Amikor egy út elágazáshoz ér

Szépirodalom / Novellák (502 katt) Tad Rayder
  2020.06.05.

Megnyíltak az égi csatornák, és az eső úgy zúdult alá, mint ahogy azt még Martin nem látta soha eddigi életében. Csak nézett ki a szobája ablakán és várta, hogy az eső csillapodjon. De az nem akart, és vagy még két teljes napig zuhogott, míg úgy nem néztek ki a várost övező utcák, mint egy vízzel körülvett sziget. Az eső miatt el kellett halasztaniuk a kis barátnőjével, Johannával a város melletti erdő bebarangolását, amit már régóta terveztek.

Két nap múlva nekivágtak az útnak. Verőfényes napsütésben és az útjuk során rá kellett jönniük, hogy időközben lesznek és vannak árnyékok a fák között, amik csak arra várnak, hogy válaszút elé állítsák őket. Ezzel ők is tisztában voltak, és egy ideig az erdő közepéig bátran haladtak előre, mikor találkoztak a legnagyobb árnyékkal, amit csak el tudtak képzelni. Ez az árnyék egy elágazás képében jelent meg előttük és dönteniük kellett. Ha együtt mennek tovább az úton, akkor nem csak önmagukat, de egymást is elveszíthetik, így inkább úgy döntöttek, hogy az út két irányába mennek külön bízva abban, hogy ha kiérnek az erdőből, akkor még találkoznak.

Írta: Németh Balázs
Sümeg és Sárvár között
2020.06.04. csütörtök

Előző oldal Tad Rayder