Anubisz haragja 2.

Horror / Novellák (200 katt) Egon C. Reid
  2020.01.20.

*9*

Ned és barátnője éppen akkor léptek ki a mozi ajtaján, mikor a lény kirángatta Jeffet a lépcső alól. Mit sem sejtve, ölelkezve sétáltak a kocsi felé, miközben a filmről beszélgettek. Már amire - ugye - emlékeztek, mert bizony sokszor nem is a filmmel voltak elfoglalva, hanem egymással.

Amikor odaértek az autóhoz, Ned illedelmesen kinyitotta a vezető melletti ülés ajtaját, hogy az ő szökésbarna hajú, szemüveges, filigrán kis barátnője beülhessen. Miután becsukta az ajtót, gyorsan megkerülte az autót, és ő maga is beült a kihűlt autóba. Gyorsan be is indította, hogy mihamarabb meleg lehessen benne. Közben pedig megcsókolta a lányt. Akit most haza kell fuvaroznia, mert csak este 11-ig kapott kimaradást. Mivelhogy - bár már 16 éves - bíz’ matematikából nem állt valami fényesen. Viszont Nedtől sem akarják tiltani, hisz’ ahogy a lány apja mondta egyszer: bár elég vad kinézete van, de amúgy rendes srác.

Így ez a „rendes, srác” - miután kellően bemelegedett a kocsi - óvatosan el is indult, hogy időre odaérjen. Mert bár még volt vagy fél óra addig (April alig 10 perc autózásra lakott), de a lefagyott út bizony eléggé csúszott.

Öt mérfölddel arrébb közben a lény megragadta Jeffet, és a karjainál fogva behúzta a konyhába. Ott aztán - miután visszafordította az asztalt - könnyedén felemelte a férfit, és az asztallapra dobta. Ezután a konyhapulthoz lépett, és azokat a fiókokat húzogatta ki, melyeket a férfi mintegy háromnegyed órával ezelőtt.

Hátrapillantott, mintha mocorgást hallott volna. De a férfi még mindig elaléltan feküdt a konyha közepén. Semmi jelét nem adta, hogy magához tért volna. Így aztán Anubisz átment a garázsba, ahol végre megtalálta azt, amit keresett. A munkapad szélén összetekerve hevert egy hosszú kötél, amelyet magával vitt a konyhába.

Ott aztán a férfi egyik lábát az asztal egyik lábához, másik lábát a másik asztallábhoz kötötte. Így tett a férfi kezeivel is. Mintegy öt perc múlva kifeszítve feküdt előtte az asztalon a nagydarab férfi.

Ekkor a felső kredenc alatt függő késtartóról leemelte a legnagyobb kést. Egy darabig forgatta a kezében, majd visszatette. Egy másikat vett le. Vékony, hajlított pengéjű, amolyan filéző kést. Meghajlította a pengét ide-oda. A rugalmas acél könnyen hajlott. Ezt követően tovább nyitogatta a kredenc ajtajait. Keresgélését azonban ajtócsengetés szakította meg.

A kiküldött járőr semmi gyanúsat nem tapasztalt a Tanderbill háznál. De azért a biztonság kedvéért, úgy gondolta, közelebbről is megnézi. Így, miután kiszállt a járőr kocsiból, a bejárat felé vette az irányt és becsengetett.

Miután perceken át hallgatózott, és bepillantott a levélnyíláson át is, mégis nyugtalanság töltötte el. Hiszen a villany világított, viszont mozgást nem érzékelt. Úgy döntött hát, miután lenyomott kilincs sem engedett, hogy a hátsó bejáraton próbálkozik. Hátha az nyitva van. Elindult tehát a házat megkerülni, lába alatt hangosan ropogott a megfagyott hó.

Amikor odaért, óvatosan lenyomta a kilincset. Ez a zár már engedett. Így aztán kioldotta pisztolytáskáját, majd a fegyverét maga elé tartva, belépett a házba.

A lény, miután meghallotta a csengetést, felvette a földről a megkötözött férfi által korábban eldobott kisbaltát, és elindult az ajtó felé. Már épp odaért volna, mikor alig hallható nyikorgás ütötte meg a fülét, amely pont az ellenkező irányból szólt. Így aztán, inkább arra felé vette az irányt. Meg is pillantotta a jövevényt, aki éppen akkor lépett be a házba. Köpcös, kis alak volt, akinek apró szemei ide-oda mozogtak, miközben egyfolytában ismételgetett valamit. Ekkor Anubisz, hogy meglepje a beosonó férfit, elrejtőzött a konyhaajtó mögött és türelmesen várt. A kiváló rejtekhelye takarásban volt. Illetve éppen ráláthatott az asztallapon megközözött férfira is. Tökéletes hely! Csak a türelem… ez számított. Nemsokára két áldozata is lesz Rének. A Napistennek.

