Miért indul el valaki kalandozni? - vélemények

Itt kialakult egy érdekes vita, érdemes elolvasni:

http://yscik.com/jf/page.php?&id=341

Van valami ebben a motivációs dologban.
Lehet, hogy én azért szerettem mindig jobban a Heroes-t, a Diablo-t, az Age of Empires-t, vagy a Settlers-t, mert ott mindig volt valami csöppnyi előtörténet? Mondasz valamit.
A Doom nem tartozott a kedvenceim közé, kivéve, ha hálóban játszottam a fiúkkal. Annál jobb nincs, mikor egy hatalmas mordállyal lehet a pasikat üldözni. S mikor meguntam, hogy az összes pasi csak rám vadászott, akkor aljas módon kempeltem egy kicsit, és láss csodát, rögtön helyreállt a világ rendje, és ismét mindenki mindent lelőtt, ami mozgott. Végülis ebben is volt motiváció, mégha előtörténet nem sok.

A Doomguy nem hivatalos, de világszerte elismert elnevezés. Meg mondjuk többen tudják így, hogy miről van szó, mintha simán "lebélázod".
A könyvvel kapcsolatban azért írtam, hogy "a kilencvenes évekre jellemzően". Akkoriban írtak hazánkban egy csomó olyan könyvet, amely valamely játékhoz, filmhez kapcsolódott (pl. az Alien világához, vagy a Predatorokhoz), anélkül - amit te is írtál -, hogy a jogdíjakkal, miegyebekkel foglalkoztak volna. Nekünk viszont jutott viszonylag olcsón élvezetes olvasnivaló.

Egyébként az írás nekem tetszett, jó a felvetés, tényleg elgondolkodtató, csak ennyi kiegészítést kívántam hozzátenni.

A Doom-mal kapcsolatban: a Doomguy nem hivatalos, az Id Software-től származó elnevezés, csak valami olyasmi, mint a Béla, amit a rajongók adtak neki.

A Damien Forrestal név pedig Gáspár Andrást takarja, ő két Doom-könyvet is írt. Úgy tudom, hogy ehhez az Id Software-nek semmi köze sem volt, de hát akkoriban Magyarországon nem kezelték valami komolyan a szerzői jogok kérdését. Állítólag valaki jelezte is ezt a jogsértést az Id-seknek, de ők csak - szokás szerint - egy jót röhögtek rajta

http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1sp%C3%A1r_Andr%C3%A1s_%28%C3%ADr%C3%B3%29

Van egy jelenleg is íródó regényem (eredetileg regényünk, de testvérem most külön utakon jár) ahol a két főhősnek eredetileg esze ágában sem lett volna kalandozni indulni. Az egyik parancsba kapta, a másiknak pedig felajánlották. Az más kérdés, hogy kénytelen volt elfogadni, mivel az alternatíva szerint: elindul, vagy meghal. Innentől több lehetőség is adott, attól függően, hogy ez egy regény, élőszereplős kalandjáték, vagy számítógépre megírt sztori.

- A főhős már túl van az egészen, és elmeséli, hogyan is jutott odáig. (Pl.: Moby Dick)

- Menet közben egyre több a rejtély, és bár adódnak válaszok, azok többnyire újabb kérdéshez vezetnek, míg aztán a végén minden világossá válik. Ha nem, akkor még mindig ott a következő rész, amivel lehet bonyolítani, hogy aztán trilógia legyen belőle, és minden a helyére kerülhessen. (Pl.: MATRIX)

- In medias res, azt' menj, amerre látsz, nesze egy fegyver, vigyázz meg ne dögölj. Ja, a történetről fogalmad se lesz a végén sem, de sebaj, kiadjuk könyvben. (Pl.: Silent Hill)

De ezt így szeretjük.

Hja... a régi szép asztali szerepjátékos idők.

Viszont van itt kérem némi tévedés a Doom esetében. Egyrészt a rajongók a "főszereplőt" Doomguy-nak nevezték el. Másrészt a kilencvenes évekre jellemzően megjelent egy könyv Damien Forrestal és Josh Keegan tollából "Doom - A pokol kapui (Gates of Hell)" címmel. Ebben a főszereplő testének neve Oleg Gontar, egy csernobilita szakaszvezető, míg az agyát egy bizonyos Andrew Anselmus Milne, a Konkordátum elnevezésű tisztje adja.

Virlideri Tokdekar nekem is a kedves emlékeim közé tartozik.

Eszembe jutott az is, amikor igyekeztünk lerövidíteni még jobban a klasszikus előtörténetet: "Apám, anyám meghalt. Én kalandozó vagyok." Mennyivel egyszerűbb azt mondani, hogy "árván kalandozom".

Valóban érdekes, hogy az egyes játékok hogyan oldják meg az előtörténet kérdését. Jót nevettem a mezőt hirtelen elözönlő gyilkos medvéken is.