Alex Banner - vélemények

Ugrás a műre


Aless Sandro
Felhasználó
2019.04.01 19:16
2 vélemény
Szia! Köszönöm a véleményt. Átdolgozni lehet, hogy kéne, de elhúzni jobban már nem, lévén akkor regény lenne, nem novella.
A másodikkal pediglen egyetértek, nagyjából, de utalva lett a Maja-naptárra, leírásban és dátummal, s pont azután is játszódik, így az emberiség - ebben a formában - már nem igazán létezik.
A miérteket talán egy következő részben kifejteném, de egyelőre más műveken dolgozok.
(Mondjuk egy előzmény történettel. :D )

Az utolsóval viszont teljesen egyetértek, ez egy hiba volt részemről. Jó, persze, a hasbeszélők erre pont rácáfolnak, de értelemszerűen itt ilyenről szó nincs. :-)
Ida
Admin
2019.03.26 23:47
1326 vélemény
Érdekes történet. Sok helyen sikerült egész jól megfognod a témát, de érdemes lenne egy kicsit átdolgozni.

Én az elejét alaposan meghúznám. Az olvasók általában sokat tudnak a zombikról, és az első halvány utalásnál már tudják, hogy mi a gond. Csak a főhőst éri meglepetés. Másrészt furcsa a csend. Valószínűleg az egész városban folyik az élők és a holtak csatája, ami inkább teljes káoszt eredményezne.

A végén pedig feltűnt egy apróság: aki nem vesz levegőt, az beszélni sem tud. A tüdőből kiáramló levegő segít létrehozni a hangokat.:-)

Előző oldal