A Terexa bolygó androidja

A jövő útjai / Novellák (512 katt) adam_dombai
  2021.04.03.

Denkly, az android elfordította a fejét a monitorokról, és befelé figyelt.

– Unalmas már ez az állandó várakozás a hajókra – gondolta a távoli űr egy csupa porcelánból, titánból és azok anyagába olvasztott elektronikából készült állomásán.
– Ezek a fránya monitorok is csak azért kellettek, mert régi a bázis és nem android személyzetre szabták – gondolta zsörtölődve.

Átkapcsolt a pozitron agya idegi csatolásaira és elmerült a digitális tér gyönyöreiben. Csilla egy nagy teremben várt rá, ahol nem voltak világító monitorok és műszerek.

– Micsoda nyugalom! – mondta mosolyogva.

A terem közepén egy gyönyörű, fekete gránitból készült díszhegy állt, víz csobogott le az oldalán. Körben mélyzöld tuja fák voltak vörös üveg és fa keverékéből készült dézsákban. A falak, a padló és a plafon sejtelmes, derengő neonfénnyel világítottak és absztrakt kékesszürke vonalak mozogtak rajtuk kellemes relaxáló érzést nyújtva.

– Hogy megy a rád bízott munka? – kérdezte Csilla. – Kissé unalmas, inkább veled táncolnék a díszhegy körül.
– Azért kaptad az extra kibernetikus beültetést, hogy gyorsabban tudj kommunikálni a Géppel a munka miatt, nem azért, hogy szökőkúttermet építs vele a gépi térben.
– Ezek a beültetések zseniálisak, imádom őket, néha nem árt egy kis művészi bekapcsolódás.
– Talán kikapcsolódást akartál mondani. Ez neked szórakozás.
– Imádom a kiberteret építgetni. Itt nyugalom van, és relaxálhatsz velem, ha kedved úgy tartja.
– De mi lesz az érkező hajó figyeléssel? Az automatika egyedül nem elég a feladatra. Kell a pozitronagyad intelligenciája is. Szükségem van rád – mondta Csilla.
– Mért nem próbálsz meg segítőket találni?
– Ez nem egy nyilvános projekt, valaki mást bevonni nagyobb kockázatot jelentene az állásomra nézve. Azok a kiberverek, amik rajtad vannak, nem éppen mindennaposak a Terexa bolygón.
– Nem azt akartad mondani, hogy rajtunk vannak?
– De azt, és elegem van abból, hogy folyton kijavítasz.
– Miattad van az egész, egyedül vagyok az ezen a fránya állomáson, és még a kibertértől is el akarsz tiltani. De akkor hol találkoznánk?
– Jobb, ha odafigyelsz, tegnap is majdnem elszalasztottad azt a hajót.
– Majdnem, de végül is nem – válaszolta Denkly.
– Egyáltalán mit akartak? A jelentésben csak annyi állt, hogy üzemanyagot és élelmiszert vettek fel.
– Ezt is tették, idegenek utaztak rajta a kubilon fajból. Először magukkal akartak vinni, hogy legyen több jó irányítószemélyzet, mert a pilóták folyton álmosak voltak, azt mondták, a közeli szupernóva robbanás egyik mellékhatása. Szerencse, hogy ennyivel megúszták. Kublion sajátosság ez az erős testi ellenálló képesség. Említették a sugárzás hullámhossz tartományát, de az erős akcentusuk miatt nem értettem. Nem akartam visszakérdezni, nehogy megsértsem őket, amiért nem beszélik szépen az univerzálist. Az audiofelvevő hardver meg persze bedöglött. Murphyt kérdezd, miért. A legelterjedtebb törvény az övé az Univerzumban, persze csak ha a technikáról van szó. A fizikusok morcosak is lennének rám, hogy az ő szeretett törvényeik elé emelem Murphyt. Szóval nem akartak nekimenni valaminek, máshonnan meg nem tudtak pót-pilótákat szerezni. Adtam nekik négy doboz stimulánst a faji adottságaik szerint szintetizálva.
– De hiszen a stimuláns nem egészséges!
– Egy-egy porció nem volt erősebb, mint két csésze kávé.
– Akkor sem egészséges. Ne tegyél ilyet többet!
– Igenis. Viszont van egy kérdésem: Mikor jön a szállítóhajó, amit várunk?

A részletes válaszhoz egy régebbi korban át kellett volna menniük az adatterembe, de most Csilla az adatteremben van és az adatterem Csillában van.

– Na igen. Egy héten belül kell ideérnie. Várj, utánanézek pontosabban!

Csilla szeméből egy halványkék fénysugár csúszott elő, még a sötétségbe borult terem pora is szikrázott benne. Egy laptop jelent meg előtte egy fehér zongora tetején. Denkly magában jót kacagott, hogy a főnöke ennyire ad a megjelenésére. A zongora helyett egy asztalt is előhívhatott volna, vagy az egész procedúrát látvány nélkül megcsinálhatta volna, de szerette az artisztikus külsőségeket.

– Na ugye milyen klassz 3D művészkedni a kibertérben?

Csilla gépelt, aztán a monitort nézte, majd megint gépelt, majd azt mondta:

– A szállítóhajó pontosan 2 nap 3 óra és 28 perc múlva fog ideérkezni, ha nem lesz semmi fennakadás.
– Mennék már vissza a Teraxa bolygóra, szeretnék újra igazi erdőket látni.
– Már nem sok idő. Addig idehozom neked az erdőt, de csak egy fél órára, utána vissza kell menned figyelni az állomást.

Csilla leprogramozott egy fát, és lemásolta 4000 példányban, közben eltüntette a falakat.

