Halloween immár...

Horror / Novellák (850 katt) Mortelhun
  2020.10.20.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/10 számában.

Valahogy soha nem szerettem a Halloweent. Olyan erőltetettnek tűnt, olyan művinek. Igen. Olyan műanyag volt az egész. Persze, ha az eredetére gondoltam, az igen izgalmasnak hatott, mármint gondolok itt az ősi mitológiai kezdetekre, de ami mára lett, az már több volt, mint unalmas. Így aztán ez a halloween estém is úgy indult, mint az összes többi: pattogtattam egy csomag kukoricát, kivettem a hűtőmből egy hatos csomag sört, és nekiláttam keresni valami filmklasszikust. Ahogy a VHS kazetták között böngésztem, a késő őszi - kora esti szürkületből egyre inkább kezdett beszűrődni a gyermekek kacagással teli zajongása. Elkezdték hát a cukorkák gyűjtését. Én persze nem szerettem, ha hozzám is jönnek, ezért teljesen besötéltem és a csengőt is kiiktattam. Persze attól még kopogni tudtak, de az még mindig barátibb volt, mint a csengőm visítása. Szóval böngésztem a filmek között, és kezembe akadt az Éjféli cowboy című zseniális alkotás, főszerepben Jon Voight és Dustin Hoffman. Szerettem ezt a filmet, bár egy cseppet sem volt valami vidám alkotás, de nem is kell egy filmnek viccesnek lennie ahhoz, hogy jó legyen.

Úgy egy félóra telhetett el a filmből, amikor is az első csapat gyerek megérkezett az ajtóm elé. Kopogtattak, de hiába. Mondjuk, azt nem tudtam megérteni, hogy miért kell ezt minden évben eljátszani, hiszen a környéken mindenki tudja, hogy ilyenkor nem nyitok ajtót senkinek. Nos, ha már megérkezett az első csapat, én meg bontottam egy doboz sört. Élvezettel kortyoltam bele, és hagytam, hogy átjárjon az üzenete: szard le. Én pedig leszartam. A legjobb megoldásnak az tűnt, ha minden gyerekcsapat után bontok egy sört.

Éjfélkor már a harmadik hatos csomagot bontottam. Ezen az estén igen aktívak voltak a gyerkőcök, de én nem bántam. Aztán, ahogy lenni szokott, a nevetgélő gyerekeket lassan felváltották a részeg fiatalok. Innentől kezdve italos ricsajozással volt tele az éjszaka. Mondjuk, ez sem zavart igazán. Betettem a Keresztapa című filmet, és fáradtan dőltem el a díványon. Lusta voltam felmenni a szobámba, gondoltam, itt is alhatok, mi baj lehet? És ahogy egyre inkább hatott a sör, jómagam is egyre mélyebbre zuhantam az álmok mezején. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, 10 perc vagy két óra, amikor iszonyatos csörömpölésre ébredtem.

- Mi a fasz…? - mindösszesen ennyit bírtam kinyögni, ahogy félkómásan próbáltam rájönni, honnan is jöhetett a zaj.

Feszülten hallgatóztam. Az utcán még mindig zajlott az élet, ám a lakásban csönd honolt a tévét kivéve. Valami eltörhetett? Vagy talán valamelyik ablak tört be? Morgolódva kászálódtam fel, és abban a percben ismét hallottam valamit. Immár a konyha felől, ebben biztos voltam. Olyan volt, mintha üvegtörmelékek között lépkedne valaki.

- A kurva anyád - moromogtam, és bizonytalan léptekkel indultam a konyha irányába.

Villanyt direkt nem kapcsoltam, gondoltam, meglephetem azt, aki bent van. Mármint meglepem, és még jól pofán is baszom, mert nem zavar, csinálja az utcán az ordenáré dolgait, de az, hogy bebassza az ablakomat, és még idebent nálam otthon is érzi magát, az már több mint szemtelenség.

Ahogy a konyhához értem, a zaj nem csitult, mintha valaki össze-vissza bolyongott volna odabent. Meglapultam és belestem. Igen meglepődtem. Egy lányt láttam. Olyan 20, maximum 22 éves lehetett, rajta valamilyen druida jelmez, és láthatóan azt sem tudta, milyen rendezvényen van.

