Belépni Tilos

Horror / Novellák (135 katt) David_M_Pearl
  2020.06.25.

1.

Egy fáradt nap után semmire sem vágyom jobban, mint bezárkózni a szobámba és elfelejteni a történeteket és a benne szereplő embereket. Nem szokásom másoknak előadni magamat, és gyűlölöm, ha valaki ugyanezt akarja előttem megcsinálni. A tanár beszédét, a betanult pszichológiai megoldásait az osztálytársaim és saját magam problémáira, illetve a különböző "tartsunk össze" marhaságoktól egyenesen undorodom. Vajon honnan tudhatja bárki is az én gondjaimat, és ami a legfelháborítóbb, hogy megpróbálják belém beszélni a saját verziójukat.

Gondolati puffogásom és a fülemben üvöltő metál zenével lépek be a házunkba. Anyám szaladgál a konyhában, hogy elénk tegye a meleg vacsorát és jó háziasszonynak tűnjön apám előtt. Na persze. Eladta a lelkét egy embernek, és semmiből sem áll az élete, csak az ebből áradó megfelelésről. Mondjuk, apám sem egy díszkatona. A képernyőt bámulja minden este, és hallgatóságért reménykedve ordibál a tv-vel. Nem mindegy, hogy melyik csapat nyer az ég szerelmére már? A legnagyobb gondod, apa, az, hogy ki fogja hazavinni azt a túlméretezett bögrét, ami aranyból van? Gratulálok.

- Kincsem! - szól ki a konyhából anya. - Milyen volt az iskolában ma?
Nocsak! Hirtelen ennyire érdekel az egyetlen lányod? Lapos vagy!
- Semmi különös! - válaszolok neki. - Ugyanúgy utálok mindenkit és remélhetőleg visszafele is így van. - Dobom le a táskámat az előszobában.
- Ajj, Elza... miért mondod ezt folyton? Igazán engedhetnél a többieknek végre.
- Miért is? Muszáj nekem folyton a középpontban lennem? - Tárom szét kezeimet és vonom kérdőre. - Semmi mást nem hallanék tőlük, csak a saját életük fényezését. Számomra ez nem élet.

Kimegyek a konyhába anyához, és a tőle szokásos módon arcon puszil és megsimogatja a hajam. Mintha még mindig tíz éves lennék, de elfelejti, hogy a nullát hetesre váltsa le. Legyen neki gyereknap... megölelem őt. Eltávolodik a sütőtől, és leül az étkező asztalhoz. Gondolatomban felemelem a kezemet, és reklámtábla alakot formázok az ujjaimmal. "Most jön a kioktatás, ha meg akarja tartani a józan eszét, belépni tilos." Leülök mellé a szomszédos székre, és várom az elkerülhetetlent.

- Elza, drágám, sosem vagy egyedül a gondjaiddal és a magányoddal. Én is átéltem ezeket a te korodban, én is azt hittem, hogy nincs kiút, de látod, hogy mégis van.

Hátrasöpröm a hajam és próbálok együttérző arcot vágni, remélem, így előbb szabadulok. Ha megfeszül is anyám, akkor is egyedül vagyok a problémáimmal. Hogyan tudnám neki elmesélni, hogy szerintem a lányokhoz vonzódom, és az osztály nagyobb százalékban áll fiúkból? Kellemetlen az egész napom ez miatt, fogalmam sincs, hol kezdjem és kinél kezdjem. Mit mondhatnék akkor, ha anyám kiborul ezen?

- Anya! Miért gondolod, hogy minden egyről a kettőre megoldódik? - szólalok fel az érdekemben. - Igen is vannak olyan problémák, amikhez idő kell. Különben is! Miért magyarázkodok neked?!
- Most meg mi a bajod? - értetlenkedik anya.
- Nekem mi a bajom? Neked mi a bajod?! Mikor veszed már észre, hogy nem vagyok már gyerek? Jó lenne végre úgy kezelned, ahogy másokat is kezelsz! Te csak mondogatod a baromságokat, és azt se tudod, hogy mi van bennem igazából. - Felállok a székről és arcomat előre nyomva veszekszek.
- Honnan tudjam, ha nem mondasz semmit sem, Elza? Honnan tudjak a mindennapjaidról, ha csak részletekben vagy hajlandó tárgyalni velem?! - Anya is kezd kijönni a béketűréséből.

Szó követi a szót, majd utolsó lépésként fogom magam, és felfutok a lépcsőn az emeletre, és bevágom magam mögött az ajtót. Ezért nem akartam ezt a beszélgetést. Nem akarok itthon lenni. Nem akarok suliban lenni. Hagyjanak békén!


2.

Órák teltek el, és még mindig nem jött fel hozzám senki sem. Hallottam ugyan hangokat lentről, de csupán a szüleim párbeszéde volt az. Biztos engem beszélnek ki megint. Biztos arról beszélnek, hogy mekkora kolonc vagyok a számukra. Nem én tehetek róla, hogy már elváltak egyszer, és a se veled, se nélküled hülyeségnek én lettem a fő ütközője. Mintha valami pénzzel teli zsák lettem volna nekik. Egyiküket sem érdekelte, hogy én mit akarok, mert biztosak voltak benne, hogyha maguk mellett tartanak, az nekem is jó lesz. Most apát szeressem vagy anyát szeressem? Francba már!

Háttal belevetődtem az ágyba, és megadtam magam a gondolataim hullámainak. Persze azonnal tele lett a fejem minden régi és új problémámmal. Mikor elsőnek ízleltem az azonos nem iránti vonzódásom, és az a bizonyos nap, mikor az interneten rákerestem ennek a gyakorlati formájára is. Az a bizonyos nap, mikor elsőnek csókoltam meg egy nagyon jó barátnőmet. Épp felelsz vagy merszet játszottunk, és ez volt a tétje a bent maradásomnak. Nem azt mondom, hogy nagyon meglepett, de jobban izgultam a kelleténél, persze ha arra a pár másodpercre koncentrálok... jobbra számítottam. Ennek ezernyi oka lehet, de nem sokáig agyaltam rajta, csak túl léptem ezen, és játszottam tovább. Ami a legrosszabb emlékem, hogy egy sráccal sétáltam az utcán, és meg akart
csókolni, elhúztam magamat, de ő nem engedett egy bizonyos résznél tovább. Keményen átfogta a derekam, és húzott vissza magához, lágyékon térdeltem és hazarohantam. Anyáék csak
néztek utánam, de nem tudták mire vélni a hirtelen betörésemet.

Elmém hullámvasútját apám hirtelen felemelt hangja törte ketté. Lentről jött a hang, és végig hallottam, ahogy leorrolja anyámat velem kapcsolatban. Igen, ezért nem mondok el nekik semmit sem. Legyen min rágódniuk? Legyen valaki, akire megint ráfoghatnak bármit. Nem leszek bűnbak, és nem leszek kolonc sem. Sokkal jobb ötletem támadt. Meg akarok halni. Vajon milyen lehet a második esély? Milyen lehet a felhők között járni? Milyen érzés a gondtalanság?

A kérdéseim okozta fantáziám végül álomba ringatott, de a mellkasomban valami furán szúrós és nyomó érzés volt az utolsó tiszta pillanataimban.

Ez után minden elsötétült.


3.

Hosszú zuhanást érzek, nem tudom, hol vagyok és merre állok arccal. Minden sötét körülöttem, és nem tudom kinyitni a szememet. Megpróbálok körbetapogatózni magam körül, de nincs elég mozgásterem. Körbezár valami kemény, de nem megfogható anyag. Kezdek pánikba esni. Mi történik? Hol vagyok? Miért van ilyen rohadt sötét? Anya, anya, hol vagy? Segítség!

