Cooking with a serial killer
A nyári nap forrón, és kérlelhetetlenül ontotta melegét. Az emberek szenvedtek, ha csak megtehették, házaikban maradtak, és limonádét iszogattak. Esténként, amikor a meleg alábbhagyott, fiatal urak sétálgattak ugyancsak fiatal menyasszonyaikkal a Jefferson sétányon. Ha már majdnem teljesen sötét volt, útjuk céljának az Old Elm nevezetű parkot tűzték ki. A városban köztudomású volt, hogy a szerelemmel túlfűtött párocskák éjjeli találkahelye, ahol felfedezhetik egymás khm... személyiségének legapróbb zugait is. Teresa is itt sétálgatott vőlegényével, az orvostanhallgató Jasonnel. Már régóta jegyben jártak, lassan ideje lett volna megszervezniük az esküvőt, de Teresa úgy érezte, még nem áll készen a házasságra. Jason beleegyezett, hogy várjanak, és ezen az estén Teresa talán azt érezte, hiba volt halogatni az esküvőt. A park egy sötétebb részéhez érve Teresa libabőrös lett. Úgy érezte, valaki figyeli őket a bokrok mélyéről, és hangot is adott aggodalmának.
- Jason, kérlek, induljunk vissza, azt hiszem itt nem biztonságos! - Jason úriember lévén engedett a kérésnek, bár a lelke zsibongott, hogy Teresa ma éjjel sem fogja közelebb engedni magához. A célegyenesben érezte magát, és ezzel letört az önbizalma. Sajnos szegény pára ezen nem sokáig elmélkedhetett. Valaki leütötte, és az utolsó, ami ebből a világból eljutott a tudatáig, Teresa sikolya volt.
Hajnalodott, a fűszálakon apró, gyémántcsillogású harmatcseppek ültek. A Nap fénye és melege egyre csak erősödött, felszárítva a földet, és kitikkasztva az embereket. Jason arra ébredt, hogy egy hintó húz el mellette, amiben valószínűleg néhány úri hölgy ült, élvezve a reggeli, még éppen csak friss levegőt. Jasonnek az volt az első gondolata, hogy egy olyan helyen van, amit nem azonnal tud beazonosítani, tehát biztosan nem az ágyában. Körülötte a föld még nedves volt, a ruhája is átázott kissé a harmattól. A feje annyira fájt, hogy üvölteni tudott volna a kíntól, és amikor megérintette a tarkóján levő dudort, a kezére száraz falevelekkel kevert alvadt vér tapadt. Teresa nem volt sehol, és Jason kezdett egyre jobban pánikba esni. Nehezen talpra vergődött, és elindult a park kijárata felé. Ha találkozott valakivel, az illető általában rosszalló tekintetet vetett rá, majd tovasétált. Nyilván azt hitték, az éjjel kirúgott a hámból.
Amint kiért a parkból, első útja a rendőrségre vezetett. Először ott is azt hitték, hogy még alkoholmámoros állapotban van, de amikor a rendőrség orvosszakértője is megvizsgálta, már kétségtelen volt, hogy támadás áldozata lett. A fejére mért ütést egy közepes méretű kalapács okozta, és enyhe agyrázkódása is volt. Néhány rendőr közrefogta, és miután elmondta a címét, hazavitték, hogy pihenjen. Hiába könyörgött a rendőröknek, hogy keressék meg Teresát azonnal, azok szinte nem is figyeltek rá. Azt hitték, csak képzelődik az agyrázkódás miatt. Ahogy ágyba került, Jason azonnal elaludt, és csak másnap délben tért magához. Már nem csak a feje, hanem az egész teste sajgott, forgott vele a világ, és erős hányinger kínozta. Délután látogatóba érkezett hozzá az egyik közeli barátja, Armin. Armin német volt, és kiemelkedő tanulmányi eredménye miatt elutazhatott Amerikába, hogy kitanulja az orvoslás minden fortélyát. Némi ételt is vitt Jasonnek, aki szeretettel fogadta azt, bár a gyomra forgott.
- Sütöttem neked egy kis disznóagyat, remélem ízleni fog - mondta Armin, és a fazekat letette az asztalra.
- Még meleg - jegyezte meg, majd leült Jason ágya szélére, és a homlokára tette a kezét. Pillanatokig olyan arcot vágott, mint aki borzasztóan koncentrál, majd közölte Jasonnel a diagnózist, miszerint nem lázas.
