Grimdarrrk, vagy amit akartok

Fantasy / Novellák (122 katt) Carun
  2020.08.12.

Ez a novella a GABO “Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2020” pályázatára íródott. Mivel nem került be, így gondoltam, hogy a legjobb helye csakis a Lidércfényen lehet.

***

Furcsa egy hely volt ez az Optimista, eme büszke várból lett taverna, ahol minden pohár félig teli és minden nő szép – pár pohár után.

Eredetileg a megboldogult hűbérúr és lovag, Vitéz Miksa, a Bátor rezidenciájaként szolgált, mindaddig, amíg lovasságával bele nem veszett a Hűdemély néven elhíresült folyóba. “Ugyan már, fiúk! Nem lehet ez annyira mély!” – Ezek voltak Vitéz Miksa, a Bátor utolsó szavai. Örök optimista volt.

A vár hosszú évekig állt elhagyatva. Tornyai ledőltek, falai porrá omlottak. Egyedül a kis kápolna és a vár alatt húzódó tömlöcök maradtak érintetlenek. Ekkor esett meg, hogy egy a romok közt éjszakázó vándor tiszteletes előtt megjelent maga Szent Ethil – az alkoholisták és kocsmai verekedők védőszentje –, majd azt mondta:

– Figyelmezz szavamra, jó plébános! Azt akarom, hogy e tömlöcökből vendéglátóipari egység váljék és a kápolna újra kinyittassék! Mindenféle ellenállás hasztalan; s ha akaratom ellen szegülsz, úgy az Úr irgalmazzon a lelkednek!

Hihetetlen történet, jól tudom, de a tiszteletes a Szentírásra esküdött, hogy látomása oly valódi volt, mint az a nagy kulacs pálinka, amit bevedelt lefekvés előtt.

Szóval így született meg az Optimista, és vált törzshelyévé mindenféle népnek: hercegeknek, lordoknak, vándoroknak, garabonciásoknak, boszorkányoknak, sőt egyszer még – egy félresikerült idézést követően – magának az Ördögnek is. Születtek itt szerelmek, árulások, világot megrengető találkozások. Menedékül szolgált kalandoroknak, kóbor lovagoknak, banditáknak és egyéb latroknak.

Meg kell még említenem, hogy az Optimista egy tó közepén állt. Senki sem tudja, hogy történhetett ez, de a Szent Inkvizíció 6856. számú vallatási jegyzőkönyvéből a következő derül ki:

“A nyomozás szemtanúja (Vót Ottó) a következőket mondta a kérdéses ügy kapcsán:

– Este lefeküdtem, akkó még nem vót OTT tó. Reggel fölkeltem, azt vót OTT tó. Biztosan mágia, mer az mán csak ilyen: hol vót, hol meg nem vót. No, de most mán igazán kihúzhatnák azt a tüskés buzogányt a seg… (Továbbiakban titkosítva.)”

Ennyi legyen is elég a hely történelméről, inkább nézzük meg, mi történik a mai napon.

Az üzlet a szokásos ütemben haladt: a részegesek vedeltek, a verekedők verekedtek, a papok vedeltek és verekedtek. Ambroise, a burgundi fodrászmester, boldogan varázsolt minden öntudatlan vendégnek egy divatos bili-frizurát. Tipikus napnak ígérkezett ez az Optimistában.

Ekkor lépett be Fekete Péter a terembe. A taverna káromkodással és kupák koccanásával vegyes hangjait felváltotta a halotti csend. Péter szúrós tekintettel méregette az egybegyűlteket; egyik kezét kardjának markolatán tartotta, míg a másikkal lassan végigsimított a homlokától az állcsúcsáig húzódó régi sebhelyen.

Eltelt egy perc.

Aztán még egy.

A második perc harmadánál a vendégek visszatértek a napi rutinjukhoz és a továbbiakban ignorálták az érkezőt. Az előbbi jelenet tradíciónak számított az Optimistában, amit csak úgy neveztek: A Drámai Két Perces Szünet. Ez minden tavernába belépőt megilletett, mert hát sosem lehetett tudni, hogy mikor érkezik valaki fontos.