Megállt a testem a zuhanásban. Valaminek a fenekét elértem, de még mindig nem vagyok ura a testemnek. Hirtelen elkapja valami a nyakamat és szorítani kezdi. Sikításra nyitom a számat, de nem jön ki belőle hang, pusztán halk hörgés. Pár pillanat múlva teljes erővel felkap, és a testemet minden probléma nélkül lábra állítja. Pánikszerűen próbálok szabadulni, de ebben a másodpercben hűvös és rideg fuvallatot érzek a homlokomon, később átvándorolt a szememre, és végül a számban éreztem a hidegét. Szabadságot érzek! Nem fogja semmi a nyakam, és ki tudom nyitni a szememet.
Nem érzek szédülést, rosszullétet és semmi olyat, ami eddig a halálomat kívánta. Normál esetben dühös, rémült és egyedüli embernek érezném magamat, de most minden teljesen más.

Pásztázom a helyet, ahol kikötöttem. Sűrű ködbe burkolózik minden, kivéve egy részt, ami valamiféle útnak töltheti be a szerepét. Föld van alattam, este van és a csillagok jobban világítanak bármelyik szereplésük óta az égen. Normál ruhában vagyok, nem szakadt, de nem is az esti pizsamám van rajtam. A távolba próbálok fürkészni valamit, és észreveszek egy kerítést és a nagy, vasajtós kapuját. Odasietek és elolvasom a félkörben lefelé irányuló feliratot. "őt..e..me..T...iso...ráV " Hogy mi az isten bajod van?

Rájövök, hogy bármi legyen is ez, én most bent vagyok, szóval visszafele olvastam. Kifutok a kapu elé, megfordulok és újra összerakom a betűket, majd megfagy bennem minden csepp vérem.

"Városi Temető"


4.

A vérnyomásom az egekben, akaratlanul végigtapogatom magamat, és folyamatosan körbe-körbe fordulok a tengelyem körül. Sehol egy rohadék ember, senki sincs itt.

Oké, tisztázom a fejemben a látottakat. Minden jel arra mutat, hogy meghaltam? Nem, biztos, hogy nem! Visszafutok a ködös úton egészen addig, ahonnan elkezdtem ezt a rémálmot. Ahogy visszaértem, a lábam megakadt valami keményben, és arccal belevetődtem a sáros földbe. Térdre álltam, és az arcomat akartam megvizsgálni, de meglepődöttségemre egy centi kosz sem volt rajta, és semmi vér jellegű nem kenődött a tenyeremre. Odamásztam a kemény izéhez, ami felrúgott és eszeveszetten elkezdtem kaparni a földet róla. Elég volt tíz másodperc, és a felirat könnyedén leolvasható volt róla. "Elza Appletown. Élt: 2002-2019"

A szemeim kitágultak, a kezeim remegtek, és a farmeromon enyhén dobolni kezdtek a könnycseppek.

- A kurva életbe...meghaltam... - a szavak sziszegve és halkan hagyták el ajkaimat. Hihetetlen, hogy már nem vagyok az élők sorában. Biztos valami rémálom ez, más teljességgel ki van zárva. Hogy lehet csak úgy meghalni? Nincs semmi fájdalomfaktor előtte? Nem tudom elhinni, hogy halott vagyok. Muszáj látnom magamat! Elkezdtem a remegő és falfehér kezemmel kaparni a földet és
ásni, ásni, mint egy szorgos kutya. Éreztem egy fuvallatot a fülem mellett elhúzni, de nem tudott érdekelni a külvilág. Muszáj látnom a halott énemet!

- Én nem tenném, haverom! - felsikítok és elvetődök balra. Kétségbeesetten keresem a hang gazdáját, és közben négykézláb hátrálok. Figyelmes leszek, és átlátszó alakra előttem, mintha szellem lenne, de a szellemek nem tudnak beszélni. Ugye? Tovább araszolok hátrafelé, és az alakból egyszerre egy emberi külsejű valaki lett. De ki ez a valaki? Már az álmomban sem lehetek egyedül? Feltápászkodom, és rémült arccal bámulok az ismeretlenre. Még azt sem tudtam eldönteni, hogy fiú-e avagy lány. A szél feltámad körülöttünk, és egyre csípősebb érzést kelt a bőrömön. Körbefonom magamat karjaimmal, de a hideg csak fokozódik és fokozódik. Mostanra a lábaim összegörnyedtek és reszketek, akár a nyárfalevél. Az alak egyre közelebb jön hozzám. Arcunk már majdnem összeér, de a hideget már az ereimben érzem. Halk nyüszítésbe kezdek a fagyásponthoz közeli állapotomban, és az alak arca végre kirajzolódik előttem. Nő az illető.

- Mi van? Fázol, Elza? A magányod rideg állapota nem enged el téged - beszél hozzám halkan a nő.

Nem tudok válaszolni, de enyhe melegséget éreztem a leheletében, és elég indok ahhoz, hogy ösztönösen átöleljem. Hátha átadja nekem a melegét. Szorítom magamhoz, és ezekben a pillanatokban a mindent körbeölelő köd szertefoszlik, és kirajzolódik a temető mivoltja. Mindenhol sírkövek és kidőlt keresztek, talpkövek és elhagyatott, korhadt padok. Fokozatosan érzem a nő melegét, és egyre inkább szorítom magamhoz. Nem akar ellökni magától, nem fél tőlem és nem akar bántani. Ahogy melegszek, úgy a félelmem is lankad, majd egyre otthonosabban érzem magamat a közelében.

Az este már teljesen láthatóvá vált, tisztázom magamban a helyzetemet és a szituációt. Ölelek valakit, temetőben vagyunk, és jól érzem magam.

- Ki... ki vagy te? - esnek ki a számból a szavak.
- Nem jó kérdés - válaszol az ismeretlen.
- Mi a neved?
- Ez már jobb. Szerinted ki lehetek?
Gondolkodok magamban. Ha meghaltam, de még itt vagyok, akkor lehetséges, hogy a halál angyalát ölelem, és átfog vinni a másik világba.
- A halál angyala vagy?
Felröhög a nő és megsimítja a fejemet.
- Majdnem, Elza. Lucifer vagyok.
Ahogy meghallom a nevét, ellököm magamat tőle, és teszek pár lépést hátra. Akaratlan is felteszem védekező pózba a kezeim és rémülten vizsgálódok alakján.
- Te...te...
- Igen, én.
- Te nő vagy, basszus! -
- Ne már! Megkaptad a Sherlock címet, nemde?
- Miért vagy nő? Te nem lehetsz nő!

Az nem lehet, hogy Lucifer nő volt valaha. Ez minden vallásnak keresztbe tesz és kiröhögi. Nem értem ezt az egészet most már végleg. Oké, olvastam pár jegyzetet erről a bizonyos másvilágról, de sehol sincs leírva, hogy a rossz oldal vezetője nő. A második, amire gondolok, hogy ennyire szar ember lehettem, hogy ő jött el értem, és nem az angyalok?

- Hogy te mennyire egy akadékoskodó egy kölyök vagy!
Félbeszakította a gondolatmenetem. De honnan tudja, hogy mire gondoltam? Oké szóval tudja, mi jár a fejemben.
- Na ná, hogy tudom. Ne nézz már le ennyire!
- De miért nő? - tartom az ebet a karóhoz.
Lucifer kifújja a levegőt, keresztbe teszi maga előtt karjait és rám mered.
- Miért? Alakváltásról nem hallottál még? Had ne kezdjek el mesélni...

És tényleg, emlékszem már. Láttam erről ilyen ismertető filmeket, amiket külön spirituális célokkal készítettek. Ahogy a mindenható, úgy a nagy szerepet betöltő lények is képesek az azonnali alakváltásra. Most már tuti, hogy álmodom.

- Megkérhetlek, hogy befogod az agyad száját? Ne okoskodj, és főleg ne töprengj minden hülyeségen! Fárasztasz...
- Minek jöttél ide? - fakad ki belőlem az eddigi leglényegesebb kérdés.
- Te minek haltál meg? - kontráz vissza. - Olyan nagy magadba merüléssel aludtál el a gondjaiddal és a saját magad által létrehozott stresszben, hogy leállt a szíved és viszlát. Eddig tiszta, ugye?
Bólintottam egyet, bár nem dereng, hogy miről beszél.
- Minek nevezzük azt, amikor az ember saját magával végez?
- Nem tudom, talán öngyilkosság?
Lucifer csúfos tapsolásba kezd.
- Úgy van, Elza. Mit csináltál magaddal annak a rohadtul befordult agyadnak köszönhetően?
- Meg... megöltem magamat?
- Hát te egy hatalmas koponya vagy... igen megölted magadat.

Lassan helyre teszem a kirakós darabjait. Egyre kevésbé meglepő ez az egész szituáció. A légzésem egyre nyugodtabb, és a tekintetem egyre kevésbé üveges. Ahogy az adrenalin elhagyta az ereimet, rájövök, hogy egy meztelen nőt öleltem meg, löktem el magamtól, és most egy meztelen nővel beszélgetek.

- Miért vagy ruha nélkül?
- Miért baj? Ha jól tudom, a nőkre buksz. Miért nem tűnt fel eddig ez neked?
- Mert el voltam foglalva azzal, hogy meghaltam.
- Értem, Elza - pár lépést felém tesz. - Szóval elsőnek magadra gondolsz, és utána kezd el érdekelni a saját környezeted és mások.
Felemeli a jobb kezét, és csettint egyet a levegőbe. Egyszerre körbefogja valami bőrből készült anyag, és másodpercek után elfedte a testét egy egészalakos, testhez simuló ruha.
- Megfelel? Oké, rendben, akkor ugorjunk!
Most, hogy ruhában van, elgondolkozok egy cseppet. Nem is nézett ki olyan rosszul. Ó, a francba az agyam!
- Nagyon köszike! - nevet fel és csettint még egyet az ujjával.


5.

Egy fehér teremben találtam magamat, ahol nem voltak ablakok és semmi bútor. Ketten állunk egymás előtt, és a lehető legnagyobb ürességet érzem magamban.

- Miért vagyunk itt? - kezdek bele a beszélgetésbe.
- Hogy olyan tiszta legyen a fejed, mint ez a szoba. Rád fér a tisztánlátás. Elsőnek is ülj le!
Egy ismeretlen erőtől hátradőltem, és attól féltem, hogy el is esek, de a hátam mögött egy fehér fotel fogott meg. Belehuppantam, és vártam a beszámolót.
- Kezdjük az elején! - mondta Lucifer. - Az öngyilkosság nem fér bele a fentiek beengedésébe, mivel nem a forgatókönyved szerint haltál meg. Sőt, senki sem számított erre, csak én. Én követtem nyomom a bánatod, a magányod és a csökönyös felfogásod undorító útját. A te generációd semmi másra nem képes, csak az önsajnálatra és a beképzelt problémák szülésére. Az marha mindegy, hogy közben milyen alapok vannak nektek megteremtve, nem érdekel titeket semmi, csak magatok. Egyszerűen magatok elé tesztek egy táblát, amire rá van írva "Belépni tilos" és felőletek fel is robbanhat a föld. Na, de ha megláttok egy számotokra izgató dolgot. - Lucifer elhúzta mellkasa előtt a kezét és dús dekoltázsa láthatóvá vált.

Nem tudtam egyebet tenni, csak legeltettem a szemeimet rajta, pont ezzel buktam le a következő pontban.

- Akkor egyből bármire képesek vagytok, és ti lesztek a legaranyosabb kezes bárányok. - Széttárta karjait, hogy teljes rálátásom legyen. Kis idő múlva eltüntette felsőtestét, és a ruha visszanőtt a bőrére. - Látod, erről beszélek, undorítóak vagytok, ez az igazság.
- Lucifer! - elfintorodtam a neve kimondása után. - Te lennél az, aki megvált engem és a korosztályomat? Mégsem vagy gonosz?
Lucifer köp egyet maga elé, és lassú lépésekbe kezd a teremben.
- Tudod mikor, kisanyám?! Szükségest a hasznossal, Elza... ilyen lelkek nekem nem kellenek, és megnyugtatlak, odafent sem vennék olyan nagyon a hasznodat.
- Hazudsz, Lucifer!
- Igen, hazudok - nevet fel. - Majdnem elhitted, lényeg a lényeg, hogy azért vagy te itt most velem, mert szabálytalan az egész procedúrád. Neked nem szabadott volna meghalnod, főleg nem így. A fentiek dolga lett volna ezt közölni veled, de... - elhúzza az utolsó szót. - Csintalan voltam egy kicsit.

A széken ülve összerezzenek, és megint úrrá lesz rajtam a félelem. Kénytelen vagyok tisztán látni a találkozásunk ezen szakaszában is. Ez a ribanc ellopta a lelkemet!

- Na ná, te önutáló liba! Persze, hogy elloptam azt a szánalmas lelked! - fakad ki magából, és nyála fröcsög ki a szájából. A következő pillanatban centikre látom magam előtt, és egyenesen belemered a tekintetembe. Szemei sárgán izzanak, üvegesek és haraggal teltek. Vakítóan fehér fogai csikorognak, és haja az arcomba lóg. Kezét közénk emeli, és íriszeim előtt lassan átalakítja egy rothadt bőrű, hegyes karmú és fekete hamuban izzó húscafattá.
Felsikítok és mozgolódok a székben. Segítségért kiáltok, de az ő démoni nevetése bőven elnyomja az én vékony hangomat.
- Egyetlen egy módon szabadulhatsz, Elza - hangja mély és riasztó. Semmi nyoma a régi nőies hangszálainak. - Ha megváltoztatod azt a barom agyadat, és leteszed a nagy esküt, hogy rendbe teszed magadat. Kutyát nem érdekli a verziód, csak a saját belső énedet. Különben véged! Megértetted?!

Hevesen rázom a fejem és könnyek ezrei folynak végig az arcomon. Mindent mondok, mindenre esküszöm, csak hagyja már ezt abba. Igen, benne vagyok mindenben és esküszöm, megváltozom csak hagyja abba. Gondolati fohászkodásomat az egész szobát megtöltő csend szakítja félbe. Beletelik legalább öt percbe, mire fel merek nézni, és a könnyeim felszáradnak. Lassan és kimérten körbevizsgálom a helyet. Fehér minden, nincs hamu, nincsenek cafatok és nincs démoni hang. Oké, még egyben vagyok, nem faltak fel és nem kárhozódtam el. A szoba sarkában egy fehér széken ott ül Lucifer a megszokott alakjában és nevetgél.

- Le is tetted a fogadalmat, látod, hogy nem is volt olyan nehéz. Így kell beleegyezni egy léleklopásba. Pusztán annyi lett volna a dolgod, hogy a fentiekhez fohászkodsz és nem hozzám... de már késő, csajszi. - Hangosan nevet a cselén és rajtam. Egyetlen egy szót kellett volna kimondanom, és már el is tűntem volna innen örökre, mégsem mondtam ki. Nagyobb volt a félelmen és a saját magam bőrének a megóvása, mint a tiszta gondolkodásmódom. Lucifer ismét tapsol de egy fokkal elismerőbb stílusban. - Bingó! Bingóm, Elza! Látod, a fiatalság bolondság. Akkor most kezdjük is el a leckéket.

Egy fehér ágy jelent meg a terem bal részén. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de most csendben tartom az agyam és kinyitom a számat.

- Mire készülsz, Lucifer?
- Nem egyértelmű? Elsőnek is elfogadtatom veled azt, ami nyilvánvaló. Túl együgyű vagy hozzá, hogy felvállald több ember előtt, sőt még magad előtt sem mered.

Azzal eltüntette magáról a ruhát, és meztelenül kezdett el felém haladni.


6.

Kimerülten, de mégis pozitív érzelmekkel kelek fel az ágyban. A kaland, amiben részem volt, egyszerre idegen és felszabadító hatást keltett. Ilyen lehet az, ahogy az ember megismeri önmagát? Elsőnek megijedsz saját magadtól, de utána kezet fogsz a saját testeddel? Nem akartam elhinni, amit tettem és akivel tettem, késő a bánat. A jelen folytatódik és a múlt már történelem, csak remélni tudom az égiek figyelmét és megóvását a gonosztól.

- Gonosz? Ki is igazából a gonosz, Elza? - szólal meg Lucifer a falat támasztva mellettem.
- Te loptad el a lelkem, szóval te vagy a gonosz.
- Aham, szóval egyetlen tett miatt elítéled az egész embert a múltjával és a jelenével együtt és csodálkozol, hogy egyedül vagy?
Ez betalált, be kell vallanom. Tényleg könnyelmű vagyok az embertársaimmal szemben.
- Válaszokat vársz, pedig még a kérdést sem mered feltenni? Reménytelen egy emberi lény vagy. Na, de a többi dolog - löki el magát a faltól, és sétál a terem közepébe. - Vár ránk a java, Elza. Meg kell ismered az összes hibát ahhoz, hogy újjászülethess.

Hiába fogalmazódtak meg bennem kérdések, felkeltem az ágyról és felöltöztem. Utána Lucifer csettintett, és a következő fázisban találtam magamat. Elsőnek egy sötét folyosót vettem ki magam körül. Egy út volt, előre. Két oldalamon a falon képek tömkelege nézett vissza rám. Lassú léptekkel haladtam, és a képeken különböző ismerős arcok jelentek meg.

Az első kép egy jelenetet ábrázolt rólam és a családomról. Kicsi koromban láttam magamat, ahogy nevetve játszok a homokozóban, és apa formáz nekem homokállatokat. Mind a ketten mocskosak voltunk, de nevettünk. Anya a padon ülve néz minket, és fotókat készít rólunk. A következő pillanatban ijedten hátralépek, mert a kép mozogni kezdett, és videóhoz hasonlóan lejátszotta az egész jelenetet. Hallom a röhögést és érzem a felhőtlen szeretetet.

- Itt még minden oké, csajszi, de lássuk, mi lesz utána! - Lucifer szól hozzám, de csak a hangját hallom. Továbbmegyek.

A következő képben szintén elindul egy jelenet, de itt már a tini korom elejében járok. Vitázok anyával, mert nem a megfelelő csizmát vette meg nekem karácsonyra. Teli torokból vágok a fejéhez trágár szavakat és tök értelmetlen indokokat. A karácsonyfa mellett ült, pont velem szemben és szemei könnyektől teltek. Némán mered rám, és átkozza magát gondolataiban, hogy nem tudott nekem örömet okozni.

- Tovább! - utasítottak megint.

A következő jelenet csak anyáról szól. Dolgozik az étteremben, több tucatnyi piszkos edény van mellette, de ő gépies gyorsasággal mosogat. Kénytelen leülni a mosogató melletti székre, hogy kifújja magát. A főnöke beront a konyhába és utasítja a folytatásra... csak nyel kettőt, és már ugrik is fel.

Könnyek nedvességét érzem szememben, de az érzések tetőzése előtt megint továbbutasítanak.

A képek mellett haladva negatív érzések tömkelege szakad rám, és legszívesebben beugranék az összes jelenetbe, és addig ölelném a szüleimet, ameddig csak tudom. Az ingerek később agresszióvá válnak bennem, de nem tudok menekülni. Egy kijárat van csupán. A nyögések és káromkodások hangosabbá válnak, és a képek leesnek a falakról. Anya ordibálását hallom magam mögött. Azonnal megfordulok, és futni kezdek visszafelé. Lucifer egyszerre előttem terem és vicsorgó fogsorával, undorító, fekete szarvaival nyomja arcomba az arcát.

- Mi van, Elza? Nem tetszik, amit látsz? - Lávához hasonló anyag kezd el kifolyni ajkai szélén. - Kérdeztem valamit, te hülye liba! Milyen érzés a szenvedés? Milyen érzés a tehetetlenség?
Csak üvöltök és hátrálok, amennyire tudok, de Lucifer nem hagy békén és lebegve jön utánam.
- Emésszed csak... ez az, csináld még! Faljon fel téged a saját undorító és vörhenyes stílusod! Anyád feltette rád az életét, és az a köszöneted, hogy belerúgsz?! - Arcán a bőr megnyílik, és undorító lárvák, bogarak kezdenek kitámadni a mély vágásból. Torkom teljes erejéből ordítok, de senki sem hall. Én annál inkább hallom anyám halálhoz közeli sikolyait, és a légkör egyre fojtogatóbb lesz a folyosón.
- Te kis elkárhozott törpe! Te megvetendő féreg! Te senki szuka!

Félig nyitott szememmel látom, ahogy fekete szája megnyílik, és be akar kapni, megrágni és lenyelni. Utolsó kínomban térdre esek, hátracsapom a fejem, és ordítva kántálom anyám nevét, és a bocsánatáért esedezem.

- Könyörgöm, anya, bocsáss meg!


7.

Lucifer elkapja a torkomat, és felemel egészen a tekintetével egy vonalba.

- Nem hallottam jól. Mondani akarsz valamit?
Csak meredek rá, ahogy nyomja ki az utolsó életet is belőlem.
- A... anya... bocsáss meg! Istenem... kérlek, bocsáss meg... nekem.

Lucifer eldob magától, párat pördülök a levegőben és elsodródom a sötétségbe. Nem tudom, mennyi idő telt el, de magamhoz tértem, és szédelegve ülök fel. Kis idő múlva a sötétség eltűnik, és a képek keretei egymásra vannak hányva. Lucifer a kupac tetején ül, oldalvást nekem és a kezét vizsgálja. Feltápászkodom, és közelebb megyek hozzá.

- Mi a baj a kezeddel? - Nem tudom, miért kérdeztem meg a hogylétét, majdnem megölt az előbb... megint. Lassan felém fordul és mosolyra húzza a száját.
- Nézzenek oda! - köhög egy erősebbet. - Mégis van benned emberség? Gondolkozz a kérdéseden!

Persze, a lényeg maga! Alázatot és törődést mutattam azzal, hogy őt kérdeztem elsőnek, és utána vizsgáltam meg saját magamat. Nagyon szenvedő érzés, hogy ekkora fájdalmakat kell átélnem, hogy észhez térjek.

- Az biztos, és még fájni is fog - válaszolnak nekem. - El kell ismernem, ez egy jó pont.
Felemeli az alkarját, és csodálkozásomra a bőrén hegek és hosszú vágások jelentek meg, amik izzanak.
- Ez meg micsoda? Mit tettél? - érdeklődöm.
- Én semmit, te tisztulsz. Tisztulsz, és ha odafent javulás látnak, akkor én szívom meg. Érthető?
- Szóval ha elkészül az új énem, te meghalsz? - próbálok logikusan gondolkodni. Lucifer felnevet és lehuppan a keretekről.
- Ne legyenek illúzióid! Csak ez az emberi tok pusztul el. Engem te nem tudsz megölni, kicsi lány.
- Végig kell néznem, ahogy ez a te tested elporlad azért, hogy én megjavuljak? - szemem kerekre tágul.
- Áldozatért áldozatot, Elza. Ez a világ működése. Meg fogod nézni egy emberi test rothadását azért, hogy te ne ess bele abba a hibába, amibe ennek a toknak gazdája beleesett.
- Várjunk! - szakítom félbe felemelt kézzel. - Te egy "használt" testben vagy, amit csak úgy kinéztél magadnak, és most lefog mállani rólad egyszer csak?
- Így van, Elza. Az előbbi gazdája egy narkós kurva volt valahol New Yorkban. Hidd el, nem fogja hiányolni! Mellesleg nagyon szép ez a test, és amint megtapasztaltad - ajkába harap -, igazán nőies tulajdonságai vannak - kuncog előttem.

Elfintorodok, még mindig emésztettem meg magamban a történteket, de egye fene. Ez van, akkor ez van. Jobban járok inkább egy igazolással a felvetésre. Lucifer megszorongatja az arcomat, és kihagyhatatlanul csettint egyet a levegőbe.


8.

Mintha egy iskolába találtam volna magam. A folyosók tágasak, és a termek ajtói lustán lógtak a félig rothadt pántból. A szagok utalnak a kihasználatlanságra és a több éves oxigén marja a tüdőmet. A lépcsőház körbe van kerítve biztonsági ráccsal, gondolom, a beszívott fiatalok halálvágya ellen készíthették.

Nem volt más választásom, ezért elindultam egyenesen a termek mellett. Bepillantottam az elsőbe, és a fapadok egymásra voltak dobálva, lábaik kitörve és a táblára fel volt írva valami. Beljebb merészkedtem, és kialakult előttem a felirat.

"Az iskolában a szexuális aktus büntetendő."

Nem tudtam mire vélni, de a terem hátsó felébe nézve meglepődtem, és a vérem vágtázni kezdett ereimben. A legutolsó padon, ami kiemelten koszos és korhadt volt már... egy fiatal páros kényeztette egymást. A fiú hevesen zihálva dugta az előtte fekvő lányt. Hangos, szenvedélyes nyögések, és izzadt testek épp egymásból akarták kihozni a legtöbbet. A lány lába keresztbefonta a hapsi derekát, és csúnyán beszélve ösztönözte a gyorsabb tempóra. Mellén félre van csúszva a melltartó, és haja össze-vissza lóg. Ledermedtségem hatását felülírva kihátráltam a teremből és magukra hagytam őket.

Gondolatoktól fűtve löktem félre a második terem ajtaját. Cipőm alatt könnyű, de sűrű anyagot éreztem, körbenéztem, és mindenhol fehérséget láttam. Azonnali tippem a hóra összpontosult, de valami más lehet ez. A tanári asztalon hegyekben állt a fehér anyag, a parkettán úszni lehetett benne, és a táblának a felét eltakarta. Nagyobb odafigyelést igényelt az új üzenet elolvasása.

"Kábítószer használata tilos az iskolában!"

Ahogy rájöttem, miben toporzékolok, arrébb ugrottam, és próbáltam tiszta felületet keresni, erre azonban nem volt esélyem. Kezdtem pánikba esni, nem akarok ennek a szarnak a hatása alá kerülni! Az íróasztalon levő anyag növekedni kezdett, lassan és sejtelmesen. A kíváncsiságom győzött bennem, bármennyire nem akartam, kivártam a fejleményeket. Már egy magas volt velem, és ahogy láttam, ez a valami életre kelt. Felém fordult, de tekintete nem volt. Hátrálni kezdtem, de megfogta valami a lábamat és nem engedett el. A fehér anyag a bokám köré fonódott, és mászott felfele a lábszáramon. Az íróasztalon mozgolódó valami közelebb mászott hozzám, és a következő másodpercben injekciós tűk százai robbantak ki belőle. Átlátszó zacskók tömege borult ki az anyagból, és tenger módjára kezdték elönteni a területet. Sikítottam, és minden erőmmel menekülni akartam. Ez a szar nem enged el! A fehér tenger egyre emelkedett, és a tűhegyek közeledtek felém.

A pániktól előre érzékeltem az éles szúrásokat és a kábulat fantom hatásait. Egy utolsó próbálkozás, amiben az adrenalinomat is belevittem, sikerrel járt, és ki tudtam csavarni a lábaimat a szorításból. Ahogy tudtam, kivetődtem a teremből, hanyatt estem a folyosóra, és a lábaimmal berúgtam az ajtót. A pántok kínzóan nyikorogtak, és a teremajtó majdnem kettétört. Azonnal paskolni kezdtem a lábaimat, és lesöpörtem a legtöbb fehér cuccot a bőrömről. A tenyerem teljesen fehér volt, muszáj keresnem egy csapot. Kell a víz! Azonnal kell!

Berohantam a női mosdóba, nem kellett szenvednem az ajtóval, mert már nem is volt. A csapok rozsdásak és enyészettek, a tükrök összetörve, és a WC ajtók tárva nyitva. Az elszíneződött csempék mellett odarohantam a legelső kagylóhoz, és eszeveszetten tekertem a csapot, de nem jött belőle semmi. A másodikból megint nem és a harmadik sem segített rajtam. A legutolsónál könyörögve próbálkoztam, és hála égnek meghallgattak imáim. Korai volt azonban az örömöm, mert víz helyett valami bordós, barnás valami folyt. Döntenem kellett, vagy beszívja a bőröm ezt a kábszert és nekem lőttek, vagy megmosom ebbe az undormányba és lesz, ami lesz. Az utóbbi mellett döntöttem, és megfürdettem a tenyerem benne. Sikerült megszabadulnom a problémámtól, de most az egész alkarom koszos volt. Felnéztem a törött tükör utolsó darabjaiba... megfagyott bennem a vér és szemem kitágult. Elakadt a szavam és a lélegzetem, a darabokban ugyanis egy felakasztott alakot láttam a WC fülkében. Megfordultam, és nem csalt a látásom, tényleg ott lógott valaki. Vörös lepedőbe burkolt, hosszú, fekete hajú lány. Feje lekókadva, és lábairól csöpögött a vér. Jobb karja meredve mutatott felém, és a kezére rá volt hajtva egy fehér törülköző.

Nem! Biztosan nem! Én nem megyek oda!

Arcomra kiült a rémület, támasztottam magam mögött a mosdókagylót, és kezdtem elveszíteni az egyensúlyomat. Lefagytam, nem tudok mozdulni, nem akarok odamenni.

A többi wc fülke ajtói hangosan becsapódtak, és ritmusosan egymás után hallani lehetett a zárok kattanásait. Ki akartam rohanni a mosdóból, de a folyosón ott állt Lucifer, pont szemben a bejárattal. Kezében tartott egy láncfűrészt, és széles mosollyal bámult rám. A fűrész hajtója egyre gyorsabb és hangosabb lett, a lánc csak gyorsult és gyorsult.

- Menj oda, Elza! Azt mondtam, menj oda, te ribanc! - üvöltött velem, és közeledett a fűrésszel a mosdó felé.

Üvöltöttem, és könnyek árasztották el az arcomat. Kénytelen voltam odamenni a testhez. Gyorsan túl akarok rajta lenni, szóval megszaporáztam lépteim, és amint elkaptam a hulla karján lógó törülköző sarkát, lerántottam és szétnyitottam. Vérrel volt beleírva az üzenet.

"Az öngyilkosságok mércéje az iskolákban kritikus"

Nem nagyon fogtam fel, hanem megtöröltem benne a kezemet, és amilyen gyorsan csak tudtam, kirohantam a mosdóból.


9.

Attól féltem, hogy belerohanok Luciferbe de már nem volt ott, mire kiértem. Elcsöndesült minden, tiszta voltam mindenhol és ismét körbevett a régies szag és a termek.
Az adrenalin kezdett távozni a szervezetemből és könnyeim
felszáradtak. Vettem pár mély lélegzetet és lelassítottam a szívverésem.
- Elza Applewood! Jelentkezzem az igazgatóságnál azonnal! - A nevemet hallottam az iskolai hangszóróból, nem tudtam mire vélni ezt. Elviekben itt nincsenek élő emberek. Ez még mindig az álom része ugye? Nem tudok mit tenni ugyanakkor, muszáj vagyok megkeresni az igazgatói irodát. Tovább haladtam a folyosón, egészen a legutolsó teremig, minek lógó ajtajára kopottan ugyan, de rá volt írva "Igazgatóság"
- Elza Applewood! Jöjjön be és ne várakoztassa az igazgatót! - szólt ki egy női hang. Elhúztam az ajtót és bementem a terembe. Egyetlen egy íróasztalt láttam, mögötte ült Lucifer és az asztal előtt egyetlen egy szék volt. Leültem elé.
- Elza, önt büntetésben részesítem az iskolai házirend megsértéséért. Szexuális aktus gyanúja, kábítószer használat és gyilkosság elhallgatása miatt.
- HOGY MI VAN? - förmedtem rá Luciferre.
- Soha nem csináltam semmi ilyesmit a suliban. Soha! - Lucifer ügyet sem vetett rám, csak a papírokat pakolászta maga előtt.
- Gondolkozzon csak Elza, mit is tett igazából. - szólalt meg végre.
Kerestem, kutattam az elmémben, de nem találtam semmi ehhez hasonlót. Várjunk csak! A felelsz vagy mersz játék!
Az iskola termében maradtunk tanítás után és ott csókoltam meg elsőnek nőt. Egy másik barátunknál a körből füves cigi volt és heroin. Végigkínálta őket közöttünk és én beleszívtam a cigibe és a heroinból egy apró zacskóval hazavittem, de
sose volt merszem kipróbálni, így hát kidobtam másnap egy utcai kukába. A szüleimről viszont nem tudom, hogy észrevették e, mivel sosem említették.
- Igen észrevették a szülei, de nem szóltak, nem mertek. Akkor már megromlott a kapcsolatuk és nem tudtak mit tenni a szülei magával. - Jelentette ki Lucifer a papírok közül. De akkor sem öltem meg senkit és nem hallgattam el semmit sem. Vagyis volt egy gyilkosság régen az iskolában de az öngyilkosságnak lett elkönyvelve és azt a mosdót bezárták utána és újat építettek a lányoknak. A barátom Kathy, egyszer áthívott magához és nagy örömmel mutogatott nekem egy vörös textil darabkát és állítása szerint a tett helyszínéről lopta el. Ő vette észre a felakasztott testet elsőnek. Utána nem sokkal kivették őt a suliból mert pszichológiai ellátásra szorult. Nem mondtam el sem a rendőröknek, sem senkinek a talált ruhadarab történetét. Akkor sem hallgattam el a gyilkosságot! Nem is én voltam! Lucifer rávágott az asztalra és rám nézett.
- A halott neve Deborah White volt, mindannyian kivették a részüket a csúfolásából. Ugyanis Deborah White transz nemű volt. Annyi tiszteletet sem érdemelt, hogy fontosnak találják
a halálát. Elsiklottak felette és a tanárok is próbáltak minél kevesebb dolgot a diákok tudtára hozni. -
És most beugrott a tény amit Lucifer mondott. Ugyan nem hozzám járt, de hamar híre kelt a másságának és kivétel nélkül csúfolták a diákok. Páran meg is verték és meg is szégyenítették. Ellopták a ruháit és otthagyták az öltözőben testnevelés óra után. Te jó ég...gyilkos vagyok!
- Ez így van - jelentette ki Lucifer. - És most, drága Elza, végigfogja nézni milyen a halál menete. Végig fogja nézni,
mire képes egy ember a menekülése érdekében. - Azzal
átfogta a fejét, kiszélesedett mosolyra húzta a száját és
kitörte a saját nyakát. Szemei felakadtak, majd át is fordultak. A test élettelenül fejelte meg az asztalt.
Felugrottam a székből és hátravetődtem. Csak néztem Lucifer holttestét és nem tudtam elbírni a kavargó érzelmeket magamban. Mélyen lesújtott minden amit láttam. Sírni kezdtem és átkoztam magamat. Utálom magamat az emberi mivoltomért és egyre jobban gyűlölöm a körülöttem levő embereket is. Tényleg ennyire undorítóak és alpáriak lennénk? Ennyire leszarunk mindent?
A percek órákká váltak de Lucifer nem mozdult. Megölte magát. Lassú léptekkel odamentem hozzá és megbökdöstem a fejét.
- Lucifer...ha hó...mi történt? - Nincs válasz


10.

Lassan tíz perce keltegetem, és próbálok valamit kitalálni, de minden ötletem hiába. Meg sem mozdult a nő. Végtére is... ő mutatott meg nekem minden fontos tényezőt az életben, akarva akaratlan is ittam a szavait az együttlétünk után. Nagyon brutális módokat választott, hogy megértesse velem a világ mostani álláspontját és az emberek hanyag felfogásait. Rámutatott a hibáimra, de vannak olyan esetek, amiket nem tudunk már változtatni, és soha nem leszünk
úrrá felettük. Megtanulunk élni a csalódásokkal és a fájdalmakkal. Ettől leszünk tapasztalt emberek, és nem az apró élvezetektől, mint a szex, drog és mások kihasználása. Az emberi irigység határtalanná vált, és aprópénzért képesek vagyunk ölni és felejteni. Nem mondom, hogy a kedvencem lett Lucifer, de a maga brutális módján megtanított embernek lenni. Ezt odafent nem tudták volna a tudtomra adni ilyen drasztikus módon. Oké, szórakozott is velem, de a maga perverz módján mindent értem tett.

Könnyek szöktek szemembe, és megsimogattam élettelen fejét. Kicsit játszottam tehetetlenül lógó hajával, majd megadva azt a bizonyos tiszteletet, levettem a pólómat és betakartam vele a fejét. A melltartómon kívül nem volt más a felsőtestemen. A farmerom és cipőm legalább megvolt még. Elindultam a folyosó felé, ki a teremből. Reccsenéseket kezdtem hallani, de nem az íróasztal felől jött. Körbefordultam, de semmi sem mozdult meg. A reccsenések és kattogások egyre hangosabbak lettek, valami jön felém. Visszahátráltam az íróasztalhoz és vártam, izmaim megfeszültek és szemeimet összehúztam. Az ajtót kiszakította valami a maradék pántjából, és bejött egy új személy az álmomba.

