A kis medve meséje

Szépirodalom / Novellák (784 katt) Lazalany
  2019.12.10.

Kora hajnalban az erdőben már világosodott, ébredezett a természet és ezzel együtt az állatok is. Bent a fák sűrűjében az egyik bokor alatt egy kis medvebocs nyitogatta a szemeit, és álmosan pislogott a korai napfényben. Egy hete, hogy egyedül maradt, miután anyját egy szerencsétlen baleset folytán elveszítette. Az anyamedve nem volt elég óvatos, és az egyik halászat során megcsúszott a sziklán, és az alatta lévő szakadékba zuhant. A kis bocs mindezt látta, miután jó pár napig ott ült a folyónál és siratta anyját. Mikor aztán rájött, hogy egyedül maradt, kénytelen volt élelem után nézni, mert már nagyon éhes volt és fázott is.

Útra kelt hát, és miközben többször hátranézett a sziklákra - hátha mégis meglátja anyját -, valami jó illatot érzett meg a levegőben. Egyre jobban szimatolt, mikor is az egyik fán már meg is látta a jó illat forrását. Egy méhkas volt, benne pedig a finom édes méz, amit anyjával már többször is evett. Igen ám, de most egyedül volt, és a kis bocs azt is tudta, hogy a méhek nem adják egykönnyen az élelmüket, hisz tapasztalta, hogy hegyes fullánkjaik vannak, és bizony azokat használják is.

A kis medve megkerülte a fát, és elkezdett felfelé mászni, gondolta, próba szerencse, hátha sikerül szereznie egy kis mézet, mert már nagyon éhes volt. Felmászott az odúig, és óvatosan bedugta a mancsát a nyíláson, aztán persze hamar vissza is kapta, hisz a méhek lecsaptak rá, ő pedig villámgyorsan a földön találta magát.

"Hát ez így nem lesz jó, most hogy jutok élelemhez? - gondolta a maci, miközben felfelé lesett a fára, és fájós mancsát nyalogatta.

Még egy próbát nem mert tenni, ezért elsomfordált a fától, és elindult a rét felé, gondolta, hátha ott több szerencséje lesz. Egyszer csak a fűben számára ismeretlen lényt vett észre. Egy teknősbéka sétált a reggeli napfényben, de a maci hamar rájött, hogy a páncélos bizony nem étel, habár azért eljátszott vele egy darabig, aztán megunta és otthagyta a teknőst. Mivel már nagyon éhes volt, a folyópartra ment, remélve, hogy ott talál valami élelmet. Messziről látta, hogy a parton már vannak állatok, méghozzá medvék, az ő fajtájából csak, ezek nagyobbak jóval, mint ő volt. Az egyik hím, mikor megérezte a kis bocsot, felágaskodott két lábra, és morogva adta tudtára a macinak, hogy itt bizony nem látják szívesen. De a kis medve már nagyon éhes volt, és ha félt is a nagy állatoktól, mégis közel merészkedett a vízparthoz, és nézte a társait, figyelte, hogyan szereznek élelmet.

Egyszerre egy hal került elé, ami még jócskán vergődött, a kis bocsnak azonban nem kellett több, ráugrott a halra és jóízűen enni kezdte. Mikor felnézett, azonban ijedten rezzent össze, hisz mellette a nagy hím medve állt és őt nézte. A bocs jobbnak látta, ha enged és a hal maradékát nem szívesen ugyan, de odaadta társának, aki visszarúgta felé a kaját, jelezve neki, hogy egye csak meg, sőt a nagy medve fogott még pár halat, és azt is a bocsnak vitte, aki jóízűen falatozott belőlük főleg, hogy rájött, a hím nem bántja őt, sőt segít neki. Hálásan nézett rá, és mikor a nagy medve elindult, a bocs követte őt. Egyszer csak a távolban lövés dördült, és a kis medve félősen igyekezett elbújni, míg a nagy hím felágaskodva próbálta védeni őt, aztán, mikor látta, hogy a kölyök biztonságban van, ő is elfutott. Így a kis bocs újra csak egyedül maradt, de már tudta, hogyan szerezzen élelmet magának, legalábbis halat tudott fogni.

