Örökkön örökké

Horror / Novellák (680 katt) SzaGe
  2021.03.30.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/4 számában.

Juli régóta volt szerelmes belém. Én is kedveltem őt, mi több, nagyon vonzónak találtam. Arca olyan volt, akár egy földre szállt angyalé. Tekintete melegséget és békét sugárzott, meghintve egy kis huncutsággal. De sokáig félénk voltam, ahogy ő is. Nem mertük az érzéseinket bevallani. Sokszor elsétáltunk egymás mellett, mint két idegen. Ha mégis váltottunk pár szót, tengernyi elfojtott érzést próbáltam kordában tartani, miközben az időjárásról fecsegtünk. Mi lesz, ha nem jövök be neki? Hogy tudnám feldolgozni a visszautasítást? Megválaszolatlan kérdések savazták az elmémet. Mégis reménykedtem benne, hogy egyszer eljön az én időm, és lesz elég erőm igazi gavallérként viselkedni.

Éppen a vasárnapi miséről igyekeztem hazafelé azon a nyári napon. Az izzadság patakokban folyt a hátamon és a homlokomon. Ráadásul bűnbánat után mindig siet az ember, de aznap valamiért csak sétálgattam, mint akinek se motivációja, se célja. Talán a tudatalattim ezzel szeretett volna üzenni a világnak, hogy keserű magányom egekbe kiált. Talán gyónnom kellett volna; megszabadulni a rám telepedett vágyaktól és érzésektől. Ám a kifürkészhetetlen mindenség másvalamit tartogatott számomra, és Julit használta arra, hogy lerombolja a gyávaságból felhúzott falaimat. És egyszer csak ott ragyogott előttem! Kedvesen mosolygott rám, mint még soha azelőtt. Éreztem a pírt az arcomon, szívem hevesen dobogott, miközben megbeszéltük a piknik-randevút. Sokan mondogatják, hogy nem jó, ha a nő kezdeményez. Nekem viszont szükségem volt a szikrára, mégpedig Juli szikrájára, ami fényes ívet húzott elfojtott érzéseim felett.

Emlékszem arra a zöldellő mezőre, ahol pipacsok, zsályák és selyemkórók tengere felett fújdogált a nyári szellő, és a közepén ott állt Juli piknikes kosárral a kezében. Már várt rám. A mezőn eltöltött percek hamar tovaszálltak, mialatt egymáséi lettünk. Talán Ádám és Éva érezhetett hasonlót az Édenkertben, mielőtt bűnbe estek. Becézgetésekkel, simogatásokkal, öleléssel koronáztuk az együttlét örömét, ám a veszedelem csak karnyújtásnyira volt. Leste a megfelelő alkalmat, hogy közbeavatkozzon.

Szokatlan zajok váltották fel a madarak énekét a mezőn. Valami közeledett hozzánk. Mire észbe kaptam a mámortól, vastag gyökerek tekerték körbe Julit testét. Sikítani se tudott, mert az egyik kígyózó csáp belemászott a szájába. Égszínkék szeme szinte azonnal fennakadt, mialatt rángatózott a kínlódástól. Olyan gyorsan történt minden. Megpróbáltam leszedni róla, de a tekeredő gyökér-démon apró tüskéinek szúrása elviselhetetlen fájdalmat okozott. Tehetetlen voltam. Halálra rémülve néztem végig, amint Juli testét métereken keresztül húzta a mezőn. Hallottam, ahogy ketté törtek a csontjai a végzetes kalodában. Aztán az a valami lehúzta a föld alá, és síron túli csend telepedett a mezőre. Csak a saját zihálásomat hallottam. Térdre rogytam, és ordítva ásni kezdtem ott, ahol utoljára láttam a szerelmemet, de a talaj betonkemény volt. Néhány körmöm leszakadt a kaparástól, aminek fájdalmát szintúgy nem bírtam elviselni. Feladtam, és órákig zokogtam Juli sírhantja felett.


Kegyetlenül megbántam, amiért eladtam a lelkemet a Sátánnak azon a vasárnapom. A templomban kísértett meg, miután kértem őt, hogy adjon bátorságot; hogy vegye el a gyávaságomat, de átvert az álnok kígyó. Elvette annak a nőnek a testét-lelkét, akit imádtam. Tettemre nincs mentség. Ostobaságom véres masszájában fogok vergődni az idők végezetéig, miközben a démonok vigyorogva beletapossák a fejemet a kéntől bűzölgő talajba. Szüntelen hallom Juli édesen csengő hangját a fejemben. Nincs bocsánat, nincs megváltás számomra, csak a lángoló pokol… örökkön örökké…

Előző oldal SzaGe
Vélemények a műről (eddig 3 db)