Linktár

Végtelennyi fátyol

A messzeségben elmosódva arcod,
ha visszaring, olyankor álmodom,
találgatom, miféle mályvaszín volt
szemed taván a régi alkonyon.

Az alkonyatra majd a lázas éj jött,
mi roppanásig átölelve mind,
mi kozmoszunk gomolyködén szövődött,
s beléropogtak árva csontjaink.

De lassan elkövetkezett a hajnal,
világa minket elfelé sodort,
hisz az kilőve éktelen robajjal,
az álmok ősi robbanása volt.

Azóta egyre távolodni látszol,
lehull közénk a végtelennyi fátyol.