Láthatatlanul

Fantasy / Novellák (474 katt) bacsabarath
  2020.09.10.

Joe Hillström napok óta követte a Harlekin Társulatot.

„Könnyű terep, tiszta munka” – gondolta.

Esténként a cirkusz megpihent, és elérkezett Joe ideje, hogy ismét lecsapjon. Különleges képességét kihasználva lopózott be a táborba, és lopott el különböző tárgyakat, melyek mások birtokában voltak. Különleges képessége abból állt, hogy láthatatlanná tudott válni, amikor csak akart. Kis kincses ládája mélyén ott lapultak az eddig eltulajdonított tárgyak. Ezeket rendre elővette, és az Élet Császárának képzelhette magát, miközben nézegette. Eddig jól megélt „tehetségéből”. Úgy gondolta, a végtelenségig tudná folytatni a saját szórakoztatására, de persze nem így lett végül.

Sárga Joe felbőszülten rontott be Blake-hez. A társulat feje íróasztala mögött ült, és épp esti, szokásos whisky-jét iszogatta. Meglepődve tekintett föl alkalmazottjára.

- Mi az, Joe? Már az alapvető illemmel se vagy tisztában? A kopogtatás, mint olyan, általában eszedbe szokott jutni! – mondta.
Ám Sárga Joe csak megrázta kövér fején kanárisárga kalapját, mintha ez az egész most nem lenne fontos.
- Tolvaj jár a táborban, Főnök! Egy hete kapom a jelentéseket. Hol ez, hol az eltűnik.
- Értem. Ülj le, és mesélj! Gondolom, innál egy whisky-t is!
- Köszönettel elfogadom - reagált Joe azonnal.

Róla köztudomású volt ugyanis, hogy nem veti meg a jó fajta innivalót. A Főnök párlata pedig igencsak jó itókának számított. Blake tehát elővett az íróasztala fiókjából egy öblös hasú poharat, és töltött Joe-nak egy tekintélyes adagot. Mivel jó ideje ismerte, tudta, hogy most igencsak felzaklatott idegállapotban érkezett hozzá ezzel a hírrel. Ráfért az adag. Joe, mint magasan funkcionáló alkoholista, rávetette magát a pohárra. Tudta, illetlenség lenne egyből kiinni a tartalmát, pedig ahhoz most nagy kedve lett volna. Így viszont egyelőre csak egy kortyot ivott. Azt is lassan ízlelgette. Nyelvén ide-oda végiggördítette a bársonyos simaságú Golden Black River márkájú bourbon-t, majd egyben nyelte le a kortyot. Bensőjét jóleső tűz járta át, mint főnöke haját, mikor előadása közepette szó szerint a lángokkal játszott.

- Szóval tolvaj jár köztünk, azt mondod? - kérdezte Blake egy kis szünet után.
- Igen. Eliának eltűnt pár ékszere. Még hétfőn. Aztán mások is panaszkodni kezdtek. Ezután elkezdtem figyelni, de rohadjak meg, ha tudom, hogyan csinálja! Embert nem látni, csak nyíló és csukódó ajtókat. Mintha láthatatlan lenne!
- Láthatatlan, mi? Őszintén, Joe! Hányadik poharad ez ma este?
- A második, Főnök. Múlt éjjel nem ittam. Pont azért nem, hogy ha látok bármit, ne lehessen arra fogni, hogy piás voltam. Lesben álltam, és Magnus, az óriás ajtaját láttam a saját szememmel kinyílni úgy, hogy senki sem nyitotta ki!
- Rendben. Hiszek neked - nyugodott bele a kapott válaszba Blake. - Hogyan kapjuk el? Szerinted mi lenne a célra vezető módszer? - kérdezte.
- Én csapdát állítanék, Főnök!
- Nem rossz ötlet! Sőt! Ezt is tesszük! - mondta Blake, és mosolyogva koccintásra emelte poharát.

Joe útja egyenesen a Fő-sátorhoz vezetett aznap éjjel. Ám mikor belépett, már tudta, irtó nagy bajba keverte magát. De már nem szabadulhatott. A rá nehezedő mágia súlya szinte összeroppantotta. Láthatóvá vált egészen. Ekkor lépett be az a két alak. Az egyik kövér volt és alacsony, a másik nyurga és majdnem olyan magas, mint ő.

- Ejnye-bejnye! Maga kicsoda? És mit keres itt? – kérdezte a magasabbik, akiről Joe Hillström úgy gondolta, hogy a társulat vezetője lehet. Nem is tévedett. Úgy döntött, nem szól egy árva kukkot sem. Hátha megússza valahogy ezt az estét.

- Szóval hallgat. Mindegy, mivel lényegében tetten értük. Már csak az a kérdés, milyen büntetés jár egy piti tolvajnak? Magnus szeretné visszakérni azt, ami az övé! - jelentette ki Blake nyugodtan.

Megjelent egy kisebb hegyomlásnak indult külsejű férfi is. Tekintete bosszús, és fenyegető módon meredt ki sűrű, fekete szemöldöke alól. Szapora léptekkel indult meg a meglehetősen ijedt ábrázatú fiú felé. Már emelte is cölöp-verő kalapács méretű öklét, hogy lesújtson, mikor Blake megszólalt.

- Várj, Magnus! Hisz ez végül is mégiscsak egy cirkusz, nem igaz? A fiatalember láthatóan, vagy épp láthatatlanul, de rendelkezik egy olyan képességgel, mellyel a cirkuszunkban igencsak jól boldogulna, ha nem ütnénk egyből agyon! Munkát ajánlok! Így mindenki jól jár. A mi bevételünk is gyarapszik, maga pedig, fiacskám, szépen visszaad mindent, amit innen elvitt, és akkor el van simítva az ügy! Mit szól?

Joe Hillström bőszen bólogatott, hogy részéről rendben van a dolog.

- Ám azért, hogy a lecke el ne maradjon, egyszer-kétszer meglegyintheted, Magnus! Csak a fejét! Meg ne sántuljon! És azért vigyázz, meg ne öld! – kiáltotta hátra Blake Harlekin, miközben Sárga Joe-val kisétáltak a sátorból. Magnus csak egyszer ütött. Se túl kicsit, se túl nagyot. Az ifjú orra vért spriccelve szakadt szét.

Miután magához tért, iszonyatos fejfájás gyötörte. Valahogy kikecmergett az ágyból. Fogalma sem volt róla, hol van, vagy hogy ki ő maga. De kezdtek visszaszivárogni emlékei az előző estéről, mely ugyan inkább három nappal azelőtti este volt, de ezt ő nem tudhatta, mivel eddig öntudatlanul lebegett élet és halál között. Keresett egy villanykapcsolót, és meg is találta. Egyszerűen berendezett kis helyiségben találta magát. Egy lakókocsi szokványos belseje. Parketta, lambériás falburkolat, olcsó faszék és asztalka. Valamint egy tükör, mely a fal mellett állt. Joe erőt és bátorságot gyűjtve belenézett. Jobb volt, mint amire számított. Azt hitte, nincs is orra. Ehhez képest egy sárgaréz pánt fogta össze, ami megmaradt belőle. Így indult hát Joe Hillström, a későbbiekben Rézorrú Joe karrierje a Harlekin Társulatnál.

Előző oldal bacsabarath
Vélemények a műről (eddig 2 db)