Szervtelenül

Horror / Novellák (585 katt) Habib
  2020.07.04.

Egy füstös, kis kocsma, ez volt a kedvenc helye. Minden előadás után meglátogatta a kis krimót, itt nosztalgiázott, elmélkedett, bosszankodott.

- Még egyet kérek! - emelte poharát az égbe Igor, és a pultos a megfelelő rutinnal csúsztatta neki a következő italát.

Magányosan volt szociális, szívesen anekdotázott idegeneknek, hol figyelmet, hol szánalmat kiváltva. Mik voltak a történetek tárgya? Mindig Ugyanaz. A szerepek, azok a szerepek, amiket sosem kaphatott meg, pedig mindig vágyott utána. Legnagyobb eredménye az volt életében, hogy világosítóként dolgozhatott egy moszkvai kis kamaraszínházban. Örült a színház közelségének, de közben tépelődött is benne minden egyes este, hogy ő miért nem állhat ott a világot jelentő deszkákon?

- Tudjátok, én is lehettem volna híres és gazdag!
- Tudjuk, Igor, tudjuk – hangzott a közönyös válasz a férfi állandó közönségétől.
- Lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés!
- Kicsi halkabban, kérlek - szólt modorosan a pultos.
- Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri. Balsorsa minden nyűgét s nyilait...
- Fogd már be, Igor!!! - kiabált valaki hátulról.
- Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen… Áhh, honnan szálljak én ki? Bent sem vagyok sehol.

Néma csendbe borult a kocsma, ahogyan a rögtönzött monológ belső gondolatokba csapott át. Majd következő itala után nyúlt.

- Lassan rendezni kellene a számlát!
- Jövőhéten lesz fizetés, addig írd csak fel nyugodtan, Borisz bácsi!

Hajnal volt, de kocsma addig tartott nyitva, amíg volt rá igény, márpedig az általában volt. Nyílt az ajtó, egy ismeretlen tekintett, lépett be rajta. Kíváncsian fürkésző tekintetek fogadták, nem volt megszokott az ismeretlen ezen a helyen. Igor mellett foglalt helyet, és egy vodkát kért, miután magába öntötte, nagy sóhaj után Igor felé fordult.

- Meddig szoktak nyitva lenni?
- Ameddig itt vagyunk, és hát általában itt vagyunk.
- Na az jó, most szükségem van a szellőztetésre.
- Akkor a legjobb helyen jársz! - nyújtotta kezét Igor az ismeretlen felé.
- Maximilian, örvendek.

Néma csendben ültek a krimó polgárai, a levegőt vágni lehetett a füsttől, és terjengett a tömény szesz illata. Maximilian törte meg a csendet.

- Ma váltam el! Ezért mindenki a vendégem!

Erre tapsvihar tört ki, majd Maximilian egy üveg vodkával járt körbe. Borisz bácsin kívül 4 vendég volt csupán, szóval egy üveg vodka nagy gesztus volt, nem ültek egy asztalhoz. Majd Igor kezdett újra mesélésbe.

- Színész is lehettem volna! De nem lettem, de a szeretetem megvan hozzá.

Érezte, ahogyan nehezednek az ajkai, és nehezedik a mondanivalója, körbe nézett, de minden olyan delíriumos és homályosnak kezdett tűnni, akik az asztaloknál ültek, már homlokukkal támasztották az asztallapot. Igor felkelt, de el is esett. Ott feküdt a padlón. Maximilian felkelt, Borisz bácsi felé fordult. Egy erőteljes, hirtelen mozdulattal agyonütötte a pultost.

- Te úgyis öreg vagy már - dörmögte orra alatt. Telefonjához nyúlt és csak ennyi hangzott belőle: Jöhettek.

Másnap délután a következő turnus vendégseregei érkeztek a kocsmában, a látvány, ami fogadta a közeli építkezésen dolgozó brigádot, gyomorforgató volt.

Undorító dögszag terjengett az egész épületben. Egy idős úr saját vérébe fagyva, a három vendég az asztalokra pakolva, és teljesen kipakolva. Lógó belek, padlóra dobált emberi hús maradványok és az egyik sarokban egy láda egy cetlivel rajta: Máj – ezekkel nem tudtam mit kezdeni.

Előző oldal Habib
Vélemények a műről (eddig 4 db)