- Mi történt veled?- kérdezte aggodalommal a hangjában Jasont, aki részletesen elmesélte a két nappal azelőtti eseményeket. Hogy Teresával korzóztak, amikor az Old Elm park egyik árnyékos részénél leütötték egy kalapáccsal, és mire magához tért, Teresának nyoma sem volt. Azt is elmondta, hogy a rendőrség nem vette komolyan a bejelentését, és hogy amint tudja, merre induljon, elkezdi keresni Teresát, és az Ő elrablóját. Armin türelmesen hallgatta, és miután Jason befejezte az elbeszélését, vitatni kezdte az egyszemélyes nyomozás biztonságosságát.
- És mi van, ha megölte, és téged is megöl, ha megtalálod, és teljesen egyedül szembeszállsz vele?
- Én csak megkeresni akarom. Ha már biztosan tudni fogom, ki az, hol lakik, és egyebek, akkor majd feljelentem a rendőrségen valami jól kitalált indokkal, és igyekszem úgy csinálni, hogy házkutatást tartsanak nála. Akkor biztosan találnának nyomokat, hogy mégis mi történhetett Teresával - suttogta Jason, mert egyre fáradtabbá vált, nehezére esett beszélni. Barátja következetesen megkérdezte, esetleg óhajt-e enni, mielőtt újra álomba szenderül, de Jason csak a fejét rázta.
- Köszönöm, igazán kedves tőled, hogy így gondoskodsz rólam, de most egy falat sem menne le a torkomon. Inkább add oda azt a disznóagyat valamelyik másik barátodnak, nehogy kárba vesszen. Armin azonban nem hagyta ennyiben. Még percekig követelte Jasont, hogy egye meg, amit Ő olyan nagy szeretettel készített neki, és Jason beadta a derekát, nehogy megsértsen egy jó barátot.
- Igazán ízletes! - dicsérte az ételt, azonban ízeket nem érzett. Elfogyasztotta az egész adag disznóagyat, azután ájulásszerű álomba merült. Már nem láthatta Armin beteges, sátáni vigyorát, ahogyan az ajtóból visszafordulva rátekint.
Néhány napon belül Jason annyira jobban lett, hogy felkelt, megmosakodott, és elsétált a rendőrségre, hogy újból bejelentse Teresa eltűnését.
- Nézze uram, azt hiszem, tehetetlenek vagyunk - mondta Jasonnek Casta rendőrfőnök. - Az elmúlt egy hónapban több fiatal nő is eltűnt a parknak azon a részén, és egyszerűen fogalmunk sincs, merre indulhatnánk.
- Casta rendőrfőnök, tájékoztatnom kell arról, hogy ez hanyagság, és ha lehetséges, én szeretnék részt venni a nyomozásban. Nekem az a legfontosabb, hogy Teresa előkerüljön. Remélem, megérti, hogy próbálok racionálisan gondolkozni, de értse meg, muszáj elhitetnem magammal, hogy Teresa esetleg még épségben, élve előkerülhet. Gondolni sem merek arra, hogy esetleg nem...
- Rendben van, Mr. Harvey. Segítségemre lehet a nyomozásban. De meg kell ígérnie, hogyha bármi fontos információ birtokába jut, azonnal értesít engem, és nem rohan fejjel a falnak! Úgy gondolom, hogy minden idők legveszedelmesebb sorozatgyilkosával állunk szemben.
- Miből gondolja ezt?
- Június közepe táján találtunk rá egy fiatal nő holttestére a Silver Tear tó partján. Régóta ott lehetett, mert erősen oszlásnak indult, és nem tudtuk azonosítani sem. Abban a hónapban nem jelentették be egy olyan testalkatú nő eltűnését sem a városban, így arra a következtetésre jutottunk, hogy talán nem idevalósi. Utánanéztünk, hogy a környéken jelentettek-e eltűnéseket, de semmit sem találtunk, így a patológiai vizsgálat után lezártuk az ügyet.
- Talált valami érdekeset a patológus?
- Nos, olyasvalamit talált, ami számomra is megdöbbentő volt. A nő az állától az ágyékáig fel volt metszve, de a gyilkos arra is gondot fordított, hogy összefércelje. Mert azt bizony varrásnak nem lehetett nevezni. A patológusunk kibontotta az öltéseket, egyszerű zsákvarrótűvel készítették őket és orvosi cérnával. Ami odabenn volt... A nőnek minden belső szervét sebészi pontossággal távolították el, és az üresen maradt testet megtömték libatollal. Mint egy párnát!