Fekete Pétert elég jól ismerték a környéken: jobbára arról híresült el, hogy ha egy munkába belekezdett, azt sosem fejezte be. Volt már földműves, majd átigazolt tolvajnak, aztán kalóznak, varázsló tanítványának, varázslónak, egy rosszul sikerült átváltoztató varázslat miatt boszorkánynak, majd újra varázsló lett; fodrász, tehenész, kétes-moralitású-grimdarrrk zsoldos, természetfelettivel foglalkozó magándetektív – ezt gyorsan feladta, mert senki nem értette, hogy pontosan mi az.

Jelenleg épp találkozója volt Eszterrel, a barátnőjével, aki már egy pecsétes, összekarcolt asztal mellől mosolygott rá. Pétert elszomorította ez az életvidám mosoly, hiszen tudta, hogy a lány titokban élőhalottként él – úgy hat hónapja.

– Az Isten szerelmére, Peti! – csattant fel a lány. – Hányszor mondjam még el neked, hogy nem vagyok halott! Csak azért, mert egyszer felraktam egy fekete-fehér gót sminket, még nem jelenti azt, hogy meghaltam!
– Persze, persze. – Péter atyáskodóan megpaskolta a lány kezét. Tisztában volt vele, hogy Eszternek most minden támogatásra szüksége van, hogy elfogadja a nem-létet.
– Ah! Felejtsd el! Hallottad, hogy egy sarlatán van a környéken? Ne keressük meg, mielőtt meglincselik?

Fekete Péter szíve nagyot dobbant: a mágikus tárgyak és szent ereklyék ritkaságnak számítottak errefelé. Talán ennél a sarlatánnál találhat valamit, ami segítségére lenne visszaszerezni elorzott trónját/visszahozni Esztert a halálból/értelmet verni ebbe a történetbe/tökmindegy csak grimdarrrk legyen. Tudatában volt, hogy megfelelő támogatás nélkül egyik felmerült problémát sem lenne képes megoldani, hiszen egész karaktere végzetes hibák tárházának számított: kapzsi volt, zsugori, naiv, beképzelt, tökéletes és tökéletlen egyszemélyben. Egy erős varázstárggyal viszont igazi csodákra lenne képes. Tán még halálos ellenségét is eltörölhetné a föld színéről – a gonosz boszorkányt, aki még gyermekkorában vált haragosává.

*

Péternek nem tartott sokáig megtalálnia a sarlatánt. A csiricsáré ruhákba öltözött, harcsabajszú czigányember az Optimista előtt verte fel tanyáját. Egyik kezében lincselők ellen védő amulettet, a másikban egy méretes táblát tartott: Kuruzslás és szemfényvesztés! Varázsszerek kedvező áron!

