Aisa - 2. rész
Az ítélet elhangzása után felálltak, majd sorban egymás után elsétáltak a bölcsek. Addigra a nap lassan a horizont alá bukott, csodálatos napnyugtát varázsolva: kellemesen meleg volt, a szellő lágyan fújdogált, az ég pedig rózsaszín, lila és narancssárga színekben pompázott.
A sort Glenda anyó, az öreg matróna vezette. Mélyen gondolataiba merülve ballagott. Tudta, helyesen döntött, amikor igent mondott a kíváncsi papnő kérésére, ugyanakkor egy alattomos, baljós érzés kerítette hatalmába. Olyan hirtelen csúszott be gondolataiba a negativitás, hogy maga is megdöbbent. Nem hitte, hogy sikerül a múlton változtatnia. Igazából remélte, hogy a küldetés kudarccal fog végződni. Ha nem, annak beláthatatlan következményei lennének a jelenre nézve…
Eddig jutott elmélkedésében, hiszen elérték és beléptek a Magasságos Teremtő szent templomába. Minden nyilvános ülés után ide jöttek, hogy hálájukat fejezzék ki a Teremtőnek, majd a szertartás végén megbeszéljék az ülésen elhangzottakat. Rangidősként ő lépett a fehér márványból emelt oltárhoz. Meggyújtotta a rajta lévő gyertyákat, majd rituálisan megmosta kezeit és arcát egy tálka vízben, amit Ainara vitt oda neki. Ezután felemelte kezeit és imádkozni kezdett esőért, napsütésért, jó terményért. Ahogyan mondta az imákat, érezte, amint teste kapu lesz és a Teremtő energiája feltölti. Egész lénye áttetszővé változott, majd ragyogó fény hagyta el. A templom és egész környéke pozitív energiával telt meg. A szertartás végeztével bevonultak az oltár mögötti kis terembe és leültek a kerek asztal köré. Figyelmesen nézett végig társain és érezte, magyarázattal tartozik.
- Látom rajtad, Merrick tanácsnok, elégedetlen vagy – szólalt meg egy lélegzetnyi szünet után, és a férfi felé fordult, aki igen dühösnek látszott. Nem értettek mindenben egyet és látta rajta, nem ezt a döntést várta tőle.
- Miért hagytad jóvá ezt az őrült tervet? – kérdezte a férfi halk, mégis fenyegető hangon.
Glenda anyó felé fordult, arcán nyugalom, béke és hetven évének összes ránca tükröződött.
- Aisa rendkívül tehetséges, nyugtalan, izgága leány. Addig úgy sem nyugodott volna, míg meg nem találja a módját, hogy visszajusson. És inkább így, a mi áldásunkkal tegye, mintsem fekete mágiával.
A bölcsek figyelmesen hallgatták. Ainara megdöbbent, amikor Glenda anyó fekete mágiát emlegetett Aisa kapcsán.
- Aisa sohasem használna fekete mágiát – mondta ki a fejében kavargó gondolatokat.
- De igen, sajnos használna, gyermekem – válaszolta végtelen szeretettel az arcán az anyó. – Ez az oka, hogy anno nem őt, hanem téged választottunk tanácstagnak.
Ainara megdöbbent.
- Ő is, akárcsak te, öreg lelkek vagytok – folytatta az anyó. – Tudásotok kimagasló, ám Aisa szíve hezitáló. Ha úgy adódna, élne a fekete mágiával.
- De, anyó, Atlantisz végnapjaiba küldöd vissza, abba a korba, amikor a fekete mágia mindennapos volt – szólalt meg Eliosa, a másik fiatal tanácstag. – Miért?
Az anyó figyelmesen nézett végig rajtuk. Mérlegelte, mennyit mondhat el, végül sóhajtott egyet, majd szemeit becsukva beszélni kezdett.
- Az én időm hamarosan lejár. Az emberek egyre jobban elveszítik minden varázserejüket, hamarosan nem lesz, akit tanácstagnak választhatnánk. Ha Aisa túléli ezt a próbát és ellenáll a fekete mágia csábításának, akkor a halálom után azt szeretném, őt válasszátok a helyemre.
Percekig tartó csend volt szavaira a válasz.
- Elismerem – kezdte Merrick -, hogy Aisa nagyon erős papnő. És hajlok rá, hogy teljesítsük a kérésed. De honnan lehetünk biztosak abban, hogy nem fog fekete mágiát használni?
Az anyó elmosolyodott.
- Természetesen nem megy egyedül. Biztos vagyok benne, hogy a szerelmes Merrion vele tart, és szeretném, ha te is mennél, Ainara. Tudom, hogy barátok vagytok és hiszem, segíthetsz Aisának a helyes utat követni. Természetesen csak akkor menj, ha szeretnél és a tanács többi tagja is egyetért.