Késő délután épp pihenőt tartott, az egyik fa alatt próbált aludni, mikor zajt hallott és felült. A távolban embereket látott, és érezte, hogy ez nem jelent jót, jobbnak látta, ha tisztes távolban marad tőlük, hisz ösztöne azt súgta, az emberek veszélyesek rá nézve. Mégis később sétálva a vadászok tábora felé vette az irányt. A jó illatok egészen elcsábították, és elfeledkezett arról, hogy óvatosnak kell lennie az emberek közelében. Az egyik vadász felfigyelt a zajra, és puskáját felkapva a bocs felé indult.

Ekkor egy női hang szólalt meg:

- Hagyd már, hisz csak egy medvebocs, még picike, biztos elkóborolt az anyjától és éhes, ugye maci? Na, gyere, nem kell félned, nem bántunk - hívta kedvesen a lány a bocsot, aki kissé tartózkodva ugyan, félősen, de közelebb ment hozzá. A lány, ahogy elérte, simogatni kezdte a bocsot, akinek ez jól esett. Érezte, hogy ettől az embertől nem kell tartania, hisz kedves vele, ha nem így lenne, nem simogatná. De ő éhes volt, és a tűz felé pislogott, ahol a bográcsban az illat alapján valami finom főtt. A vadászok vacsorája. A lány kitalálta a kis mackó pillantását.

- Szeretnéd, igaz? Éhes vagy, gondolom, na, várj, mindjárt kapsz valamit - mondta a lány és a csomagjához ment. Nemsokára a kis medve langyos tejet lefetyelt egy tányérból, ami nagyon finom volt. Hamar el is álmosodott ezután, és lefeküdt nem messze a vadászoktól.
- Látom a szívedhez nőtt ez az állat, de ő vad, nem vihetjük magunkkal - mondta az egyik vadász, aki a kis medvét nézte.
- Tudom, csak megsajnáltam, biztos egyedül van, ha lennének szülei, nem kóborolna itt magányosan. Jó lenne hazavinni, megszelídíteném.
- Felejtsd el, sosem sikerülne, neki itt a helye - mondta a férfi szigorúan.

A lány óvatosan megsimogatta a bocsot, aki a kezéhez bújt. Maggie tudta, nagyon nehéz lesz elszakadnia a kis medvétől, mert máris megszerette őt.

Kora reggel a bocs felébredve körbenézett, és miután látta, hogy az emberek alszanak, odament a tányérhoz, amiben még volt egy kis tej, azt kinyalta, aztán elindult vissza az erdőbe. Tudta, neki ott a helye. Kiérve a tisztásra legurult a domboldalon és földet érve megrázta magát. Körülnézett és elindult a tó felé. Egyszer csak belelépett valamibe, nagy fájdalmat érzett a lábában és elesett. Abba a csapdába lépett bele, amit a vadászok a rókák ellen tettek ki. A kis bocs hiába próbált szabadulni, nem tudott, és minél jobban rángatta a lábát, annál inkább rászorult a kampó, és ez bizony eléggé fájt neki. Olyannyira, hogy hangosan nyüszíteni kezdett, egyrészt a fájdalomtól, másrészt azt remélte, így talán meghallja valaki és kiszabadítja. De körülötte csak kisebb állatok voltak.

A tisztás szélén talán a hangra előbukkant azonban egy jaguár, akinek, úgy látszik, kapóra jött, hogy a kis medve csapdába esett. Éhes volt, ezért a kiszemelt áldozata felé igyekezett. A bocs látva az állatot elhallgatott, lelapult a fűbe, és remélte, hogy a jaguár nem nézi eledelnek. Mikor odaért hozzá a vadállat, ő felágaskodott, és ahogy beszorult lába engedte, viaskodni kezdett a jaguárral, akinek eltökélt szándéka volt, hogy zsákmánya legyen a medvebocs. Egy ideig küzdöttek egymással, aztán nem messze dörrenést hallottak, nem is egyet. Vadászok jöttek a tisztás felé, így a jaguár jobbnak látta, ha eltűnik. Egyet-kettőt még odakapott a bocsnak, aztán elfutott. A kis medve kimerülten, sérülten hevert le a földre, neki már mindegy volt az is, ha a vadászok megtalálják, csak legyen vége a szenvedésének. Remegve feküdt a földön, mikor ismerős hangot hallott a közelben. Felpillantott, és meglátta a lányt, aki előző este megetette. Tudta már, hogy megmenekült.

- Ne lőjetek, megsérült a bocs, belelépett a róka csapdába. Na, te szegény, gyere, segítünk rajtad, ne félj!

A kedves szavak megnyugtatták a bocsot. A lány kiszabadította a lábát, aztán felvette a medvét, és lóra ülve elvitte a házába. Ellátta a sebét és bekötözte a lábát. A kis medve napokig csak aludt, nem is nagyon tudta, mi van körülötte, pedig a lány, aki a vadász felesége volt, szorgalmasan ápolta és vigyázott rá. Öt nap után a kis bocs jobban lett, és arra ébredt fel, hogy éhes. A közelben nem volt ember, így felkelt és körülnézett a szobában, de semmi ehetőt nem talált. Már nem fájt a lába, és azt kereste, hol lehet kimenni a szobából, de az ajtókilincs túl magasan volt. Nemsokára megjelent a lány.

- Szia, te már ilyen jól vagy? Úgy látom, szépen rendbejött a lábad, leveszem a kötést róla, jó? Aztán hozok enni, biztos éhes vagy. Igen, eltaláltam - nevetett Maggie, mert mikor felvette, a kis mackó bekapta az ujját. Kötözés után a lány egy tányér ételt tett le az állat elé, aki meg is ette mindet. Majd megnyalta a száját, és felnézett a lányra, aki kedvesen simogatta meg.

- Nincs több most, de később kaphatsz még. Pihenned kell. Azt szeretném, hogy teljesen meggyógyulj, mire visszamész az erdőbe.

A kis bocs nem értette a szavakat, de azt látta, hogy a lány kissé elszomorodott, és hozzá bújt.

Így telt el még egy hét, de a kis medve, amint jobban lett, hiányozni kezdett neki az erdő és az ottani állatok. Egyik éjjel arra riadt fel, hogy medveüvöltést hall a távolból. Felkelt, az ablakhoz ment, felágaskodott, de a sötéten kívül nem látott semmit. Csak hallott, illetve érzett, érezte, hogy az erdő visszavárja őt, hisz az az otthona. Ő nem az emberekhez tartozik. Tudta ezt jól Maggie is, aki húzta az elválást, mert nagyon megszerette a kis medvét. De tudta, el kell őt engednie, hisz az állatnak az erdő az otthona. Így aztán fájó szívvel ugyan, de egy nap felrakta a kis állatot a szekérre és kivitte az erdő szélére. Ahol letette a földre, és halkan így szólt:

- Meggyógyultál, így már visszamehetsz az erdőbe, ez a te helyed. Na, menj, és vigyázz magadra!

A kis bocs értette, hogy mit akar a lány, mégis nehezen szánta rá magát arra, hogy bemenjen az erdőbe. Elindult, de aztán megállt, visszament a lányhoz, a lábához dörgölődzött így köszönve neki a segítségét. Aztán elsietett a fák közé, de mielőtt teljesen eltűnt volna, még felágaskodott két lábra és a mancsával intett megmentője felé. Maggie visszaintett, majd felült a szekérre és könnyes szemmel indult haza. Meg volt győződve róla, hogy a medvét sosem látja többet.


Egy évvel később a lány épp reggeli kávéját itta a háza teraszán, ami közel volt az erdőhöz, mikor egyszer csak mozgást látott a fák felől. Pár perc múlva egy nagy állatot vett észre. Maggie felkapta a puskáját, de mikor meglátta a medvét, rögtön le is eresztette. Még így is felismerte a rég nem látott állatot, aki egy kicsit sántított, körülötte pedig két kis bocs szaladgált vidáman. Maggie letette a poharat és a medve elé sietett, mikor hozzá ért, megsimogatta, a nagy nőstény pedig hagyta, hisz ő is emlékezett a lányra, aki egyszer rég segített rajta és kedves volt hozzá.

- Szia, de megnőttél, és már bocsaid is vannak, helyesek. Elhoztad nekem őket megmutatni? Köszönöm, igazi meglepetés. De most siess, menj innét, ez nem neked való hely. Nem akarom, hogy bajba kerülj.

A medve lehajtotta a fejét, megnyalta a lány kezét, Maggie pedig búcsúzóul beletúrt a dús bundába. Aztán a nőstény medve jelzett a bocsoknak, és elindultak vissza az erdő felé, ahonnét jöttek. A lány még intett feléjük, és alig akarta elhinni, hogy ez megtörtént vele. Ilyet csak filmekben látott eddig, hogy egy medve közel engedjen magához egy embert. De a szeretet sok mindenre képes. Még arra is, hogy megszelídítsen egy mackót, akinek egyszer szüksége volt az ember segítségére és közelségére.

Előző oldal Lazalany
Vélemények a műről (eddig 4 db)