- Ez borzalmas és kegyetlen! - háborodott fel egy pillanatra Jason, de aztán erőt vett magán, és tovább hallgatta a rendőrfőnök beszámolóját.
- A nő korát 15-20 év közöttire becsültük a csontozata alapján, és több helyen zúzódásokat találtunk a testén. A koponyája is fel volt vágva, és az agya helyére a tettes faleveleket helyezett. Egyetlen belső szerve sem volt! Több csontja is eltörött, például a csuklója, ami utalhat arra, hogy lánccal, vagy kötéllel szorosan megkötözték. Valószínűleg akkor tört el a csuklója, amikor szabadulni próbált. A halálát fulladás okozta, a gégéjét egyszerűen összeroppantották. Találtunk még a ruháján néhány vérfoltot és szakadásokat. Valószínűleg minden erejével védekezett, de amint a történet kimenetelét ismerjük, nem járt túl sok sikerrel.
- Megvizsgálhatnám esetleg én is a testet? Orvostanhallgató vagyok, sok tetemet boncoltam már fel, és kíváncsi lennék, felfedezek-e valami olyat, ami eddig észrevétlen maradt.
- Az nem fog menni! A boncolás után 48 órával a testet elszállították Sleepy Eye krematóriumába, és megsemmisítették - ha a rendőrfőnök felfigyelt volna Jason megjegyzésére az orvostanhallgatói státuszról, talán Őt gyanúsította volna először. De a szegény rendőrfőnöknek annyi megoldatlan ügy járt a fejében, hogy elsiklott a kijelentés felett. Még beszélgettek egy keveset, azután Jason hazavonult, hogy megtervezze a gyilkos, vagy emberrabló kézre kerítését. Többoldalnyi jegyzete felett érte utol az álom.
Eközben Armin egy vacsorát adott egyetemi barátainak. Sherryvel és borral oldották gátlásaikat, a lányok harisnyakötője hamarosan lazulni kezdett csakúgy, mint ellenállásuk gavallérjaikkal szemben. Armin szerencsére nagy házban lakott, sok szép szobával. Minden szobára jutott egy pár, miután elfogyasztották az italkészletet és a marhasültet. Az egész házban csend honolt. Csak néhány pár kéjes nyögései szűrődtek ki egy-egy szobából, és Armin mosolyogva hallgatta őket. Hajnalig ült a szalonban egyedül. A barátai mindannyian aludtak már, kimerültek a szerelemtől és a mulatságtól. Csak Ő ült ott egyedül, és egy cigaretta füstjébe bámulva nosztalgiázott. Nem is hitte el, hogy idáig megúszta. Enyhe mosolyra húzta a száját, és belekortyolt a kezében tartott félpohárnyi vörösborba. Visszaemlékezett az élete minden jó és rossz történésére egyaránt, majd felállt. Letette poharát, és elnyomta a cigarettát a legközelebbi hamutartóban. Egyszerűen besétált az egyik szobába, ahol két szerelmes barátja aludt. Aznap nem jött ki többet.
Jason már ébren volt. Éppen azon gondolkozott, hogyan kaphatná el a gyilkost, amikor kopogtattak az ajtón. Casta rendőrfőnök volt az, és új híreket hozott.
- Ma hajnalban találtak még egy halott lányt. Ugyanúgy végeztek vele, mint a legelsővel, a teste is olyan állapotban van, de még nem indult jelentős oszlásnak. Óhajtja megtekinteni? - természetesen Jason óhajtotta. A rendőrőrsre rohantak, ahol a patológus már elkezdte a holttest vizsgálatát, és éppen kiszedte a lány törzsén található varratokat, hogy betekintsen mögéjük.
