Rekviem és eufória (18+)
Sötét volt, majd egy hirtelen felvillanó izzó vakította el Sara-t. Nem tudta, hol volt, azt sem, hogy került ide. Az utolsó emléke az a különös férfi volt, aki tüzet kért tőle a parkolóban, aztán filmszakadás…
Recsegő, nyikorgó hangok, majd egy meztelen férfi lépett ki a sötétből. Arcát „halálfej” maszk fedte. Hímtagja az égnek meredt.
Lassan közeledett a lányhoz. Ziháló szuszogását a maszk felerősítette. Bal kezével lassan, ügyetlenül rángatta hímvesszején a bőrt, míg jobb kezében csillogó késpenge villogott.
Kérem, ne bántson! – mondta volna Sara, ha nem lett volna kipeckelve a szája azzal a zokni-göngyöleggel, de így csak abban reménykedhetett, hogy a férfit majd meghatják könnybe lábadt szemei.
* * *
Charlie csak nézte a nőt. Milyen érdekes volt így látni egy ilyen szépséget. Szép, selymes, csillogó szőke haj, kék szemek, barna bőr, betegesen vékony alak. Tipikusan olyan nő volt, aki bármelyik férfit megkaphatja, ha akarja, csupán kedvesen kell néznie.
De Charlie nem volt ostoba. Ő átlátott az ilyen szajhákon. Látta, mi van a smink mögött. Tudta, mennyire üresek az ilyen lányok. Rá bizony nem hat semmilyen könyörgő tekintet, sőt így még élvezetesebb a dolog. Az elmosódott smink és a könnyek inkább csak dühöt és gyűlöletet szítottak, mintsem együttérzést a szívében.
– Hát babám, ez nem a te napod – sóhajtotta a férfi. – Én jól ismerem a magadfajtákat. Vesztettél kedvesem, rám nem hat a képmutató affektálásod.
Megvetette ezt a szánalmas nőszemélyt, aki most ott ült kikötözve, kipeckelt szájjal és rimánkodni próbált volna, ha teheti, de nincs megbocsátás, nincs üdvözülés. Csak egy birka volt Isten nyájából, aki most levágásra kerül itt és most, de előbb még vezekelnie kell.
– A bűnös most elnyeri méltó büntetését.
* * *
Sara tudta, hogy most nagy a baj. Ez egy pszichopata állat. Valami mániákus Jehova tanúja, vagy mormon, vagy ki tudja micsoda. De az is lehet, hogy egy szimpla szociopata, aki gyűlöli a nőket, és bennük látja megtestesülni a bűnt.
A férfi odalépett egy magnóhoz és elindította a benne levő kazettát. A hangszórókból a Die, die, die my darling üvöltött. A kés suhogott a férfi jobb kezében, miközben valamiféle eufórikus állapotban össze-vissza kapálózott, aztán szerszámot cserélt, s jobb kezével intenzíven maszturbálni kezdett, majd magját a lány arcára spriccelte.
Sara undorodott ettől az egésztől. A férfitől, a tehetetlen kiszolgáltatottságtól, a meleg sperma szagától, s miközben a pokolba kívánt mindent, egy pillanatnyi sötétség után éles, zsibbasztó fájdalom térítette el gondolataitól vissza, a valós világba.
* * *
Az ütések egyre gyorsabban záporoztak. A nő ajka felrepedt, orra vére eleredt, szemeit duzzadt véraláfutások ölelték körbe.
Charlie érezte a lány félelmét. Most ő volt élet és halál ura. A vére pulzálni kezdett e gondolatokra.
– Te mocskos kurva! Most megdöglesz! – üvöltötte a férfi az ökölsorozatok közepette, majd levette maszkját, hogy könnyebben tudjon levegőt venni.
A nő elájult. Charlie ekkor abbahagyta az ütlegelést. Odahajolt a lány mellkasához, hogy meghallgassa a szívverését. Még élt. Ekkor felment az emeletre…
* * *
Sara úgy riadt fel, mint akit pofonvágtak, az arcába öntött jéghideg vízzuhatagtól. Egy pillanatra mindent elfelejtett, de aztán a rideg valóság képei emlékeztették, hogy ki is ő, és hogy hol is van.
A magnóból most Mozart Rekviemjének drámai dallamai csengtek. Ez volt Sara Rekviemje is. Talán ez az utolsó zene, amit hall. A gondolat kétségbeejtő volt, hisz még annyi mindent ki akart próbálni, s most egy őrült kezei által minden elvész.
Hirtelen pánikroham tört ki rajta, és elkezdett rángatózni, próbált üvölteni és kétségbeesetten kiszabadulni, de a kötél, ami véresre dörzsölte csuklóját, erősebb volt nála.
Zokogott. Miért pont vele történik ez az egész? Semmi rosszat nem tett. Senkinek sem ártott soha.
Hányingere lett és öklendezni kezdett. Ekkor a férfi odalépett hozzá.
* * *
A lány ott ült előtte. Lábai a szék első, karjai a hátsó két lábhoz kikötve. Egy darabig bámulta. Büszke volt alkotására. Ez a valódi szépség, a test szépsége – gondolta magában Charlie. A lélek materializációja. Olyan a test, amilyen a lélek.
Lehajolt, majd félrerántotta a lány bugyiját szabaddá téve annak nemi szervét. Meztelen testével az ölébe ült, majd keze és lábai segítségével, szétfeszítette a lány lábait, majd másik, szabadon maradt kezével, merev péniszét a hüvelyébe tuszkolta. Lassan, komótosan, de mégis erőteljesen ingázni kezdett.
Az aktus egyre intenzívebbé vált. Charlie testét a lány testéhez passzírozta, majd a gombsor mentén feltépte a lány blúzát. A feszes, gömbölyded melleken kemény mellbimbók csúcsosodtak.
Charlie nyelvével felszántotta a teljes domborzatot egészen a nyakig, majd visszatért a bimbókhoz, s szopogatni kezdte, akár egy újszülött.
* * *
Sara érezte a férfi izzadtságszagát és érezte, ahogy szőrös, izzadt teste az övéhez tapad. Soha nem érezte magát még ennyire megalázva. Undorodott az egész helyzettől, azt kívánta, bárcsak vége lenne ennek az egésznek és meghalna. Beletörődött sorsába. Csak az bántotta, hogy nem volt esélye sem arra, hogy küzdjön.
A fájdalom pengeként hasított idegrendszerébe, mikor jobb mellbimbóját leharapta, majd megette a férfi, az átkozott anyaszomorító. Ekkor minden sötét lett.
* * *
Mint a satu, úgy szorította Charlie a lány torkát. Csípője ingázott, miközben ujjai a nyelőcsövet körbefonva próbálták kiszorítani az életet a magatehetetlen lányból.
Charlie érezte, amikor az élet utolsó szikrái is elhagyták a lány testét, akkor adta meg magát ő is és beleélvezett a halott lány vaginájába.
Soha nem érzett még ilyen extázist. Ez élete fő műve.
Lassan feltápászkodott a még meleg tetemről. Lankadt pénisze cuppanva kicsusszant a halott hüvelyből. Megtörölte véres ajkait, majd a bárdért és a késért ment.
A padlóra terített nejlonra dobta le a hullát, majd nekiállt feldolgozni a húst, hogy teljes legyen a műve és végérvényesen is a magáévá tegye a lányt.
A késsel egy hatalmas, egyenes metszést ejtett az ágyéktól a szegycsontig, itt a kés megakadt. A vér lassan kibuggyant a penge mentén. Charlie ámulva bámulta a szivárgó vörös nedvet, aztán szürcsölve itta fel a tetem hasfaláról.
Néhány erőteljes csapás, halk reccsenés, és a bárd át is vágta a szegycsontot. Minden csapásnál kis vérpettyek fröcsköltek, beszínezve Charlie arcát és meztelen testét. Még soha nem volt ennyire boldog. Vérben és boldogságban úszott, de a munka java még csak most kezdődött. Fel kellett feszíteni a sebet, hogy el lehessen távolítani a belsőségeket.
A kés jobbra-balra forgott a sebben, majd ujjperceit bedugta a húsba, és kézzel kezdte feszegetni a nyílást. Meleg és nedves volt. A csontok kis erőlködés után megadták magukat és feltárult a mellkas.
Először a szív, majd több-kevesebb sikerrel a tüdő lett eltávolítva. Charlie mindent bezacskózott. Aztán a hasüreg következett, majd a belek, a máj, a vesék és végül a hasnyálmirigy.
A belezés végeztével, a fej és a végtagok amputációja következett. Ez kevésbé volt fárasztó, csupán pontos csapásokat igényelt. A fej a belek mellé került egy zsákba, ahová a nem kívánt nyersanyagok kerültek. A végtagokat tovább kellett csonkolni a tárolás érdekében, így két könnyed csapással szétválasztotta az alsó-, felsőrészt a hajlatoknál. A megmaradt torzóhoz komolyabb eszközök kellettek, mint a kés és a bárd.
A vérszagot a benzingőz nyomta el, mikor a pince csendjében felberregett a láncfűrész, ami úgy szelte a húst a gerinc mentén, akár kés a vajat, majd a két felet, még egyszer merőlegesen átszelte a fűrésszel.
A darabolás végeztével Charlie lemosta a húsokat, majd mindent bezacskózott és a hűtőszekrénybe tett. Összetakarított, a ruhákat elégette, a felesleget pedig elásta a kertben, majd visszament a házba és megvacsorázott.
* * *
Amanda épp a kocsikulcsokat kereste, amikor egy magas, jóképű, barna hajú férfi szólította le.
– Jó estét! Elnézést nem tudna tüzet adni?
– De, egy pillanat…
