Linktár

Hegedűszóló

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/3 számában.

Szorongatom a kezemben a hegedűtokot, már teljesen ráizzadt a tenyerem, pedig nincs különösebben meleg, hűvös az este. Rengetegen állnak a megállóban. Hallgatom a forgalom zaját, nézem az autókat, az ismerős házakat, csak úgy kapkodom a fejemet. Aztán inkább lehunyom a szemem, és élvezem, ahogy a szellő cirógatja az arcomat, de most ez sem segít. Rettenetesen izgulok.

Furcsán bizsereg a csuklóm, érzem, ahogy kalapál a szívem. Veszek néhány mély lélegzetet, és igyekszem elrendezni magamban a dolgot. Hegedülni fogok, ennyi az egész. Nagyon sokat gyakoroltam, menni fog, minden rendben lesz.

Beáll a 4-es villamos, szinte észre sem vettem. Egy idős bácsi siet oda az ajtóhoz, és már alig várja, hogy felszállhasson. Előreengedek egy kisfiút az anyukájával, és egy középkorú párt is. Én meg csak tétován állok a nyitott ajtó előtt. A földbe gyökerezett a lábam.

Szokásos pittyegő hang, az ajtók záródnak. Nézek bambán a villamos után, közben kellemetlen érzés kavarog a gyomromban. Nem szálltam fel. Nem vagyok normális. Mégis mit művelek? Ez életem nagy estéje!

Nem baj, még bőven van időm, oda fogok érni. Szépen megvárom a következőt. Nagyot sóhajtok. Felrémlik a leírás a Müpa weboldalán, az, amelyikben a nevem szerepel: „A hegedűszólót előadja: Vígh Patrícia”. Istenem, mindig is erről álmodtam.

Befut a következő villamos, a 6-os. Ezt a számot jobban is szeretem. Erre határozottan felszállok. Megkapaszkodok az ajtónál, és már suhanunk is. Nem tudnék most egy helyben ülni. A Margit hídon megérzem a Duna illatát. Megcsodálom, ahogy a lemenő nap megvilágítja a Parlamentet.

Úgy izgulok, mint kamasz koromban az első csóknál. