Kezdd újra!

Szépirodalom / Istenes (198 katt) Pomucz Roland
  2024.02.15.

Pozitív volnék, ha a sok hang ne bántana, vagy ne zúgna benn a fejemben. Szomorúság, keserűség. Szeretnék boldog lenni! Csupa, csupa agónia az életem! Se bú, se baj, jobb lesz nekem, szeretet vegyen körül, mondogatom magamnak.

A jóindulat és az odafigyelés. Egy mosoly tüze lobbanjon a szívemben, kérlek, édes Istenem! Se sok, se kevés, csak egy vidám arc. Mi újra kérhető a szeretet minden perce. Egy virág, egy szép és kedves szó, vagy bármi, ami örömöt okoz. Lobbanjon lelkemben egy szikra, égjen szívemben egy gyertya, amely kiolthatatlan.

Szeretet része legyek, alapos- alaki-alak. Öröm, ami bennem van ragyogjon fel. Sok éjen sokan vannak, sokszor félek. Egy vagyok a sok közül ez evidens. Érzések, érzelmek. Bennem éljetek sokas sokként, bár egyedül. Egyként nem lehet többként élni. Sokas emberek, sokas létek. Ez egy élet része. Egy érzelmi világ, egy ember, viszont többként ezt könnyebb megélni, mint egyenként létrehozni…

Barátoknak, családnak elért összese. Része lenni egynek és egésznek.

Nem olyan nehéz, csak ne legyél buta sem ostoba. Különben nincs más, csak az érzelmi oldala, viszont beszélni nem lehet róla. Tabu. Tapasztalat. Kis család, sok kis barát. Most egy gondolat vagyok, amely a gondolataim sokaságának egy része hirtelen. Beszéd, kedvesség a másik iránt. Mosoly és szeretet lakozik bennem, Istenem.

Keserű az élet, amikor fáj az ébrenlét is, de csak azért, mert hajszolom mindazt, ami felesleges. Nem minden jó, ami körülvesz, tudnom kell, mi az ami fontos és kell. Ami nagyon kell, a SZERETET.

Nem becsülöm meg, amikor felkelek egy nap, és mindig ugyanaz van, ha megköszönöm mindazt, ami körülvesz, és megbecsülöm, akkor az a boldogságom.

Az élet egy furcsa játék. Egyszer pofán vág máskor pedig megdicsér. Ez lehet, ami rádöbbent arra, hogy mit tegyek és mit ne. Segíthet egy kiadós beszélgetés, ami örömöt okoz az által, ami körbevesz akkor, ha megértem, habár mindenem elvesztettem, és nincs, amibe kapaszkodjak más, mint a „most”, jelképe az életnek. Semminek lenni a mindenből. Pedig úgy gondolom kapaszkodni az életemhez szükséges, hisz fiatal vagyok.

– Ha ki is ürül a szívem és a lelkem, én újra kezdem – tanácsolom önmagamnak.

Csakhogy újra kezdeni újként lehet. Remegő szívem félelmetes azután, hogy újra kezdtem. Csak akkor tudom véghezvinni, ha van bennem valami, amit megoszthatok mással, s ezek nem tárgyak, hanem a saját életem. Hiába vagyok szép, ha nincs mellettem az élet tanulsága. Ez nem egy szó vagy mosoly, ami kezdetet adhat, hanem az életem részének a jó oldala. Hiába vagyok szív és lélek, ha nincs más semmi. Szeretnék boldog lenni. Csupa-csupa agónia, de ezt már említettem. Se bú, se baj, jobb lesz. Szeretet vegyen körül, jóindulat és odafigyelés. Egy mosoly lobbanjon szívemben, lelkemben, egész lényemben. Se sok, se kevés, némi vidámság. Egy virág, egy szép szó, egy jóízű nevetés. Vagy bármi, ami örömet okoz. Legyen ez a szeretet része, kezdete, alapos, alaki-alak. Ma. Egy szikra kezdete… sem egyéb, sem egyetlen. Sok ilyen van, sokan, sokfélék.

