Mese
1.
Biztonsági okokból álneveket használok, hogy soha, de soha ne próbáld megtalálni az erdőt. Marí az erdő melletti kisvárosban él születése óta. Az igazi apját máig nem ismeri, volt egy kishúga, és boldog család voltak. De tényleg csak voltak.
Nyugodt volt minden. A patak monoton csobogásán kívül csönd honolt a kihaltnak vélt tájon. Hűvös júniusi este volt. A szél bele-belekapott a falevelekbe és a lány hajába. Hideg horzsolta végig csupasz karjait. Felvette a bőrkabátját és nekivágott egy alaposan kitaposott ösvénynek. A nap utolsó sugarait is elnyelte a homály.
A sötétben botorkált egyes-egyedül, örült a magánynak, végre senki nem szabja meg, mikor, mit és hogyan csináljon. Magabiztosan lépkedett a kiálló kövek között, nem sejtve, hogy végzetes lehet számára az út. A halál ösvényén lépked, amelyen már annyian végighaladtak, és csak kevesen találtak kiutat. A lelkek általában itt ragadtak. Az erdő örökre magához láncolja őket.
Marí, a lány elmenekült otthonról, nem bírta a folytonos összetűzéseket az anyjával, nem bírta nézni, hogy nevelőapja tönkreteszi magát és családját. A férfi, akit apjaként sosem szeretett, már biztosan otthon dühöng, az is lehet, hogy kitiltották a helyi kocsmából. Elkártyázta a család megtakarított pénzét, csak annyira járt haza, hogy kipihenje az alkoholt, amibe bánatát folytja. Holnap jönnek a gyámügyesek, remélte, nevelőapját bevarrják pár évre a sittre, vagy inkább az utca, mint az intézet. Volt egy bátyja, Paul, ő most biztosan a haverjaival füvezik, vagy egy barátnője ágyában hempereg. Az alkoholista apa, és az idegroncs anya nem tudták összetartani a családot Vera halála óta. Tragikus történet.
Vera nagyon különleges kislány volt. 6 éves korában eltűnt, valószínűleg az erdő felé vette az irányt pici lábain azon a végzetes nyári estén. Eltűnése előtt Vera sokat beszélt lefekvéskor nénikről, bácsikról, akik meglátogatják álmában és sírnak, és sírnak. Verának nem voltak rémálmai. Épp ellenkezőleg, örült a lefekvésnek, hátha végre megkérdezheti, hogy miért sírnak.
Az utolsó napja reggelén furcsán viselkedett, mások elmondása szerint az iskolában is szokatlan volt a magatartása. Ült mereven egy széken, és ferdén nézett maga elé, olykor csuklóját szorongatta. Otthon senkinek nem tűnt fel, még a tanító néni ijedt tekintetét sem vette észre az anyja, mikor lányáért ment. Vera merev volt és görcsös, mintha nem is ezen a földön járna. Mert már nem is ezen a földön járt. Egész délután az ágya szélén ült. Este felállt, átment nővéréhez, aki rá vigyázott, de közben lázasan készült egy dolgozatra, tehát nem figyelt testvérére. Az ajtóban várta, hogy Marí észrevegye őt, de ő fel sem nézett a könyvekből.
- Nézz tévét, ne zavarj!
Vera üveges tekintettel elindult, de még volt egy utolsó szava.
- Kiválasztott.
Pici lábai az erdő felé vették az irányt, és nem kerültek ki onnan soha. Senki nem tudta, mi történt a kislánnyal egészen eddig az éjszakáig.