- Jó reggelt, Ön bizonyára Mr Harvey. A nevem Jonathan Crepsley, én vagyok a város kórboncnoka. Hallottam az egyik barátomtól, aki az egyetemen tanít, hogy Ön remek orvostanhallgató kiemelkedő eredményekkel. Ha megkérhetem, segítsen megvizsgálni ezt a fiatal hölgyet itt - mutatott a boncasztalra, ahol egy 25-30 éves hosszú sötét hajú nő feküdt. Teste nagy részét zúzódások csúfították, itt-ott látható volt néhány vágás, amit ismeretlen tárggyal ejtettek. A szemei nyitva voltak, és arról árulkodtak, hogy halála utolsó pillanatában borzalmas kínokat élt át. Tehát a gyilkos durvábbra vette a figurát. Ezt a nőt élve boncolta fel, a legelsőt csak a halál beállta után. Kezdett mélyebb vizek felé evezni.
Amikor Jason a nőre pillantott, összeszorult a gyomra a gondolattól, hogy talán Teresa is így végezte. A tetem minden négyzetcentiméterét átvizsgálták. Nem akadtak új nyomra, és ez mindannyiukat mélységesen frusztrálta. Meg kellett találniuk a gyilkost, de nem tudták, milyen irányba induljanak. Akkor jött egy bejelentés, hogy egy nőt megtámadtak a Jefferson sétányon előző éjjel, de megmenekült, és szeretne személyleírást adni a támadójáról. A férfit 20-25 év közöttinek írta le. Állítása szerint a férfi magas volt, és eléggé szikár. A nő azt is elmondta, hogy a férfi nagyon agresszívnak tűnt már messziről is, és hogy egy vadászkéssel kényszerítette térdre. Az utolsó fontosnak nevezhető paraméter a férfi hajszíne volt - szőke.
Amint az eset kitudódott, a város lakóin pánik lett úrrá. Követelték, hogy fogják el a gyilkost, és végezzék ki, mielőtt még több polgárt pusztít el bestiális módszereivel. A rendőrök és Jason továbbá tudták azt is, hogy a gyilkos remek anatómiai ismeretekkel rendelkezik, ennek fényében feltehetőleg orvos, patológus, vagy... orvostanhallgató lehet. Jasonre nem illett a leírás. Azonnal lekerült a gyanúsítottak listájáról, és tovább segédkezhetett a nyomozásban. A város rettegett. Átnézték a nyilvántartásokat a rendőrségen, a városházán, de csak 3 olyan fiatalembert találtak, akire illett a leírás. Armin Kurtent, Joachim Meyerst és Malcolm Malcolmsont.
Joachim Meyers lakásában semmit sem találtak. Egyszerű, vidéki orvos volt, aki néhány évvel korábban költözött a városba, hogy ott praktizáljon. Malcolm Malcolmson egy építkezésen dolgozott, hogy fizetni tudja a lakbérét. Nála sem találtak semmit, egyszerű szegény egyetemista volt, aki ambícióit megvalósítandó a városban telepedett le. Jason legjobb barátja volt az utolsó. Armin Kurten. A városban ekkor már a Walnut Grove-i kórboncnokként emlegették a gyilkost. Még a férfiak sem mertek kilépni az utcára sötétedés után. Jason imádkozott, hogy ne Armin legyen a gyilkos, amikor a rendőrökkel együtt odaért ahhoz a bizonyos házhoz. Az elfogatóparancs már a kezükben volt, és Jason tudta, hogy nem haboznak majd, ha használni kell. Bekopogtattak az ódon tölgyfaajtón, néhány percen belül pedig megjelent Armin szőke üstöke.
- Á, biztosurak! Miben segíthetek?
- Armin Kurten, parancsunk van a háza átkutatására! Ha akadékoskodni próbál, azonnal bevitetem a fogdába, és ki sem engedem ítéletnapig! - mennydörögte Casta felügyelő. Armin csendben, mosolyogva lépett hátra az ajtótól, és betessékelte a rendőrök csoportját. Mögöttük belépett Jason is, és futólag egy sátáni vigyort vélt látni Armin arcán. A földszinten nem találtak semmit, de az emeletre felérve borzalmas bűz csapta meg az orrukat. Az egyik szoba ajtaja lakattal volt lezárva, és Armin nem tudta odaadni nekik a kulcsot, ezért betörték az ajtót. Az a borzalom, amit odabenn láttak, felülmúlta minden képzeletüket. A plafonról drótok lógtak, a drótokon kibelezett állatok tetemei bűzlöttek. A legtöbb már jócskán oszlásnak indult, apró fehér férgek tekergőztek a hasüregükben és szemgödreikben. A szoba tele volt legyekkel, és ketrecekbe zárt, még élő macskákkal és nyulakkal. A helyzet egyre érdekesebbé vált. A háznak már csak egyetlen szintje maradt, amit át kellett vizsgálniuk. A pince.