Kiolthatatlan érzések, érzelmek. Egyenként nem lehet többként élni. Sokan, sokként ez az élet része. Egy benső világ, egy ember lelkének tükre, viszont ezt könnyebb, mint egyérzelműként létrehozni. Barátoknak, családnak elért összese. Része lenni egynek és szeretni.

– Nem olyan nehéz, csak ne legyél buta, mert akkor nehezen tudod feldolgozni a problémáid nincs más csak a sérült oldala – mondogatom.

Beszélni nem lehet róla. Tapasztalat. Kis család, sok barát. Örömöktől telve beszélgetni a másikkal. Kedvesség, ami akár egy szende mosoly és a szeretet, amely összetart. Keserű az élet, amikor fáj a lét is, de csak azért, mert hajszolom mindazt, ami már túl sok.

Nem becsülöm meg a napom, amikor felkelek és mindig ugyanaz történik. Ha megköszönöm mindazt, ami van és megbecsülöm, az a boldogságom egy része. Az élet olykor nyakon csap, máskor megdicsér. Ez lehet az, ami rádöbbent arra, hogy mit tegyek és mit ne. Segíthet egy beszélgetés, ami fontos és örömöt okoz az által, ami körülveszi a világomat. Segíthet, de csak ha megértem. Amikor már mindenem elvesztettem, nincs, amibe kapaszkodjak. Az akkor és most lényege az életnek a túlélésre. Semminek lenni a mindenből és kapaszkodni, de ésszel!

– Kezdd újra! – mondom önmagamnak. Csakhogy! Újra kezdeni, újként lehet.

Remegő szív, félelmetes vagyok azután, hogy nekikezdtem. Ha van bennem valami, amit megoszthatok mással, az már csodálatos. Ezek nem tárgyak, hanem az életem. Hiába vagyok szép, akár belül akár kívül, ha nincs mellettem az élet tanulsága. Ez nem egy szó vagy mosoly, ami kezdetet adhat, hanem létezésem apró részei.

Minden bennem van önmagam megbecsülése iránt, pedig néha úgy érzem haldoklom. Csak akkor leszek boldog, ha mindemellett elfogadnak engem mások is, ez a tanulság.

– Szeretném, ha szeretnél, Istenem. Sose veszítsem el önmagamat. Soha ne legyek önző és az égiek felé tisztelettel legyek, ne legyek állhatatos. Rendkívül fontos ez neked! – sugallja az Úr.

„Mi atyánk, aki a Mennyekben vagy,
szenteltessék meg a Te ne neved
jöjjön el a Te Országod,
legyen meg a Te akaratod, miképpen…”

…én sajnos…

Ez az én életem, nincs ezzel semmi baj. Szeretet ölelje át suta fejem. Ha bántom magamat, olyan, mintha mást bántanék, például azokat, akik szeretnek, többek között a szerető Istent és a családomat.

– Szeretném, ha szeretnének. Sose veszítsd el magad! – mondogatom újra.

„Mi atyánk ki a Mennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te neved,
jöjjön el a Te országod,
legyen meg a Te akaratod, miképpen…”

…én sajnos…

Ezekkel nem rendelkezem már. Talán katatónnak lenni boldogabb lehet. Talán! Skizofrénia, demencia. Ez az én életem, de nincs ezzel semmi baj. Az égiek szeretetének kezei öleljék át azt a nagy busa fejem. Soha ne adjam fel, mert azzal mást bántok meg, nem csak magamat! A szeretteim megtesznek értem mindent akkor is, ha azt néhanapján észre sem veszem…

Nincsen bennem semmi… ahh ez csak botorság.

„Mi atyánk ki a mennyekben vagy
szenteltessék meg a Te neved…”


Szeged, 2023 nyár

Előző oldal Pomucz Roland