– Ez így nem elég szép – mondta az Denkly. – Mindegyik egyforma. – Összpontosított és előhívott egy fraktál-geometrikus algoritmust és rákötötte a fák programjára. – Most már sokkal jobb – mondta mosolyogva. – Csilla, mondd meg nekem, miért használsz billentyűt, ha az elméddel is tudsz programozni!
– Ez csak egy szimbólum, ugyanúgy az elmémet használom, mint te, csak így látványosabb – jött a válasz.
– Legyen téli erdő a téridőben! – kiáltotta Denkly, és materializált egy hóesést kristály alakú hópelyhekkel. – Nyugi – tette hozzá –, nem fogunk fázni, nem lesz hideg.
– Köszönöm – válaszolta Csilla.



A várakozás nem tűnt hosszúnak, hála a naponta eltöltött óráknak a havas erdőben. Csillával jókedvűen indultak kibernetikus alkotóútnak nap mint nap a deres fák közt. Volt, hogy jégszobrokat 3D gyors-grafikáztak, volt, hogy havas dombokat és szánkópályát szánkókkal, az utolsó nap pedig jégkunyhót jávorszarvasokkal.


Az automata hajó a várt időben érkezett, Denkly 2 fényperc távolságon belül átvette az irányítást a kapott jelszó kóddal, ami egy rendkívül nagy felbontású kép volt, egy kék manga medvét ábrázolt, amint egy fekete basszusgitárt tart a kezében.

A rakománya egy díszes és persze ütésálló csomagolásban volt, amit nem nézhetett meg Csilla utasítása szerint. Gondolni gondolt rá, de nem tette meg. Hálás volt a beültetések miatt Csillának.

– Megjött, indulok – küldte el az üzenetét a rádió-éterbe.

Az utazás a Terexa bolygóra két hétig tartott az új konstrukciójú űrkomppal. A hiperhajtómű jól szuperált, de utazás során a fűtés igencsak furcsán viselkedett. A hőmérséklet 40 celsiust eltért lefelé és fölfelé hullámozva az ideálistól. Denkly többször megpróbálta átprogramozni az automatikát, de nem nagy sikerrel, mert a hajó leírásában nem találta meg az operátor jelszavát, és a gép nem engedte be enélkül, hackelni meg nem akart, mert attól tartott, bejut olyan irányító szoftverekbe is, ahol ha elállít valamit, annak komoly kárát látja.

– Ó szegény áramkörök! – sóhajtott fel aggódva, de végül nem lett belőle semmi baj.

Örömmel gondolt vissza a kibertérben eltöltött órákra Csillával, és már nagyon várta az élő találkozást.

Egy halom bit, amit legutóbb látott belőle, végül is nem ő – gondolta.



A leszállásnál a légkör nyugodt volt, sehol egy hurrikán. Csilla a Teraexa bolygó leszállópályájának melegedőjében várt rá és a szállítmányra.

– Köszönöm, hogy elhoztad, képzeld bedöglött a kiberverem, megint használhatok billentyűt – mondta, mikor találkoztak és megölelte Denklyt.
– Murphy velünk van, és nincs mit, én is veled vagyok örökké, itt az űrbázison és mindenütt. Csak azt áruld el, mi van a csomagban ,amit hozattál velem!
– Egy kristály adatcsip egy olyan küldetés leírásával, amit együtt kell végigcsinálnunk.
– Emlékszel még a Terexa bolygó nevének a történetére?
– Igen, persze, eredetileg a Terra, mint világrész és az exo, mint extraszoláris bolygó, azaz naprendszeren kívüli bolygó kifejezésből jött, de a helyi nyelvjárásban a Terexo kissé megváltozott Terexára, talán mert kellemesebb a hangzása.

Beszálltak a nő kocsijába, egy ezüst színű furgonba, amin egy nagy és különleges, hajlított, az esetleges megfigyelő számára ismeretlen fémből készült antenna volt. Az antenna a galaxis magjából gyűjtötte az Univerzum energiát üzemanyag gyanánt, maga a jármű kerekek nélkül lebegett a föld felett fél méterrel egy kis antigrav motor hozzájárulásával. Nyugodt tempóban elhajtottak. Miután elhagyták a leszállópályát, megálltak a közeli dzsungelben. Csilla elhúzta a furgon ajtaját és beengedte a barna fatörzsek és zöld levelek látványát, az életet adó napfényt és a friss levegőt.

– Vissza a természetbe! Szendvicseket is hoztam. A kütyüm spéci sugárzása távol tartja az állatokat.
– És Murphy?
– Nyugi, 4 működő is van belőle itt, de most nézzük a chippet!

Elővett egy ékszerésznagyítót és ellenőrizte a chip hitelességét. Az adathordozó lapkán a véset egy stilizált vad egér formáját mutatta néhány vonásból.

Miután letette az erőtérből készült holovaló nagyítót, behelyezte a türkizkék kristály memória chippet a számítógépbe és feltöltötte az adatokat. A táblagép monitorán egy halom összevissza karakter jelent meg a fájl megnyitása után.

– Aha, kell kód – mondta Csilla. Behelyezte a hegyikristály, dodekaéder alakú kódkioldót, a gép erőtérprocesszora felizzott és szöveg értelmezhetővé vált. – Most már el tudjuk olvasni – mondta lelkesen, és átfutotta a szemével a küldetés rövid, de velős dokumentációját.
– Mi a lényeg? – kérdezte Denkly.
– Majd utána mondom.

Majd biztos, ami biztos, behúzták a furgonajtót és a függönyt, és odabent akcióba léptek egymással.

VÉGE

Budapest, 2019.

Előző oldal adam_dombai