Könintettem halkan, hogy észrevegyen. Nem reagált. Csak bizonytalanul lépkedett hol jobbra, hol meg balra a helyiségben.

- Jó estét, kisasszony! - köszöntem rá immáron határozottan.

Felpillantott, bár elsőre nem vágta, hogy ki is szól hozzá és honnan…

- Itt vagyok!

Rám nézett. A tekintete álmatag volt, a szemei méregzöldek, az arca kislányosan bájos, és mellé ijedt.

- Én… én… sajnálom, azt sem tudom, hol vagyok.

Hangja remegett, enyhén sírós volt. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így inkább körbenéztem. Az látszott, hogy az ablak kívülről tört be, azt viszont nem tudtam kideríteni elsőre, hogy a lányt bedobták rajta, vagy ő törte be, és úgy jutott a konyhámba. Sérülés nyomát nem láttam rajta. Felsóhajtottam.

- Mi történt? - kérdeztem fáradtan.
- Nem tudom - suttogta bizonytalanul maga elé, majd megingott, és mielőtt elkaptam volna, eldőlt, mint egy zsák krumpli.

Esés közben a fejével levette a konyhabútorom sarkát, majd puffanva a padlóra esett. Odarohantam, de csak annyit tudtam megállapítani, hogy nincs magánál. Ájultan hevert a padlón, a homlokán egy pukli jelezte, hogy bizony elég erősen megütötte.

Felemeltem a földről, és meglepve tapasztaltam, hogy könnyű. Mármint nagyon könnyű. Mintha csak egy kiló kenyeret kaptam volna fel az asztalról. Nem tudtam, mitévő legyek. Így aztán, hogy magamnak és neki is időt nyerjek, úgy döntöttem, felviszem a szobámba, majd mentőt hívok.

Amint felértem vele, lefektettem az ágyamra, és próbáltam bármiféle iratot vagy telefont keresni nála, hogy rájöjjek, ki is lehet ő. A mentős ötletet időközben elvetettem, mert a szobám felé félúton elkezdett magához térni. Gondoltam, majd megbeszélem vele, hogy hogyan is érzi magát, és mit is szeretne. Szóval keresgéltem, hogy rájöjjek, ki is ő, de semmit nem találtam.

Lassan kinyitotta a szemét, miközben mélyet sóhajtott. A lehelletének az illata olyan volt, mintha mentát és fahéjat kevertek volna alpesi gyógynövényekkel. Talán valami természetes tudatmódosító lehetett, másra nem tudtam gondolni. Vagy ez az illat a jelmezének a része? Átfutottam a tekintetemmel a mohazöld ruhát és a hajába font növényeket, a lábán pedig saru volt. Oké. Ennél autentikusabb ruhát nemigen láttam az utóbbi években ezen az ünnepen.

- Hogy vagy? - kérdeztem, mert láttam, hogy engem néz.
- Megmaradok - suttogta, majd gyengéden megfogta a tarkómat.
Ezen a ponton zavarba jöttem.
- Hogy hívnak?
Nem válaszolt, csak fogta a tarkómat, és mélyen a szemembe nézve elmosolyodott.
- Oké, hagyjuk - mondtam neki -, hívjak egy taxit?

Megrázta a fejét, majd lassan lehunyta a szemét, és éreztem, ahogy a kezét ráfeszíti a tarkómra, és elkezd húzni maga felé. Mit akar? Bár sejtettem, tudtam, ez nem helyes, hiszen azt sem tudom, kicsoda is ő, illetve ha be van kábítózva, akkor nem tudja, mit is csinál, és ezt én nem használhatom ki.

- Csókolj…
- Tessék? - kérdeztem vissza.

Válasz helyett határozott mozdulattal húzta rá a számat a szájára, és gyengéden megharapta az alsó ajkamat, majd a nyelve hegyét kidugva végignyalta azt.

- Ez talán nem helyes… - suttogtam zavartan, de éreztem, ezt a csatát már akkor elvesztettem, amikor még el sem kezdődött.