Armin csuklóján ekkor már bilincs díszelgett, és egy testes rendőrtiszt társaságában várakozott a hallban. A többiek betörték a pince ajtaját is, és lámpásaikkal világítva levonultak a pincébe, a lehető legborzasztóbb borzalmak útvesztőjébe. Odalent undorító szagok terjengtek. A helyiség közepén három asztal volt, mindegyiken kibelezett, még friss női tetemek. A földön egy férfi maradványait is megtalálták. Formal-dehydes üvegekben szemgolyók, körmök, sőt, néhány kimetszett csikló is helyet kapott. A pince egyik beugrójában találtak egy gáztűzhelyet - ekkor állt össze a kép. Armin Kurten egy kannibál sorozatgyilkos volt, aki áldozatai belső szerveit megfőzte, megsütötte, majd elfogyasztotta, esetleg díszvacsoraként, marhahúsnak csúfolva feltálalta a barátainak. A tűzhely mellett találtak egy naplót is, amiben Armin leírta, melyik szervet hogy kell elkészíteni ahhoz, hogy igazán ízletes legyen, leírta a főzés, illetve sütés maximális időtartamát, a szükséges fűszereket is listázta, végül mindegyik "recept' alá odaírta: "Bon Appetit!".
Amikor Jason elolvasta az emberi agyvelő elkészítésének módjait, rájött, hogy amit Armin a betegsége idején ajándékba vitt neki, nem más volt, mint egy emberi agy. Végül a pincéből nyíló kis szobában megtalálták Teresa holttestét, és mellette egy levelet. A test erősen oszlásnak indult már, de Jason felismerte az öltözetéről. A levélben Armin leírta mindazokat a borzalmakat, amiket Teresával tett. Sőt, megosztotta azt is, mi volt az indíték.
"Drága Jason!
Tudtam, hogy nem sokáig bujkálhatok előled, hiszen egy nagyon okos ember vagy, akinek semmit sem jelent egy-egy logikai feladvány megoldása, vagy éppen egy sorozatgyilkos kézre kerítése. Decemberben itt voltál nálam egy házi bálon, és én az alkoholmámor okán feltártam előtted Teresa iránt táplált gyengéd érzelmeimet. Hamarosan vissza is éltél a bizalmammal, és feleségül kérted Teresát. Az eljegyzésetek után egy nappal még elmentem hozzá, és könyörögtem, hogy ne tegye ezt velem, de kettőnk közül téged választott. Mindig is jobb voltál nálam mindenben. Az egyetemen téged dicsértek a professzorok, Teresa téged akart élete párjául. Meg kellett bosszulnom, hogy elvetted tőlem a szerelmemet, és ezt csak úgy tehettem meg, hogy megöltem őt. Igen. Fejbe vágtalak azon az éjszakán a parkban, Teresát pedig elkábítottam egy kis cloroformmal. Azután idehoztam, megkötöztem, és amikor magához tért, elkezdtem a teste szikével való feltérképezését. Először a beleit szedtem ki, majd a máját és a veséit. A veséit azonnal megsütöttem, nagyon finomak voltak, szinte olvadtak a számban. A barátaimat is meginvitáltam aznap egy vacsorára, nekik is ízlett az a lágy, friss vese.
Miután a barátaim elmentek, hajnalban felboncoltam Teresa koponyáját, kiemeltem az agyát, és megsütöttem, délután pedig elvittem neked, mert beteg voltál, és gondoltam, jól esne egy kis sült disznóagy. Reméltem, hogy majd rájössz, én vagyok a szerelmed gyilkosa, és megérdemelted a büntetést, hogy el kelljen fogyasztanod az agyvelejét. Bárcsak tudtad volna, mit eszel éppen!
Őszinte tisztelettel:
Armin Kurten barátod."
A levél elolvasása után Jason hányni kezdett. Abban a percben, ahogy jobban lett, elkérte az egyik rendőr pisztolyát, felment a hallba, és agyonlőtte Armin Kurtent, majd önmagával is végzett. Elveszítette élete szerelmét, és a legjobb barátját - de véget vetett a Walnut Grove-i kórboncnok ámokfutásának. Armin Kurten szakácskönyvét ünnepi keretek között elégették írójával együtt.
