Öntudatlan létörvény

Szépirodalom / Versek (59 katt) angyalka146
  2020.08.12.

Bágyadt lelkem kókadt ágán
aranymadár repdes kábán.
Repülne, de nincsen hova,
fénye kopik lassan tova.
S mikor eltűnik, vissza a fénybe,
elmerül az öröklétbe.
Elfekszik Isten ölébe,
belemerül a feledésbe.
Hát nincs ébredés?
Miért lenne? Újra miért szenvedne?
Inkább játszik Isten keblén,
öntudatlan létörvény…

Játszik, játszik, de egyszer csak hangot hall:
miért ne néznél szembe fájdalmaddal?
Miért is? – kérdi lelkem, s eltöpreng a feleleten.
Azért – kezdi lassan –, mert eltűnök a fájdalmamban.
Nem az vagy, kinek magad látod,
lángoljon hát arany lángod!
Szárnyam rebben lassan, gyengén:
pislákolni kezd lent a fény.
Vágyakozva ugrok bele,
öntudatlan elmerülve…

Előző oldal angyalka146
Vélemények a műről (eddig 3 db)