T úr

Szépirodalom / Novellák (110 katt) n13
  2020.08.07.

„A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.”

– Sziasztok! Bejöhetek? Nyitva vagytok? – kérdezte T úr, miközben felsőtestével behajolt a picinyke bolt ajtaján.
– Persze, jöjjön csak be nyugodtan! – válaszolta udvariasan a magasabb eladó.
– Kell ez az izé? – lobogtatott meg T a kék színű szájmaszkot.
– Á, nem. Nem muszáj.

T beosont és tanácstalanul megállt. Kopasz, kerek fejében barna cipőgomb szemek ültek, amik idegesen cikáztak az áruval megrakott polcok és az alkalmazottak között. Alacsony, kehes emberke volt. Olyan hajlottan állt, mint egy élő kérdőjel. Mintha csak a saját létjogosultságát vonná kétségbe. Idegességében vékonyka, szürke harcsabajuszát húzigálta.

– Izé… – kezdte – vagyis… – rövid csend aztán nekibátorodott. – Olyan kellene nekem, amit fel tudok rakni ahhoz is – itt megint elhallgatott és hatásszünetet tartott.

Az alkalmazottak kérdőn néztek rá, a kisebbiken máris érezhető volt az elfojtott vidámság – látszott, hogy nagy erőfeszítésbe kerül a komolyság látszatának megőrzése. A magasabb – aki idősebb és tapasztaltabb volt – vette át a szót. Lágyan és kedvesen beszélt, ahogy a gyermekekkel vagy az őrültekkel szokás.

– Khm... Azt hiszem, nem teljesen értem, mit szeretne. Kicsit tudná pontosítani?
– Az úgy volt, hogy a feleségem tegnap a fogorvosánál járt – tudod, ez az az orvos, akinél a múltkor szereltem –, na most annak a veje éppen itt van, és neki is van, és ő mondta, hogy ilyen kéne. Most, most nem akarlak feltartani benneteket, de olyat szeretnék. Nagy alátétest.
A két alkalmazott lopva összenézett. A diagnózis helytálló.
– Nagy alátétest?
– Igen. Van nektek? – kíváncsiskodott.
– De mire gondolsz?

T elkomorodott, arcán a gyanú sötét fellege suhant át. Most a bolondját járatják vele, vagy mi van? Azért tett még egy próbát.

– Szóval két csavarral feltettem neki, de nem fogta meg rendesen, és az ajtó sem pontosan záródik…
A cipőgomb szemek most a magasabb eladóra fókuszáltak.
– Érted?
A magasabb blazírt arcából nem olvasott ki semmit. Tökéletes pókerarc.
– Érted, nem? – ismételte meg még egyszer, de már jóval bizonytalanabb hangon.
A magas, úgy látszik, dűlőre jutott magában, mert arcán széles, joviális mosoly terült szét.
– Persze hogy értem. Volt ilyenünk, de sajnos elfogyott.
– Hát kár. És fog még jönni?
– Valószínű, de hogy mikor, azt nem lehet pontosan tudni, talán egy-két hét, lehet több. Majd érdeklődni kell.
– Francba! Nekem most kellene… Nem tudjátok, hol lehet még ilyet kapni?
– Sajnos nem.
– Hát… akkor… oké. Viszlát!
– A viszontlátásra!

Az ajtó halkan becsukódott, ahogy T csalódottan kisomfordált. A parkolóban beügyeskedte magát meggypiros Suzukijába, majd nagy gázfröccsel elhajtott. A két eladó hosszan nézett utána, aztán a kicsi nevetve a magasabb fele fordult.

– Te értetted, hogy ez a dilinyós pontosan mi a fenét szeretett volna?
– Halványlila gőzöm sincs – rázta meg vidáman őszülő fejét a magasabb.

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 6 db)