Egy nő volt az. Magas, kecses alakja, szőkésbarna haja és dús ajkai. Mellei minden bizonnyal szilikon lehetett és hófehér bőrét topp, szoknya és harisnya fedte el. Nem tudom, ki ez, de rohadt szexis.

- Csak nem hiányoltál, Elza? Hogy te mennyire figyelmes vagy! - Ő is széles mosolyra húzta száját. Kizárásos alap, hogy kicsoda ő.
- Lucifer? - kérdeztem meglepetten.
- Nem, a szomszédod, Sherlock - gúnyolódott velem. - Nem tudtam ellenállni neked, el akartalak engedni, de ilyen gyönyörű gondolatok és tisztelet nyilvánítás után igazán megszerettelek.

Most végképp befuccsoltam agyilag. Ez a szemétláda most tényleg játszani akar velem? Ráförmedtem, és elhordtam mindennek. Vissza akarom kapni az életem! Határozott lépéseket tettem felé, míg oda nem értem elé, és most én bámultam bele az ő fejébe.

- Te normális vagy? Engedj el! Azonnal hagyj békén, különben...
- Különben mi lesz, Elza? Hallgatlak! - vágott a szavamba. Kezeivel megragadta a vállam és hevesen megrázott. - Addig maradsz, ameddig én akarom te kis kurva!

Nem tudtam állni a tekintetét. A hatalmas kék szemeivel belelátott minden porcikámba. Megidézett. Egyszerre úrrá lett rajtam a báj, nem tudom, mit tett velem, de az irányítása alá kerültem. Azt tettem, amit parancsolt a testemnek, és akaratlan lesmároltam. Mélyen beleeresztve
nyelvem a szájába. Leszakítottam róla a toppot, és elszakadva ajkaitól belemerítettem arcomat a dús műdekoltázsa közé. Hátracsapta a fejét, és hangosan nevetni kezdett, közben kéjesen nyögött.

- Az enyém vagy, Elza, örökre az enyém! - Belekapott a hajamba, kihúzta a fejemet és rám meredt.
Nem tudom, hogy én válaszoltam-e igazából, de kimondatta velem.
- Igen, a tied vagyok. Használj, kérlek. - Azzal benyúltam a szoknyája alá.

Az előző teste ugyanúgy nyugodott az íróasztalon mellettünk.


11.

Hosszasan csináltuk több órán át. Mikor felébredtem, a padlón feküdtem, és a ruháim mellettem hevertek. Feltápászkodtam, de az osztályterem helyett ugyanabban a fehér szobában találtam magamat, mint az első alkalommal. Körbe pásztáztam tekintetemmel ismét, majd észrevettem egy egész alakos tükröt. Mintha valami ruhapróbán lettem volna. Odamentem hát elé, mikor belenéztem, felvisítottam és nem hittem el azt, amit látok. Én voltam az, de mégsem. Az arcom érettebbnek tűnt legalább öt évvel. A testem szintén fura volt, tényleg, mint aki több évet öregedett. A melleim dúsabbak, a fenekem kerekebb, és a lábaim hosszúak és egyenesek. Hajam dúsabb lett és a színe is más lett. Hevesen kapkodtam levegőért. Mi a fasz történt?!

- Tetszik az új külsőd, kincsem? - szólalt meg Lucifer mögöttem.
- Te mit tettél velem? Mi ez? Hogyan?! - megfordultam és követeltem a válaszokat.
- Miért? Nem tetszel magadnak?
Most, hogy kérdezi... de jobban nézek ki, de ez akkor is felháborító.
- Ez az én jutalmam azok felé, akik belátták a problémákat, készek rajta változtatni. Felnőttél fejben, Elza, hát akkor fel kell nőnöd testileg is. Igaz egy kicsit csaltam, szexisebbé varázsoltalak, mint amilyen igazából lettél volna, de nekem bejössz.
Se köpni, se nyelni nem tudtam. Komolyan mondom, ez egy agyrém! Hogy megyek így vissza a szüleimhez?
- Sehogy! - vágta rá Lucifer. - Azt elbuktad, mikor nekem adtad magadat szavakban is. Te kis nyalógép!

Ó, bassza meg, hát erre ment ki az egész eddigi játéka? Elsőnek elgyengített, másodszorra pedig húzta a vágyaimat addig, hogy kimondjam, amit akkor épp gondoltam iránta. Lucifer a gondolatmenetem után tapsolni kezdett és gratulált. Az emberi létemmel tényleg nem tudom, hogy mi van. Vajon vissza fogok még kerülni oda egyáltalán, vagy örökre elkárhoztam?

- Második! - válaszolt nevetve.
- Ne olvass már a fejemben, kérlek.
- De igen, az enyém vagy! - ismét nevetni kezdett.
- Nem vagyok a tiéd, Lucifer! - ordítottam rá.
- Oh, tényleg, Elza? Tudod mit, legyél inkább Tina. Az jobban áll - középső- és hüvelykujját egymásnak dörzsölte. Abban a pillanatban bizsergést éreztem a lábam között, és összegörnyedtem.
- Na, látod, hogy az enyém vagy. Kimondtad. Én rendelkezem feletted, Tina.
- Fejezd be! - tiltakoztam ellene. - Most azonnal fejezd... be! Basszus... - egyre aktívabb lett az érzéshullám. - Fejezd be... te ribanc... akarlak!

Azzal befejezte, amit csinált, és saját magának örülve körbefordult többször a fehér szobában. Én lassan kiegyenesedtem, és magamhoz tértem. Még mindig nem tudom elhinni, amit tettem. Egyáltalán minek álltam szóba vele? Nem tudom, mit miért csináltam, de most a legkevésbé
sem akarok ezen a helyen lenni vele együtt. A józan eszem utolsó mentsvárait használva próbáltam küzdeni az akarata ellen, de elfogott egy érzés, amit leginkább a migrénes fejfájáshoz tudnék hasonlítani. Egyre erősödött, és a testemen éreztem a súlyát. A kínom olyan jellegű, mintha
betakarnának egy nehéz paplannal és szorítanák rád. Lucifer csak forgolódott körbe, és közben kántált valamit, ami számomra érthetetlen. A másodpercek gyorsan teltek, és kezdett elhagyni az erőm és az ítélőképességem. Az agyam küzdött a hanggal, ami megszólalt bennem.

- Elza, menekülj, van még esélyed ellene!
- Már nincs, én vagyok a főnök. Takarodj!
- Elza, fuss! Fuss, teljes erőből!
- Fogd be a pofádat!

Az agyamban a fény helyét sötétség vette át. Nem találtam magamat a testemben. Helyette átváltotta valami irtó haraggal rendelkező lény, aki nem fogad el nemleges választ és hidegvérű. Megszűntem létezni, de én voltam az. Lucifer csettintett, és átkerültünk egy másik dimenzióba.


12.

A pusztulást láttam mindenhol, csontok és hullák feküdtek, amerre a szem ellátott. Morgások és démoni hangok hallatszódtak körülöttem. Sehol egy vidám szín, sehol egy pozitív sugallat, ez az egész hely elveszett régen. A hidak leomlottak, az utcák mocskosak és az autók kiégve, darabokban álltak az úttesten.