Ainara szívét hála és szeretet öntötte el, s amikor a tanács többi tagja is egyetértően bólintott, szinte túlcsordult a boldogságtól.
- Szent törvényeink nevében, senki nem beszélhet arról, ami itt elhangzott – zárta le a találkozót Merrick.
Aisa rendkívül izgatottan hagyta el a kőkört, ugyanakkor kétség és félelem ébredt a szívében. Helyesen cselekszik? Tényleg érdemes visszatérni és megpróbálni a lehetetlent, Atlantiszt megmenteni? Annyira vágyódott a csodás, idilli lét után, amit álmaiban látott, hogy ezért az állapotért bármit megtett volna. Igen – emelkedett felül kétségein és rohanni kezdett a göcsörtös tölgyfához, ahol Merrionnal beszélt meg találkozót. Ahogy kapaszkodott felfelé a meredek lankákon, úgy lett arca egyre kipirultabb és ha arra gondolt, hogyan fogja Merriont megcsókolni, elöntötte a vágy. Felérve csalódnia kellett, Merrion nem várta ott. Érezte, amint harag és düh kúszik a szívébe.
- Azt ígérte, hogy itt lesz – kiabálta csalódottan és lerogyott a tölgyfa alá. Hátát nekitámasztotta a fa törzsének és várt. Hamarosan lágy, meleg hullám borította el.
- A bölcsek visszatértek a templomba és áldást mondtak – gondolta és szíve egy pillanatra felderült. Utána újra gyötörni kezdték a negatív gondolatok. Mindig kétségei voltak önmagával és a hatalmával szemben, de amióta Merrion viszonozta az érzéseit, ezek meghatványozódtak. Felér ő a férfihoz? Elég neki, mint nő? Nem fog ettől a kapcsolattól varázsereje meggyengülni? Merrion valóban szereti?
- El fogsz bukni – suttogta hirtelen egy hideg, negatív hang, ő pedig egyből felpattant és idegesen nézett körül. Félelem borította el, de igyekezett megnyugodni és lassan elkezdte védőpajzsát felhúzni. Egy ideje kísértik, egy testetlen hang újból is újból próbálja felemészteni. Érezte a fekete mágia bizsergető, ugyanakkor jéghideg, kegyetlen varázsát.
- Honnan tudod? – válaszolt a hangnak, de csak halk kuncogás volt a válasz.
- Ugyan, Aisa – felelt végül -, tudod, hogy gyenge van. Megbuktál, mint papnő, megbuktál, mint nő. Merrionnak sem kellesz.
Amint kimondta legnagyobb félelemét, Aisa védőpajzsa összeroppant. Érezte, amint a testetlen árny lassan felé kúszik és készül varázserejét felemészteni. Már majdnem elérte, amikor gyorsan visszahúzódott, majd eltűnt. Merrion aggódva rohant Aisához, és úgy szorította magához, mint fuldokló az ágat, ami a vízfelszínen tartja.
- Mi történt? – kérdezte aggódva. – Jéghideg vagy.
Lassan dörzsölni kezdte a testét, csókjaival finoman melegítette, beborította. Aisa lassan magához tért a sokkból és sírni kezdett. Merrion csitítgatta, ahogy a gyermeket szokás, majd, mikor megnyugodott, lágy csókot lehelt ajkaira.
- Ne haragudj, hogy késtem – szólt halkan -, eligazítás volt, utána a tanács hivatott.
Lágyan elmosolyodott.
- Megyünk Atlantiszba? – kérdezte, Aisa pedig erőtlenül bólintott.
- Megengedték, hogy visszatérjek.
- Nekem pedig azt, hogy elkísérjelek. Mi történt az előbb, Aisa? Nagyon gonosz varázst éreztem.
- A hang, az árny, ami mostanában kísért, újra eljött, és azt mondta…
Nem tudta, nem is akarta elmondani, mit mondott neki. Könnybe lábadt a szeme és fejét rázva Merrion ölelésébe bújt.
- Senki sem bánthat – mondta a férfi határozottan. – Örökké védelmezni foglak.
Aisa elmosolyodott.
- Ilyet ne ígérj, az örökké végtelen hosszú idő.
Merrion felemelte állát. Aisa megdöbbent azon a határozottságon és szerelmen, amit szemeiből kiolvasott.
- Örökké - suttogta és újra megcsókolta. Aisa egy pillanatra elernyedt karjaiban, de megnyugodni nem tudott: mi van, ha az örökké nem a mennyország, hanem a pokol?