– Hallod-e, te czigány! Te vagy az a sarlatán, akiről itt a népek pletykálnak? – kérdezte Péter, mert a jelek ellenére sem volt biztos a dolgában.
– Eltaláltad! A nevem Simon, a Csudálatos. Miben lehetek szolgálatodra, Fekete Péter?
– Te tudod a nevemet?
– Ó, sok mindenről van nekem tudomásom, de ne is foglalkozz vele! – a sarlatán eleresztett egy nem-vagyok-gonosz-csak-nagyon-titokzatos-szerű kacajt. – Ne is foglalkozz vele!
– Rendben – legyintett Péter és kényelmetlenül a férfival nevetett. – Aztán mondja csak, Simon uram, mágikus fegyver van-e raktáron?
– Már hogyne lenne?! Van itt minden, kérem: varázstőr, varázsgömb, pálca, Arany Nyúl, vagy… Ah! Ki ne mondja! Már tudom, hogy mi a szívének vágya! Mit szólna egy beszélő kardhoz?
– No, az pont a nekem való fegyvernek tűnik!
– Csak egy pillanat. – A sarlatán szétnyitotta viharvert zsákjának a száját és vállig beletúrt. Hosszú, matatással töltött percek múlva végre előhúzott belőle egy aranyszínben csillogó, drágakő berakásos rapírt.
– Ezt a kardot tündérek kovácsolták és királyok forgatták. Több csatát látott, mint azt el tudnánk képzelni. Milliók vérét ontotta. Csakis a Kiválasztott képes szóra bírni ezt a bűvös pengét.
Péter gyönyörködve vette át a kardot, és úgy babusgatta, mint Esztert a szalmakazalban.
– Ez valami csodálatos!
– A tojások fehérjét és sárgáját szétválasztjuk, vigyázva, ne kerüljön a fehérjébe sárgája – énekelte a rapír angyali hangon. – A fehérjét egy keverőtálba öntjük, beletesszük a sót és a citromlét.
Péter pislogott.
Aztán megint.
– Látod, jó uram! Harc közben még azt is megtanulhatod, hogy a mészárlás után miként dobj össze egy piskótát – magyarázta Simon.
– Remek. Esetleg mást is tud mondani?
– Sajnos nem. Csak sütemény receptet. Tudod, a tündérek elég édesszájúak.
– Akkor azt hiszem, hogy ezt inkább kihagyom. Volt szó valami varázstőrről is, ha nem tévedek.
– Kitűnő választás! – A sarlatán keze ismét eltűnt a zsákban és kisvártatva előhúzott belőle egy ördögi szimbólumokkal telerótt áldozótőrt, melynek pengéje zöld fénnyel izzott.
– Ez itt a Megiddó! Gonosz kultisták használták évszázadokon keresztül sötét praktikáikhoz. Ez a tőr a leggonoszabb varázsfegyver az egész világon – igazi grimdarrrk! –, amit kellő óvatossággal kell…
– 10 perc után visszavesszük a sütőt kb. 150-160 fokra és még további 2-3 percig sütjük. Ha már jó az illata és a látvány is megfelelő, tűpróbával ellenőrizzük.
– Eh! Természetesen ez a mágikus tárgy is megtanítja a forgatóját süteményt sütni.

Fekete Péter a meglepetéstől és felháborodástól már pislogni is elfelejtett. Leginkább sírni lett volna kedve.

– Esetleg valami olyasmi, ami nem ad konyhai tanácsokat?
– Nos, itt van akkor ez a kristálygömb. Kémkedhedsz vele az ellenségeid után, megtudhatod a legféltettebb titkaikat is…
– Tényleg? – Péter kezébe vette a gömböt és lelkesen forgatta. – Az igen hasznos tulajdonság.
– Feltéve, ha az ellenség éppen süteményt készít, különben nem működik.

Péter nem is számított másra. Csalódottságában egy laza csuklómozdulattal hátradobta a kristálygömböt a válla fölött. Csak Eszter kitűnő reflexeinek volt köszönhető, hogy a varázstárgy nem tört szét csattanva a földön.

– Oké, hagyjuk. Az az Arany Nyúl mit tud? Aranytojást tojik?
– Hát nem éppen. Kecskesajtot. Ne is kérdezd, nem tudom, hogy miért. Biztosan hibás a széria.
Eszter izgatottan rángatta meg Péter kabátujját.
– Mi van a pálcával? Az már csak jó valamire, nem? – pajkosan elmosolyodott. – Nem is tudom… talán… Áh, mindegy – arcát Péter vállába fúrva pironkodott.
– Attól tartok, hogy a pálcának semmiféle varázsereje sincs. Egy kutyát talán el lehet szórakoztatni vele.
– Ördög és pokol! Mégis, hogyan győzzem le a halálos ellenségemet ilyen ócskaságokkal! Csupa kacat az egész! Nem Csudálatosnak kéne téged nevezni, hanem Haszontalannak!
– Mégis miféle halálos ellenségről hadoválsz te itt? – Eszter csípőre tette kezét és azonnali válaszra várva toppantott jobb lábfejével.
– Tuti, hogy említettem már! A gonosz boszorkányt, az anyámat, aki évek óta hadat visel ellenem. A Sötétség Úrnőjét, akit mindenki csak úgy ismer: a Szákány! Még gyerek voltam, amikor összeakasztottuk a bajszunkat, mert a fakardommal véletlenül kivertem két metszőfogát.
– Szákány? – csattant fel Eszter. – Mégis miféle név ez?
– Valaha Sárkány volt, de ugye a hiányzó fogak…
– Oké, oké, már értem! De várjunk csak egy kicsit! Mikor összejöttünk, azt mondtad nekem, hogy árva vagy; most meg kibököd, hogy a nemezised nem más, mint a leendő anyósom?!
– Minek kombinálod túl? Te is halott vagy, aztán mégis itt kérdezősködsz!
– Megmondtam már ezerszer, hogy nem vagyok halott!

