Linktár

Borostyánkő

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/10 számában.

Illatodat hozza felém a szél. Öröm tölt el, nemsokára újra látlak. Várnom kell, míg ideérsz, de érzem, hogy jössz. Mégis évtizedeknek tűnik, mire meglátom őszbe borult hajad.

Megállsz tőlem egy méterre, csendesen méregetsz, majd körülnézel. Nem ismersz meg?

Váratlanul hozzám lépsz, átkarolsz, bársonyos érintésedbe belereszketek. Ölelésedtől érdes bőröm kissé kisimul, húsz évet fiatalodom közben. Mohón iszom éltető könnyed, többet ér bármely édes víznél.

Megsimogatnám arcod, de félek, tűleveleim csak összekarcolnának. Helyette tobozt ejtek a fejedre, és mint először, most sem haragszol rám.

Lehajolsz érte, megpillantod kincsem, egy borostyánkövet. Családom ősi öröksége, téged illet.

Újra megölelsz, én azt kívánom: Bár ne engednél el!

Az est rohamosan közeleg. Gyantám csordul, sosem látlak viszont, törzsemen viselem keresztem.

Szellő susog száraz ágaim közt, te pedig elindulsz. Követem minden egyes lépted, mely a távolba visz, s amint eltűnsz a horizont mögött, rám borul a sötétség.

A messzeségbe utánad sóhajtom:

Bárhol is jársz, tudd, a gyökerünk egy, ugyanahhoz a földhöz tartozunk.