A rendőr egyre beljebb haladt a házban, ám mozgásnak semmi nyomát nem látta. Hiába szólítgatta a házigazdát.

- Mr. Tanderbill! Jeff! Itthon van? Nem esett baja? - csak a nyomasztó néma csend maradt a kérdése után.

Mindezidáig félhomályban ment, amelyet a sötét folyosó, valamint a konyhából kiszűrődő fény keveréke alkotott. Így - mivel a fény a konyhából jött - arra felé vette az irányt.

A konyhaajtóba érve meg is pillantotta, akit keresett, és félretéve az eddigi megfontoltságát, odalépett a megkötözött Jeffhez.

Anubisz csak erre várt, és előlépve az ajtó mögül, előbb a rendőr hátába, majd mikor az meglepetten hátrafordult, annak mellkasára is lecsapott. A férfi végigterült a padlón. Ekkor fölé állt, és szinte önkívületben kaszabolta a már élettelen testet. A vér csak úgy fröcsögött mindenfelé. Dühös volt, mert megzavarták a SZERTARTÁS közben.


*10*

Amikor már szinte felismerhetetlen lett a rendőr, újra a konyhaszekrényhez lépett, és folytatta a keresgélést. Sorban pakolta ki az ott lévő dolgokat. Semelyik sem nyerte el a tetszését. Ő egy olyan tárgyat keresett, ami henger alakú, nagy és teteje van. De bizony ott vagy más alakúak voltak, vagy kicsik.

A konyhából nyílt egy elhúzós ajtó. Aminek ajtaját elhúzva, egy kis helyiség tárult fel előtte. Belépett, és ott folytatta a kutatást. És ez aztán percek múlva sikerrel is járt. A polcok tele voltak olyan átlátszó üvegekkel, amely méretében és formájában is jónak bizonyultak. Valami zöld, hosszúkás dolgok voltak benne. Levett egyet a polcról, letekerte a fedelét, beleszagolt. Undorodva húzta fel az ínyét. Avval fogta, és megfordította kinyitott üveget, mire azok a zöld valamik a padlóra hullottak. Még három ilyen üveget borított ki, majd átvitte őket a konyhába. Ott aztán szépen sorban egymás mellé rakta a konyhapulton.

Immáron megvoltak a szertartáshoz szükséges kanópusz edényei is. Az elsőbe, amely egy képzeletbeli embert kellene, hogy ábrázoljon, a májat és a veséket; a másikba, a „sakáledény”-be a gyomrot; a harmadikba, amely a majmot szimbolizálja, a tüdőt; a negyedikbe pedig, ami a sólymot mintázná meg, a beleket fogja tenni. Ez a mumifikálás során az eljárás. Mert ahhoz készült! Mumifikáláshoz! Az áldozat pedig már jó ideje az asztalon feküdt öntudatlanul, várva a szertartást.

Jeff ekkor azonban mintha megérzett volna valamit, kinyitotta szemeit, de csak a konyha mennyezeti lámpájának vakító fényét látta, valamint elmosódó árnyakat körülötte. Megpróbálta ugyan a kezével eltakarni a szemeit, de rémülten vette észre, hogy azok bizony le vannak közözve csakúgy, mint a lábai. Ahogy kezdett a szeme hozzászokni a világossághoz, egy árnyék vetült az arcára. Az árnyékban pedig a lényt fedezte fel, aki fölé hajolt, és farkasszemet nézett vele.

A lekötözött Jeffet rémület töltötte el. Próbálta mozdítani a kezeit, lábait, hogy kibújtathassa a kötelekből, de mindhiába. Azok szorosan voltak megkötve az asztal lábaihoz. Nem volt menekvés! Így aztán beletörődve a kiszolgáltatottságba ezt mondta:

- Akár ki is vagy, nem beszélhetnénk meg a dolgot? - hangja furcsán, elcsukló hangot adott ki. - Üzletet köthetnénk! Hozok neked kaját, vagy bár mit, csak engedj el! Egyáltalán… miért haragszol rám? Érted egyáltalán, amit mondok?

A lény továbbra is az arcába bámult szőrös sakálfejével. Amit kissé félrehajtott, az ínyéről lecseppenő nyál pedig épp az arcába esett, ami még nagyobb rémületet keltett benne. De azért folytatta tovább:

- Szóval…? - kezdte volna, de már nem tudta befejezni, amit akart mondani, mert a lény egy - kitudja honnan elővarázsolt - rongyot dugott a szájába.


*11*

Ned valamivel éjfél előtt ért haza, és rögtön megpillantotta a szomszédságukban parkoló rendőrségi autót. Melynek fényei ugyan nem villogtak, a jármű ottléte mégis nyugtalansággal töltötte el.

„Történhetett valami Jeffel?” - tette fel magának a kérdést. - „Legjobb lesz, ha utána járok”!

Így aztán a férfi bejárati ajtaja felé vette az irányt. Azonban még mielőtt becsöngetett volna, egy - ki tudja hányadik érzékként, leguggolt, és óvatosan felhajtotta a bejárati ajtó levélbedobó nyílását, és ő is ugyanúgy, mint - nagyjából fél órával ezelőtt - a rendőr, bekukucskált a nyíláson.

Félhomály uralkodott a folyosón, amit a konyhából kiszűrődő fény okozott. Nyugtalanágát azonban az a kilógó két láb fokozta, amelyet a konyha küszöbén látott. Hogy fel ne kiáltson, a szája elé is kapta a kezét. Aztán, amikor sikerült megnyugodnia, újra belesett a résen, és kicsit oldalazva a fejét, még a fülét is odahajtotta, hátha hall emberi hangokat, de nem hallott. Eleinte… Ugyanis, amikor már épp visszaeresztette volna a nyílást lezáró lemezt, egy szinte alig hallható zörgés szűrődött a konyhából.

- Ezek szerint mégis csak lehet odabent valaki! - suttogta. - Talán Jeff? Akkor viszont csakis a zsaru feküdhet a konyhakövön? Megölte volna? - csodálkozott. - Nem! Ez lehetetlen, az én barátom nem lehet… gyilkos! - hessegette el a kusza gondolatot. - De akkor hol lehet?

Mivel mindenképp ki akarta deríteni, mi történt, visszatért az autójához, hogy keressen egy olyan tárgyat, amellyel ártalmatlanná tehet bárkit, aki a házban tartózkodik. Merthogy nem a barátja fekszik a kövön, abban kezdett egyre biztosabb lenni. Mint ahogy abban is, hogy nem a barátja végzett a rendőrrel, ha egyáltalán ő fekszik a kövön. „De akkor viszont ki?”

Gyorsan benyúlt az ülés alá, és elővette az emelő rúdját, amellyel defekt esetén megemeli az autót. (Egyszer használta csak, mióta vezet, mikor defektet kapott úgy fél éve Art’ Toulsban). Kotorászás közben magához vette még a kis palack poroltót is, amit ugyanolyan hasznosnak gondolt. Aztán elindult a ház hátsó ajtaja felé, hogy meglepje az illetőt.

Eközben odabent a házban Anubisz éppen egy kis bemetszést végzett a férfi alhasán. A filéző kés élesen és gyorsan metszette fel a férfi hasát, melynek környékén hamar meg is jelentek a vérpatakok, melyek aztán gyors iramban folytak le a test oldalán… Elsőként a vesét akarta eltávolítani. Ezért, hogy ez jól sikerüljön, mind lassabban és lassabban haladt a testüregben, amíg csak el nem ért a szervhez, mely körül aztán óvatosan lefejtette a hártyát, ami körül ölelte azt. A vér továbbra is egyfolytában szivárgott a bemetszésből. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy miután elszorította a fő eret egy csipesszel, melyet már korábban odakészített, gyorsan kimetssze a szervet, és az egyik dunsztosüvegbe pottyantsa. A férfi veséje halkan cuppant, ahogy az üveg aljára ért. Estében pedig összevérezve annak üvegfalát. Ezt követően elégedetten tette az áldozata mellé a véres kést, hogy odakészítsen egy újabb üveget. Mert a másik vesét és a májat csak az után akarta kivenni, hogy a gyomrot már eltávolította. Így még nagyobb szenvedést okozhat a férfinak, amiért a több ezer évvel ezelőtt őrzött múmiát meggyalázta.

Eközben Ned halkan nyitotta ki a hátsó ajtót, és belépett a házba. A konyha felé vette az irányt, mivel onnan hallotta a motoszkálást. Ahogy közelített a helyiség felé, megpillantotta az uniformist a konyhakövön fekvő emberen.

„Ezek szerint Jeff még életben lehet” - gondolta magában. - „Valaki azonban nyöszörög a konyhában”. Azzal aztán óvatosan a hóna alá vette az emelőjét, kihúzta a biztosító szeget a poroltójából, az ajtóba lépett, és befújt a helyiségbe.

A hatalmas por beterítette a konyhát. Pár percig csak amolyan körvonalakat lehetett látni. Aztán, mikor kiürült a kis tartály, ütni és püfölni kezdte azt a valamit, ami éppen akkor indult vissza az asztal mellé kezében egy nagy dunsztosüveggel, ahol a már ülepedő porban a vérző barátját pillantotta meg kifeszítve az asztalon.

A lényt meglepte a hófehér permet. Aztán megérezte az első ütést, majd a másodikat, és így sorjában. Teste szinte valamennyi részét értét az ütések. Még akkor is, mikor a földre került, és elvesztette - immár az éjszaka során másodszor - az eszméletét.

Ned a vérző barátjához ugrott, aki a betömött szájával, valamit hümmögött neki. Ekkor a fiú hamar kivette a rongyot a férfi szájából, aki azonnal rákiáltott:

- Menekülj innen, Ned! Azonnal!

A fiú azonban nem tágított.

- Nem hagylak itt, Jeff! - kiáltotta, és a mágneses fali késtartóról leemelt egy méretesebb kést, majd elvágta a köteleket, melyekkel a férfi volt leközözve. Éppen az utolsó kötelet nyisszantotta el, amikor a lény feltápászkodott.

A fiú feléje szúrt.

Anubisz felkészült az új jövevény támadására. A fekete testét védő aranyozott lemezek, megvédték a testébe fúródó a pengétől. Ezzel egyidejűleg pedig nekirontott a fiúnak, és mindketten a földre kerültek. Egy rövid birkózás után sikerült is felülkerekednie a hevesen védekező fiúval szemben. Akinek gyorsan a mellkasára ült, és onnan nézett le rá vicsorogva, miközben nyálcseppek csepegtek jövevény arcára.

- Engedj el… Te rohadék! - sziszegte. De a lény ügyet sem vetett rá.

Eközben Jeff a hasát fogva feltápászkodott az asztalról és lelépett a konyhakőre. Segíteni szeretett volna a Nednek, csak azt nem tudta hirtelen mivel. Aztán ahogyan nézegetett körbe a konyhában, meglátta a rendőr fegyverét az ajtón kívül. „Muszáj elmennem odáig!” Így aztán fogait összeszorítva, egyik kezét a falnak, másikat továbbra a felmetszett hasára szorítva el-indult a fegyver irányba.

Anubisz szinte satuként szorította a hátán fekvő fiú kezeit. Miközben látta, ahogy a férfi feltápászkodik az asztalról, és oldalazva megpróbál a háta mögé kerülni. De jelenleg nem ő volt a fontos. Hiszen úgysem tud messzire menekülni. Főleg ilyen sérüléssel! Előbb a fiúval akart már végezni. Mivel a közelben lévő kést, melyet Jeff véletlenül lesodort magával nem tudta elérni, inkább leszakította az egyik háromszögű aranylemezt, amely a teste mellkasát borította. Azzal készült elmetszeni a fiú torkát, és hogy ezt mielőbb véghez is vigye, jobb kezének markába fogta a borotvaéles lemezt, és lecsapott a megrémült fiúra.

Jeff eközben elbotorkált a rendőr teste mellé, felszisszenve lehajolt, miközben felemelte a pisztolyt a földről. Kibiztosította, és az időközben hátat fordító lénybe lőtt. Vagy fél tucat golyó hagyta el a fegyvert, mire Anubisz úgy-ahogy lefordult a fiúról, és végigterült a kövezeten. A lövések becsapódásakor keletkező lyukakból furcsa módon azonban nem folyt vér. Mintha nem is e világi lett volna!

Ned villámgyorsan talpra ugrott, és az éppen összecsuklani készülő barátjához lépett. Megfogta, és vonszolni kezdte a szomszédos szobába. Mert úgy érezte, még koránt sincs vége ennek a küzdelemnek (a filmeken is újra, meglepetésszerűen támad fel a gonosz, elég sok ilyen filmet látott már, hitt is benne) és barátja nagyon rossz állapotban van. A mentőket is értesíteni kéne…

Miután sikeresen bejutott a barátjával a szomszédos nappaliba, és leültette Jeffet a kanapéra, bezárta maguk mögött az ajtót. Hogy biztosra menjen, még egy kis szekrényt is odatolt elé. Ezután nézte csak meg jobban a férfit, akit már az ájulás kerülgetett.

„Valami rongyot kellene a sebre szorítani, mivel egyre jobban vérzik” - gondolta.

Az barát pedig, mintha csak megérezte volna, mit gondol, így szólt hozzá:

- Abban a kis komódban, ott a bárszekrény mellett, találsz néhány ruhát. Hozz ide valamit, hogy elszoríthassam a vérzést!

A fiú gyorsan odalépett, feltárta a szekrényajtót és odavitt egy ingfélét a férfinak.

- Jeff! Mi a franc ez ott kint? Köze van ahhoz a ládához, amit délután hoztak neked? - kérdezte közben ingerülten, miközben folyamatosan az ajtóra nézegetett.
- Igen. Köze. De én sem értem, hogy kelhetett életre, hiszen csak egy szobor volt - nyögte.
- Elég eleven ez a szobor… Nem fogja sem kés, és valószínűleg golyó sem! Hogyan tudjuk akkor egyáltalán elpusztítani majd? Vagy itt halunk meg? Te már most nagyon súlyosan megsebesültél! Egyáltalán mit akart EZ tőled?
- Azt hiszem, mumifikálni! - hangzott a hihetetlennek tűnő felelet.
- Mumifikálni? 4000 év távlatából? Ez őrültség! Ezt te magad sem hiheted el? Vagy igen? – vágta rá a következő kérdést, mikor látta, hogy a férfi lesüti a szemét. - Akkor viszont valahogy el kell pusztítanunk! - ismételte meg. - Egyáltalán van valami ötleted? Várj csak… - emelte fel a jobb kezének mutatóujját. - Olvastam valahol, hogy az ókorban varázsereje volt a… na, minek is? - csettintgetett gondolkodás közben az ujjaival. - Ahh, megvan! A tükörnek! Ha jól emlékszem… csapdába lehet vele csalni a lelket. Dionüszosz lelkét is így csalták csapdába a titánok… és legyőzték! Vagy nem is olvastam…, tanultuk a suliba. Tök mindegy...! ENNEK a lénynek, amely - őrület -, de olyan, mint Anubisz, csak van lelke? Van tükör ebben a szobában? - tette fel már kitudja hányadik kérdését.
- Csak a bárszekrény hátsó lapján! Vedd ki azt! Próbáld meg! - válaszolta a férfi csendesen.

A fiú gyorsan odalépett a bárszekrényhez, kinyitotta az ajtaját, és megpillantotta benne a tükröt. Előtte azonban ott sorakoztak az üvegek, poharak. Mivel sietnie kellett, kisöpörte őket a padlóra. A legtöbb pohár összetörött. Csakúgy mit az üvegek közül kettő. A többi épségben pörgött egy kis ideig a lába előtt. Gyorsan kifeszítette a tükröt az hátlapról, megfordult vele, maga elé tartotta.

- Megvan! – kiáltotta.


Miután a lövések elérték a testét, és darabokat szakítottak ki belőle, úgy gondolta, itt a vég, és nincs tovább! Már látta szemei előtt Oziriszt, aki mintha a fejét csóválta volna, hogy egyik alvilági katonája kudarcot vallott.

Nagy nehézségek árán sikerült felkönyökölnie. Körbenézett maga körül, de sem a fiút, sem a férfit nem látta sehol. Viszont meglátta a kis bárdot nem is olyan messze magától. Négykézlábra fordult, és odamászott érte. Felemelte az egyik kezével, a másikkal pedig az asztalba kapaszkodva felhúzta magát. Támolygó lépéseket tett, majd elindult a konyhaajtó felé. Lábával arrébb taszította a rendőrt, azzal kilépett a folyosóra. Hallgatózni kezdett. Mivel úgy gondolta, nem mehettek ki a házból az üldözöttek, hiszen az utcán egykettőre elkapta volna őket. És ezt jól is gondolta. Mivel hangokat hallott az egyik oldalsó ajtó mögül. Óvatosan lenyomta a kilincset, de az nem engedett.

Ekkor - éppen abban a pillanatban, mikor Ned, felemelte a tükröt odabent - felemelte ő is a kis bárdot, és belevágta az ajtólapba!...

Odabent a nappaliban mindketten az ajtóra néztek. Amelyre egyre többször sújtott le a kis bárd, kiszakítva jó néhány apró darabot. Jeff, megpróbált ugyan felállni, ám már annyira gyenge volt, hogy rögvest vissza is zuhant tehetetlenül a kanapéra.

Eközben Ned gyorsan az ajtó mellé lépett, továbbra is maga elé tartva a tükröt. Így a rájuk rontó lény, amikor benéz a nappaliba, csak Jeffet fogja észrevenni - azaz, már azt sem! Mert ezzel egyidejűleg ő pedig a fájdalomtól végigterült a kanapén, és a háttámlától így nem látszódott.

A fiú aggodalma egyre jobban fokozódott. Nem csak maga és a férfi miatt, hanem hogy hogyan fog végződni mindez. Mindenesetre ezt a tükör trükköt muszáj még kipróbálnia. Egy utolsó lehetőségként. Mert valahol legbelül érezte, ha mindez nem sikerül, mindketten itt pusztulnak.

A lény izmos, fekete testén megfeszültek az izmok, miközben egyre többször és többször csapott le az ajtóra. Amikor pedig már közel félméteres lyuk tátongott rajta, bedugta rajta a szőrös sakálfejét. És beordított.

Ezt a pillanatot használta ki az megbúvó Ned, és kilépve a takarásból, szembefordult vele, közben pedig maga elé tartotta a tükröt.

Anubiszt egyből magával ragadta az elé táruló kép. És szemei szinte hipnotizálva nézték a tükörben megjelent mását.

A fiú előtt ekkor valami megmagyarázhatatlan dolog történt. A lény hatalmas szemeiből és az üvöltésre nyitott szájából hangos süvítéssel átáramlott valami a tükörben lévő képmásba. Az áramlás vonalában pedig széles sávban vibrálni kezdett a levegő.

A lény érezte, hogy minél több perc telik el, annál jobban fogy az ereje, de képtelen volt elszakadni a látomástól, ami ott volt előtte, és szó szerint felfalta! Lassan kiesett a bárd a kezéből… majd hátratántorodott… ám még ekkor is a mását nézte. Hirtelen aztán hátrálás közben hanyatt esett. Estében még egy nem e világi bosszúra szomjas lény volt, de mire földet ért, már csak egy szobor. Egy nagy, fekete, kétméteres szobor.

Mindez csupán öt, legfeljebb tíz percig tarthatott. A vibrálás befejezése és a lény eldőlése után a Ned kezében lévő tükör ekkor hirtelen szétrobbant. A repülő tükördarabok pedig beterítették a nappalit. Itt- ott megsebezve a fiú arcát is, de komolyabb sérülést nem okoztak neki. Vérző arccal fordult tehát a Jeff felé, aki megpróbált még utolsó erejével megkapaszkodni a kanapé hátfalán, és azt mondta neki:

- Jeff! Szerintem sikerült elpusztítani!

A férfi azonban - valószínűleg a vérveszteségtől, meg az átélt borzalomtól - elájult.

Ned odaugrott hozzá, hogy segítse. Azonban tehetetlen volt. A barátja nem reagált semmire. Végső elkeseredésében megtette azt, amit már korábban is meg szeretett volna tenni, ha nem tört volna rájuk a lény.

Felemelte a közeli kis asztalon lévő telefont, és bepötyögte a segélyhívószámot.


*12*

A hajnalban kiérkező borderi rendőrök és mentősök, miután behatoltak a házba, és felfedezték a halott járőrt, valamint a vérző hasát fogó Jeffet, az emeleti lépcsőfeljárón üldögélő Nedre fókuszáltak. Aki sebtapaszokkal tarkított arcának állát tenyereibe fogva bámult maga elé.

A fiú a kihallgatáson összefüggéstelenül beszélt. Említett poroltót, köteleket, kés, és egy lényt, ami a házban tartózkodott. Egy hegyes fülű, véres teremtmény, aki valamikor itt volt, de szoborrá változott, előtte azonban még megkéselte a barátját. Ő már majdnem késve érkezett.

A rendőrök azonban, tüzetes nyomrögzítés során sem találtak egy „itt járt lényre” utaló nyomot. Csak összetörött tárgyakra (dulakodás nyomai), valamint rengeteg vérre leltek. Az ébenfekete faszoborra rátaláltak, amely körül apró faforgácsok voltak. A szakértők azt is megállapították, hogy a faforgácsok a szoborba kerülő pisztolygolyók okozta sérüléskor keletkeztek. (Biztos célba lőttek rá - mondta az egyik rendőr, aztán összevesztek valamin… mármint a fiú, meg az öreg. Tom pedig - nézett a bajtársára, és itt egy pillanatra elszorult a szíve - rosszkor járőrözött, rossz helyen.)

Mivel majdhogynem ez is lett a „végleges” teória, Nedet elmeorvosi vizsgálat alá helyezték. Melynek fél hónap múlva „teljesen beszámítható” lett a diagnózisa. A fiút a történtek után egy hónappal helyezték vád alá. Gyilkosság, gyilkossági kísérlet, valamint műtárgy rongálás vádjával.


A borderi Központi Kórház 4. emeletén, a 411. kórteremben halkan zúgtak az életmentő műszerek, hogy a néhány napja sokkos állapotban behozott Jeff Tanderbillt életben tarthassák. Ez azonban egyre nehezebb feladatott adott a kiváló orvos csapatnak, révén, hogy a páciens nagyon sok vért vesztett, mikor a lény felnyitotta a hasüregét. De a végzetes diagnózis mégis vérmérgezés lett. Amit Jeff halálakor (mintegy 20 nappal később) állapítottak meg. A mérgezést pedig nagy valószínűséggel az a néhány ismeretlen szőrszál okozta, amelyet a seb összevarrásakor szedtek le - illetve ki - a hasfal oldaláról valamint az üregéből, ahová több órás műtét után visszavarázsolták a lény által kimetszett vesét.


A szobor sorsa - az eset, valamint az azt követő hagyatéki tárgyalás után - elég bizonytalan lett. Úgy tudni, néhány hónappal később ismét egy aukción bukkant fel. Ahol egy iparmágnásnak a tulajdona lett. Aztán szinte napra pontosan Jeff halála után szintén egy árverésen vélték látni. Ahová ez előző tulaj rejtélyes halála miatt került ismét. Már elkeresztelték: „Elátkozott Anubisz”-nak a kikiáltók. Legutolsó információk szerint egy tanintézmény vezetője adta a legmagasabb ajánlatot érte, és szerezte meg az iskolája számára. Ott ugyanis egy egyiptomi tanszék is működött.


A Tanderbill háznál történt eset után a rendőrség lepecsételte a házat, és vagy négy hónapig senki emberfia be nem léphetett. Akkor is - egy április elejei napon - csak egy nyomozó jelenlétében térhetett be Jeff ügyvédbarátja, Jack Fletcher, aki a jó néhány évvel ezelőtt lediktált végrendeletét kezelte, és lajstromba venni érkezett a tárgyakat.


Bell Torwinski, egy ötven év körüli, középmagas szakállas fickó volt. Aki több mint egy évvel a Jeff Tanderbillel történt eset után egy levelet kapott az tucsoni otthonába. A levelet azonban a kocsijában vette át éppen, amikor indulni készült a helyi egyetemre. Ahol is mint történelem tanár dolgozott. Miután a postás átadta a levelet, a férfi leállította a duruzsoló autóját, és a borítékra nézett. Nagyalakú boríték volt. Melyet elhunyt barátjának ügyvédje, Jack Fletcher címezett neki.

„Mr. Bell Torwinski! - szólt a levél. - A néhai Jeff Tanderbill hagyatékának átvizsgálása során a mellékelt borítékra bukkantam (Bell belenézett az ügyvéd borítékjába, amelyben egy kisebbet is talált, rajta az ő nevével), amin az Ön neve szerepel. Ezért bátorkodtam tovább küldeni Önnek. Mint barátja utolsó „üzenetét”! Tisztelettel: Jack Fletcher ügyvéd.”

Bell félredobta az ügyvédi levelet, és a Jeff által írt borítékot tépte fel, hogy vajon mit is írhatott neki. Egy kis cetlit talált benne. Tenyerébe rázta, majd széthajtotta. A hieroglifák, ott virítottak több ezer év távlatából. A kormányoszlopra simította, aztán a nyakában lévő olvasó szemüvegének lencséit nagyítóként használva elolvasta. Kis ideig még ült meglepetten, és a cetlit nézegette. Gyorsan visszatette a borítékba, azt pedig elsüllyesztette a zakója zsebébe és elindult az egyetem felé.


Ned, miután tisztázta magát a vádak alól, melyet nagyrészt April, valamint a jegyszedő tanúvallomásának köszönhetett, a következő évet már a Tucsoni Egyetemen kezdte. A rákövetkező tanév elején pedig - egy szeptember közepei napon - pontosan aznap, mikor Bell megkapta az ügyvéd levelét - nyílt napot tartottak az iskolában. Erre a napra érkezett meg a barátnője, akit lassan már fél éve nem látott, mivel April - a nyarat, amikor is a fiú a vakációját töltötte otthon Dabronhillben - éppen Kanadában volt. Ahol egy cserkésztáborban nevelő-felügyeletet látott el.

Miközben a fiatalok boldogan ölelkeztek az udvaron, éppen akkor gurult be a történelemtanár kocsija.

- Gyere! Bemutatlak a legjobb fej tanárnak! Úgyis kíváncsi voltál már rá - mondta a fiú nevetve, azzal kézen ragadta a lányt, és húzni kezdte az éppen az autójából kiszálló Bellhez. - Tanár úr! - szólította meg. Amaz elmosolyodott, mikor megpillantotta Nedet, és a mellette lépkedő szőke lányt. - Ő itt a barátnőm, April. Sokat meséltem már neki Önről, és szerette volna megismerni.

A férfi megsimogatta a gyerekek arcát, majd ezt mondta:

- Én is örülök nektek! De majd egy kicsit később beszélünk, ha nem haragszotok meg, mert késésben vagyok. Hanem Ned, ha már egyszer itt vagy, nem vinnéd fel ezt a borítékot a szer-tárba, és tennéd az asztalomra. Nem szeretném, ha elveszne - avval az összehajtott borítékot kivette a zakója zsebéből.

A fiatalak azonnal igent mondtak, átvették, és eltűntek az iskola irányába.

Mintegy tíz perc múlva aztán már a szertárban is találták magukat. Becsukták maguk mögött az ajtót, a borítékot pedig Ned letette az asztalra. Úgy gondolták, ide úgysem jön senki mostanában, hát nem is bajlódtak az ajtó bezárásával. Helyette inkább csókolóztak, ölelkeztek, élvezték egymás társaságát.

Amikor aztán már elindultak volna vissza az udvarra, Ned úgy gondolta, szétnéz a szertárban. Ritkán tér be ide, és most nem csak a lány, de az itt felhalmozott tárgyak is lenyűgözték. Miközben a fiú kutakodott a polcokon, fel-felemelve egy-egy tárgyat, hogy közelebbről is megnézhesse, az asztal lapján üldögélő April felemelte az általuk felhozott borítékot.

- Nézd! - kiáltotta. - Ez nincs is leragasztva. Belenézünk, mi van benne? - tört elő belőle a kíváncsiság amolyan „ősi ösztönként”. És a választ meg sem várva, belekukkantott a borítékba. Egy papirost látott benne, amit aztán a tenyerébe rázott, kisimította és ránézett. Csalódottan biggyesztette le az ajkát, mikor megpillantotta a számára ismeretlen apró jeleket. - Ned, te ezt el tudod olvasni? - szólt újra a fiúhoz, aki időközben odalépett elé. - Valami egyiptomi írás van rajta.

Amaz felnevetett.

- Hát persze! Add csak ide… - megpillantotta a hieroglifákat, és egyből a barátja jutott eszébe. És az, hogy milyen nehezen is tanulta meg értelmezni ezeket a jeleket. - Az van ideírva, szívem - szólalt meg -, hogy „Védelmezem a holtakat, míg elnyerik Ozirisz által, az örök életet”.

Ekkor az egyik sarokba tárolt tárgyról lehullott a porfogólepel, és lelépve a talapzatról - amelyen addig állt - sakálpofájával rávicsorgott a megrémült fiatalokra.

Anubisz ismét életre kelt!

Veszprém, 2018. december 20-24.

Előző oldal Egon C. Reid
Vélemények a műről (eddig 2 db)