Simon, a Csudálatos húsz percen keresztül hallgatta a fiatalok veszekedését, mindeközben tojás formájú kecskesajtot szeletelt Megiddóval, a világ leggonoszabb varázsfegyverével. Szép sorban egy nagy karéj kenyérre helyezte a darabokat. Úgy döntött, ha ennek a történetnek egyszer vége lesz, akkor nyitni fog egy utazó szendvicsbárt.

– Elegem van belőled, Peti! Vigyen el az Ördög!
– Helló, helló! – Mintha csak erre a végszóra várt volna, az Optimista mögül előlépett a közutálatnak örvendő patás, vasvillás alak. – Valaki engem szólított?
– Ne most! – rivallt rá Péter. – Majd holnap találkozunk a keresztútnál.
– Na szép! Az Ördöggel cimborálni, arra lenne eszed, mi?! – Eszter mérgében dobásra emelte a kezében tartott kristálygömböt és megcélozta vele szerelme homlokát.
– Ne! – kiáltotta a sarlatán. – Nézzétek! Történik valami!

És tényleg. A varázstárgy belsejében haragos-lila füst kezdett gomolyogni, amiből pár pillanat múlva élesen kivehetővé vált egy alak. Péter egyből felismerte az anyját. A párocska, Simon és maga az Ördög is kíváncsian meredtek a gömb felszínére.

*

Mérföldekre az Optimistától a Sötétség Úrnője épp a sütőbe tolt egy nagy tepsi extra túrós vargabélest. Úgy gondolta, hogy amíg a süti megsül, addig befejezi a Végső Átok rituáléját, amivel végre halálos csapást mérhet gyűlölt fiára és az egész emberiségre. A rítusba viszont hiba csúszott: az utolsó varázsszót – “susmus” – rosszul ejtette ki. Az átok visszájára fordult és a Szákány egy halk pukkanást követően örökre befejezte pályafutását, mint halálos-grimdarrrk-ellenség.
(Legyen ez tanulság minden beszédhibás, gyakorló, gonosz boszorkánynak.)

*

Fekete Péter döbbenten meredt a fokozatosan halványuló lila füstre.

– Ennyi? – kérdezte csalódottan.
– Azta! Ezt holnap mindenképp el kell mesélnem a csajoknak a smink-tanfolyamon.
– Hé! A kristálygömb használatáért is fizetni kell ám!
– Gondolom, a holnapi üzleti megbeszélés a keresztútnál most már tárgytalan.
Péter úgy nézett körbe, mint aki rossz álomból ébredt.
– Többre számítottam, de hát hol van az megírva, hogy ősi ellenségem nem eshet áldozatául saját ármánykodásának. Bár végső soron azt kell mondjam, hogy megkönnyebbültem.
– Akkor erre igyunk egyet! – vigyorgott az Ördög. – Úgyis hiányoznak a részeg karakterek a sztoriból. Az pedig elengedhetetlen!
– Igazad van, patás! – lapogatta meg Péter a pokoli szörnyeteg vállát. – Fiatal még az este! Gyere te is, Simon uram, de tartsad készenlétben a lincseléstől védő amuletted! Téged pedig – fordult Eszterhez – még a holdforduló előtt nőül veszlek!
– Ó, Peti! – ugrott a nyakába a lány.
– És boldogan élünk, míg meg nem…

A Happy Endet egy masszív robbanás zavarta meg. Elpusztított mindent és mindenkit: oda lett az Optimista, a vendégsereg, Péter és Eszter, a jövőbeli terveit szövögető sarlatán, de még maga az Ördög is.

Végül is ez egy grimdarrrk történet volt.

Előző oldal Carun
Vélemények a műről (eddig 18 db)