Kutatva éji csók után
A vészesen fogyó idő alatt
sután kerestem egyre ajkadat,
de mára messze fáj az éji csók,
az is lehet, talán igaz se volt.
Pedig hajadnak éden illatát
reám omolva május orgonák
idézik, ám hiányod úgy sajog,
akárha volna árja sóhajok
sötét vizén elúszva egy hajó,
minek vitorlarúdja látható,
de már a tatja jóval elhaladt,
merülve rég a láthatár alatt.
Vajon hová siethet így hajód,
hogy éji csókodat sem adhatod,
megértem én, hiába kérdezem,
hiszen merülsz alá a tengeren.
De tudhatod, hogy én veled halok,
s megint találkozunk az angyalok
között az új tavasznak udvarán,
kutatva éji csókodat sután.
