A zsákos ember

Horror / Novellák (91 katt) Jávorszki András
  2020.03.05.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/3 számában.

Jó szokásához híven a felvonó ismét nem működött, ezért Imrének az ötödik emeletről kellett lecipelnie a zsákot. Az a műanyag zsák pedig jókora volt, ráadásul igen nehéz tartalommal, így még a harmadikon sem járt, máris beleizzadt az erőlködésbe. Egy kicsit megállt, hogy pihenjen. Pedig nincs mese, mondta csak úgy magának, ezt az izét le kell vinni a kocsiig, aztán valahogy belepasszírozni a csomagtartóba.

Költözni kényszerült az albérletéből, mégpedig gyorsan. A lakás tulajdonosa egyszerűen kidobta, pedig ő mindössze egyetlen nappal maradt el a lakbérfizetéssel. De hiába magyarázkodott, hiába mondta, hogy holnap érkezik a fizetése, az a kopasz barom (mert magában csak így hívta a főbérlőjét) hajthatatlan volt. A szerződésről ordibált, és hogy megegyeztek egy fizetési dátumban, amit ő az elmúlt négy hónap során pontosan be is tartott. Egészen máig.

Imre nem értette, miért kell ekkora balhét csinálni egyetlen kis csúszás miatt. Nem értette egészen addig, amíg meg nem látta a tulaj szemén, hogy ivott, mielőtt beállított hozzá. Nem annyit, hogy ne tudja, mit beszél, de ahhoz eleget, hogy kiboruljon és ordibáljon. Terjengett körülötte az izzadtság és az olcsó sör szaga. Közben valami kártyapartit is emlegetett, ahová pénzt akart vinni. Imre behúzta a nyakát, és még egyszer kérte, hogy legyen elnézőbb. Most éppen nincs spórolt pénze, de holnap fizet. Persze hiába mondta.

Tovább cipelte a zsákot. Lassan leért a második és az első emelet közötti fordulóba, ott pedig ismét kifújta magát. Nekitámaszkodott a lépcsőház ablakának, éppen abban a pillanatban, amikor az automata kapcsoló leoltotta a lépcsősor feletti lámpákat. Levegőért kapkodva nézett le a ház előtti, sötét parkolóra. Egy kóbor macska iszkolt el a kocsik között, de egyébként minden csendes és mozdulatlan volt, csak a hideg, szeptemberi eső szemerkélt. Majdnem éjfélre járt, és a város már nyugovóra tért. Nem mozdult semmi.

Már éppen villanyt akart kapcsolni, amikor egy kulcs zörgését hallotta meg a másodikról, majd ajtó nyílt. Megdermedt, mint a gépkocsik reflektorába tévedő őz, ahogy a sárga fény kiömlött a kis lakás előszobájából a lépcsőházba.

Özvegy Satu Béláné Klára már majdnem elaludt, de pár perccel ezelőtt motoszkálás hangja ütötte meg a fülét. Valaki van odakint. Ez persze egy lépcsőház esetében nem olyan meglepő, de mert Satu Béláné Klára rendkívül kíváncsi ember volt, úgy döntött, megnézi, ki az. Mivel pedig a kémlelőnyíláson keresztül nem látott semmit, kinyitotta az ajtót.

- Ó, segíthetek kedveském? – kérdezte azon a mézesmázos hangon, ami a legtöbb embert gyors menekülésre késztetett maga mellől. Segíteni valójában nem akart, de tapasztalatból tudta, hogy a puszta kérdés is elég egy beszélgetés beindításához, és amit hall, az majd jól fog jönni, ha legközelebb netán pletykázásra kerülne sor.

- Nem, nem hiszem, hogy bármiben segíthetne – morogta Imre, és úgy állt, hogy a lábával eltakarjon valamit, ami a zsák száján keresztül kandikált kifelé. Satu Béláné Klára erre sértődötten felhúzta az orrát, és szó nélkül becsapta a bejárati ajtót, Imre meg közben arra gondolt: jobb is, ha nem nézelődsz. Semmi kedvem még egy zsákot cipelni.

Előző oldal Jávorszki András