gyógyíthatatlan, egzotikus kórral is, ami elsorvasztotta a fogait, és besárgította a szemét, mielőtt végzett volna vele.

‒ Leonardo mester ‒ rontott a festő számára elkerített, árnyas lugasba a türelmetlenségtől félőrült Francesco Giacondo ‒, mikor lesz már készen végre? Lisa már két napja elhunyt, nem tartóztathatom tovább a papot és a sírásókat!
‒ Türelem, barátom ‒ intette nyugalomra a neves piktor a felajzott kereskedőt ‒, már csak az utolsó simítások vannak hátra, és mentesül minden szégyen alól. Ha a csuhás tartja a száját, soha senki sem fog rájönni, hogy a kép egy fattyúval viselős, házasságtörő asszonyról készült.
‒ Jól van ‒ sóhajtotta a túlhajszolt kalmár. ‒ Lecsillapítom őket még némi borral.

Mielőtt azonban visszasietett volna a házba, nem bírta ki, hogy legalább egy pillantást ne vessen a képre. Amikor a vászonra nézett, kővé dermedt, és csak tátott szájjal bámulta, mintha csak megsejtette volna, hogy feleségének arckifejezése egyszer majd a világ legrejtelmesebb mosolyaként vonul be a festészet történelmébe.

Előző oldal maggoth1