Az ócskás – 35. rész – A mocsár átka

Horror / Novellák (545 katt) Erdős Sándor
  2023.09.24.

Egyre mélyebben hatolt be a számára ismeretlen, és némiképp ijesztő területre Adam a kézműves, aki abbéli szándékból indult útnak, hogy a készülő agyagedényeihez színezékanyagokat keressen. Mindig nagy kísérletező hírében állt, aki előszeretettel használt fel eleddig ismeretlen anyagokat alkotásaihoz. Igen, alkotások, hiszen messze földről keresték fel a műhelyét nagyurak a különleges színezetű portékái kedvéért. A lábai egyre mélyebben süppedtek bele a földbe az ingoványos területen. Hang nem hallatszott más, csak a békák vartyogása láthatatlan rejtekükből. Adam célja egy különleges békafaj felkutatása volt, amelynek nedvei segítségével különleges színhatásokat érhetett el alkotásaiban.

Tulajdonképpen nem szívesen hatolt be a mocsárba, hisz mint minden Moon megyei lakos, ő is hallott a mocsár átkáról, mely szerint az ide tévedők szörnyű halált halnak. Viszont a szakmai kíváncsisága erősebb volt, mint félelmei, ezért vállalkozott az útra az ismeretlenbe. Lassan, óvatosan haladt, hogy a békák ne meneküljenek el előle, és be tudja őket gyűjteni, ám nem kísérte szerencse a próbálkozását. Egyetlen áhított kétéltű sem került kosarába, viszont a nap fénye kezdett megfakulni, ezért úgy döntött visszafordul és hazatér.

Sűrű szürke köd ereszkedett le a mocsárra, baljós homályba taszítva a tájat, miközben Adam hazafelé igyekezett. A csend még nagyobb lett, mint eddig. A szinte tapintható némaság abroncsot kovácsolt egyre gyorsabban verő szívére. Az ok nélküli félelem elborította elméjét és ő sírva kapaszkodott egy elaggott fa mocsárból ágaskodó gyökereibe. A hold fénye ezüstösen szórta a naptól lopott sugarait miközben a csendet felváltotta egy szinte alig hallható suttogás.

– Jer velem, megtérhetsz hozzánk! – mondta egy testetlen, valóságon túli lény, szavait a mocsárba lehelve.
– Ki vagy te? – kérdezte a köd uralta tájtól Adam.
– A kezdet, a vég, és a te végzeted – hallatszott a sűrűségből.

Adam minden porcikájában remegve futásnak eredt, a mocsár adta lehetőségeket figyelembe véve, csigatempóval. Pár lépés megtétele után megtorpant. Rémisztő bénultság lett úrrá tagjain, miközben hűvös leheletet érzett a tarkóján. Nem sokkal később őrjítő fájdalom járta át testét, és szinte megvakította a kín. Lenézve lábaira egy ocsmány, vércafatokkal borított zöld szemű lény arcát pillantotta meg, ami épp a lábszárcsontját roppantotta össze. Hasra esve megpróbált kúszni a mocsárban, ám a szája hamar megtelt a rothadó növények sűrű elegyével, ezért a fájdalomtól ordítva a hátára feküdt széttárt karokkal. Utolsó dolog amit látott a lény zöld szeme volt, viszont amit érzett, az maga volt a borzalom. A halál megkönnyebbülés volt számára…

Csendes volt a mocsár, csak egy távolban elhaladó kordé nyikorgó kerekeinek hangja, és egy kegyetlen kacaj hallatszott a távolban.

Előző oldal Erdős Sándor