- Hol vagyunk? - nyögtem ki Lucifernek, aki ott állt mellettem.
- Hát nem ismerős? Ez a te városod a pusztulás után. Számomra ez egy új kezdet tökéletes színhelye. Számodra persze rémisztő.
Körbetekintettem, és csak megvontam a vállamat.
- Annyira nem, így legalább nem tartozok senkinek sem magyarázattal - ahogy ezt kimondtam, a szám elé kaptam, és nem hittem el a saját könnyelműségemet. Lucifer mosolygott mellettem és bólintással nyugtázta a mondatom.
- Lucifer, a ruhám nincsen rajtam - végigpillantottam magamon és eszembe jutott, hogy a nagy szenvedésben nem öltöztem fel.
- Hoppá, de feledékeny vagyok. - Azzal rácsapott a fenekemre, meglóbálta a karját, és a testemet körbefonta valami egész alakos ruha. Nem bőr volt az anyaga, sokkal inkább hasonlított a latex anyagokra. De nem kell tagadnom, hogy jól állt rajtam. Megköszöntem, és ő csak kurtán mosolygott megint.

Volt valami, amit ki akartam próbálni. Ezért megfogtam a saját hátsó felem, és megmarkoltam a testhezálló ruhában. Igen... tényleg igaz, ebben sokkal jobb az érintés. Megértem a férfiakat.

- Szóval, Elza, vagyis Tina. Megbántad a találkozásunkat? - fordult felém Lucifer.
- Igen is, és nem is. Vannak dolgok, amiket köszönök, de vannak, amiket nem tudok megbocsájtani.
- Mint például?
- Hogy a szüleimnek nem adsz vissza. Még mindig haza akarok menni.
- Értelek, Tina.
Furcsán beszélt velem, furcsán nyugodt, mintha készülne valamire, de még nem tudom, hogy mi az.
- Sajnos, nem hagysz más választást, de meg kell hagynom. Erős lelked van és tökéletes leszel nekem.

Nem tudtam felfogni időben, amit mondott, mert elkapta a fejem búbját, és lefele kezdte nyomni. Jajdultam egyet, és próbáltam szabadulni, de már késő volt. Látomások lepték el a tekintetemet. Sötétség borult rám, és később képek következtek anyámról és apámról. Láttam a szüleimet, ahogy meghalnak. Láttam, ahogy anyám öngyilkos lesz, mert nem tudott nélkülem élni. Beült a kocsiba, kiállt az úttestre vele, és teljes gázzal nekihajtott egy betonoszlopnak.

Láttam apámat, ahogy szedi ki anyám holttestét a kocsiból és szitkozódik, összetörik lelkileg és teljes szívéből gyűlöl engem. Gyűlöl, mert ez az egész miattam történt meg. Az én örökös panaszkodásom és depressziós viselkedésemnek köszönhetően tönkrementek ők is. Nem bírta elviselni, és az utolsó leheletéig engem szidott, miközben zuhant lefele a hídról. Két héttel anyu halála után vetett véget ő is az életének.

Láttam az ismerőseimet, ahogy elfelejtenek, és túllépnek rajtam. Nem tehettem ez ellen semmit, könnyedén elfelejtettek, mert senki sem volt velem jóban az iskolában. Ahogy merültem el az örök kárhozatban, egyre haragosabb lettem. Én nem tehettem semmiről! Ti felejtettetek el! Ti okoltatok mindig mindenért! Rohadékok! Apám, téged pedig teljes szívemből gyűlöllek, te egoista rohadék! Elkapott az örök vakság, és zuhanni kezdtem a rothadás tengerébe.

- Tina. Édes szerelmem! Tina, drága... ébredj... minden rendben van - Lucifer a fülembe suttogott.

Mikor a látomások véget értek és kinyitottam a szemem, teljesen más lény lett belőlem. Elza örökre eltűnt, és Tina vette át a helyét. A démon, az igazi gonosztevő és hárpia. Démoni hangon köszöntem vissza neki, majd megköszörültem a torkom. Ugyan másmilyen hangom volt, de női hang. Sokkal mélyebb, érettebb, tisztán látóbb, az igazi énem. Elém tett Lucifer egy kicsiny türköt, belenéztem, és íriszeim sárgán világítottak. Pupillám korom fekete volt, és a többi része is a szememnek osztozott a feketeségben. Kinyitottam a számat, és szemfogaim megnőttek legalább másfél centivel. Arcbőröm lüktetett egy darabig, majd abbahagyta, ahogy az idegek lenyugodtak. Jobbra, majd balra tekintettem, és a reflexeim csodálatos módon felgyorsultak. Akár száz méterre is kiszúrtam a fertőzött levegő elöl menekülő kaszáspókot a híd néhai betonlábán. A füstök sűrű függönyén gond nélkül átláttam.

Egy női kéz suhintott felém, de tized másodperc alatt elkaptam a csuklóját, és a gazdájára emeltem mozdulatlan arcom. Luciferé volt. Csak bambult rám.

- Tökéletes... csodálatos... hibátlan katona. Szenvedélyes gyűlöletet érzek benned, Tina, és még inkább alázatosságot árasztanak az új szemeid. Eszméletlen szexis lettél!. - Gyönyörködött bennem. Magasról leszartam, mit csinál, inkább magamhoz húztam, és megcsókoltam, majd elengedtem.
- Tényleg! Erről jut eszembe... egy utolsó simítást még el kell végeznem rajtad - kezdett bele Lucifer. - Sajnos nem maradhatsz velem tovább, Tina, feladatod lett, és el kell végezned, de nyugodj meg, sosem hagylak el, ígérem.

Két kezével megfogta a fejemet és magára rántott. Hevesen csókolt, de közben valamilyen anyagot éreztem, hogy átáramlik belőle egyenesen belém. Nem akartam szabadulni tőle, most már soha többet nem akarok nélküle létezni. Ő az enyém!

Miután végzett, letakarta kezével a szememet és kántált valamit. Részenként ugyan, de végül sikerült megértenem, amit mond. A démoni nyelvet immáron értem. Végezetül mintha valami fejbe vágott volna, eszméletem vesztettem.


13.

Lassacskán magamhoz tértem és feltápászkodtam. Az autók lámpáját szúrtam ki elsőnek, ahogy hangyák módjára vágtáznak egymás mellett. Az emberek rohannak az utcán, és a babakocsikban sírnak a kisdedek. Egy átlagos városi estében találtam magamat. Földrajzilag nem tudom, hol vagyok, de annyi biztos, hogy visszajöttem az élők világába, és ez hatalmas örömmel töltött el. Félmosolyra húztam a számat, mert azt az apró kis Elzát, aki Tina gyomrának legalján jajveszékelt, már sohasem lehet a teste gazdája.

- Hozz nekem ennivalót, drága Tina! Megéheztem - szólt Lucifer hangja a fejemben. Megnyugtató és mámorító volt, hogy az egyetlen igaz szerelmem itt van velem és támogat. Sosem fogom neki tudni eléggé megköszönni, hogy segített rajtam és csodálatos, földöntúli lénnyé alakított. Az én hősnőm!
- Igenis, Mester, úgyis mindjárt itt a karácsony. Biztosan rettentő érzés lesz, hogy akinek veszik az ajándékot a szülők... már nem fogja őket otthon várni - suttogtam vissza a hangnak.

A sárgán izzó Íriszeimet átváltoztattam hétköznapi, emberi szemekké. Gyönyörű tengerkék színnel ötvözve. Elindultam az első épület felé, aminek harmadik emeleti, nyitott ablakánál már állt a karácsonyfa és gyerekek játszottak körülötte.


Vége

Előző oldal David_M_Pearl
Vélemények a műről (eddig 2 db)