Az idő

Szépirodalom / Novellák (278 katt) Tad Rayder
  2023.01.27.

Ahogy itt görnyedek a házi feladatom felett, azon gondolkozom, hogy miért is csinálom. Azért hogy másoknak feleljek-e meg, vagy épp csak saját magam elé állítottam megint egy mércét, amit el szeretnék érni. Negyvenöt évesen azt hiszem, bátran kimondhatom, hogy mindkettőből van bennem egy kicsi. Hogy miért? Talán azért, mert senki nem kérte tőlem, hogy ennyi idősen még mindig tanuljak, de én igen akarom, és meg akarom mutatni mindazoknak, akik eddigi életem során kételkedtek bennem, hogy igenis sikerül. Ez az egyik ok. A másik meg talán az, hogy mivel azok az emberek, akik kételkedtek bennem, kényszer alá helyeztek, így az úgynevezett megfelelési kényszer is megvan bennem. Pedig azt mondják, az emberben egy idő után az elmúlik, ahogy idősödik, öregszik. Nálam nem így van.

Én, Edward Wallace még mindig az az izgulós kölyök vagyok, aki voltam, csak annyi különbséggel, hogy idősebb lettem. Van, amit nem tud levetkőzni az ember élete során, nekem ez a tulajdonság az. Albert Einstein is azt mondta: „A tudás egyetlen forrása a tapasztalat.” Három gyermekemet is ebben a szellemben próbálom mindig nevelni. Nevezhetném őket úgy is, hogy a három testőr. A nevelésemnek köszönhetően mindig mindenhová velem jönnek. A legidősebb Emma, aki már tizenkettő éves. a középső Andrew, aki tíz. és a kis Cintia, aki hat esztendeje ragyogja be a mindennapjaimat. Hogy az anyjuk hol van? Jó kérdés. Nekem csak egy levelet hagyott hátra, amiben elmondta, hogy ő ezt nem folytatja tovább, mert talált mást. Hidegzuhanyként ért, és derült égből villámcsapásként hatott a lelkivilágomra, de ezt a gyerekeknek nem mutathattam, és nem is teszem most sem. Próbálok jó apukaként helyt állni, és mindent megadni a gyermekeimnek, amit csak lehet, de azt hiszem, a legfontosab amit csak adhatok nekik, az az időm, mert azt tudom, hogy ők megérdemlik. Napközben tanulok, hogy meglegyen a fizikatanári vizsgám, este meg átváltozok apukává, aki félreteszi az egész napi magolást a gyermekei kedvéért. Nekem ők jelentik a kikapcsolódást és megteszek azért mindent, hogy egyszer majd felnézzenek rám. De addig még van idő. Hisz az idő fogalma az egy bonyolult dolog a világegyetemben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy „Az idő a fizika szempontjából a valóság változásának, mozgásának egyik alapvető jellemzője, létformája.” Nekünk az életünk gyökeresen megváltozott a feleségem lelépésével, de hiszek az idő jóságában, és abban, hogy a gyerekeknek sikerült a valóságot feldolgozni az én szeretetemmel.

Írta: Németh Balázs
Sümeg 2021. 11. 23.

Előző oldal Tad Rayder