Hosszan és határozottan csókolt, miközben a kezemet behúzta a combjai közé, ahol azonnal felfedeztem, hogy nincs rajta bugyi. Nemiszerve forró volt, nedves és szó szerint duzzadt volt és lüktetett. Fél perc alatt elővarázsolta a nadrágomból, amit kellett, és olyan erővel fordított a hátamra, ami egy férfinak is a dicséretére vált volna. Lágyan rácsúszott a szerszámra, és úgy éreztem közben, mintha a vaginája külön életet élne. Ahogy rajtam ült, levette a ruháját, és megláttam, hogy a teste tele van tetoválva, méghozzá nem is akármivel, hanem hegtetoválásokkal. A legmeghatározhatatlanabb, legbizarrabb minták futottak szerte a testén, mintha valami fa vékonyka gyökere fonta volna azt be.Vagy pedig indák. Ahogy lovagolt rajtam, egyszer csak intett a kezével. A szobámban a villany, mintha nem is lenne, lekapcsolódott. Vagy csak elsötétült? Vagy valami árny takarta ki a fényét? Magam sem tudtam. Persze meg kellett volna ijednem, de a lány olyan kéjben részesített mindeközben, hogy nem is vettem tudomást ezekről az apróságokról. Az arcába néztem, és ő visszanézett rám. Tekintete rezzenéstelen volt, a szemei mintha a lelkembe fúrtak volna. Ahogy lentebb tekintettem a testén, vagy a félhomály vagy a képzeletem játszhatott velem, de mintha a hegek megmozdultak volna. Elkezdtek tekeregni, mint a kígyók. Odalent pedig éreztem nemsokára, “megérkezek”.

- Kihúzzam vagy védekezel…? - kérdésem bizonytalan volt, hangom halk és rekedtes.

Válaszul csak egy mosolyt kaptam, ám az eddigi szép, tökéletes fogak most olybá tűntek, mintha hegyesre lettek volna reszelve.

- A sör - gondoltam, ez csakis a sör utóhatása lehet.

Aztán azt éreztem, valami csiklandozza az oldalamat. Odanéztem. A hegek elkezdtek letekeredni a testéről, és elkezdtek átkúszni az én testemre. Ekkor a kéjbe pánik vegyült, de bassza meg, tetszett maga az érzés. Egyre vadabbul lovagolt, és egyre vadabbul löktem én is őt alulról. Behunytam a szemem. Szinte élveztem, hogy az én testem eme behegedt sebek által az övéhez kapcsolódik.

Amikor a két kezével a mellkasomhoz ért, mintha valami sikamlós és ragacsos nedvességet éreztem volna a tenyerén. Kinyitottam a szemeimet. Sikítani akartam, de hang nem jött ki a torkomon. A lány az aktus közben rohadni kezdett, miközben a húsindák foglyul ejtettek engem. Láttam, ahogy lassan mállik le az arca, és a szeme is opálos lett és kocsonyás. Alul a forróság lassan hűlni kezdett, és a helyét az elmúlás hűvöse vette át. Mellkasa leszakadt, előrekonyult, és látni engedte megbarnult bordáit, és mögöttük a feketés, levedző, rothadó tüdejét. Sikoltva élveztem, miközben átadtam magam az elmúlás eme jelenésének. Ahogy elélveztem ebbe az élő, ám mégis halott rettenetbe, a halál csendben magába szívta a testemet, a lelkemet és a tudatomat, jómagam egy penészes jelenés lettem a szexjelenet fölött, amely immár alattam zajlott. Én lebegtem a plafonhoz közel, miközben azt kellett látnom, hogy az ajtómon több rothadó lény jön be a szobámba, és a lánnyal az élen az én testemből lakmároznak. Elözönlötték a szobámat. A lelkem ordítva sírt, s közben minden elsötétült.

És, hogy most mi is van? Hát helló, lám változnak az idők, és én is velük változok. A halloween immár a kedvenc ünnepemmé lépett elő. Bizony mondom, sok mindenre rádöbbentett az a bizonyos éjszaka úgy 5 évvel ezelőtt. Immár élvezettel járom az utcákat, és szedek fel csajokat, vagy vegyülök el a zajongó tömegben, hogy aztán házakba betörve én legyek mégis az áldozat, mely végül áldozatot szed. És hogy mi is volt ez az egész? Mi is történt velem valójában? Talán egy következő történetben ezt is elmesélem.

Addig is: Happy Halloween!!!!

Előző oldal Mortelhun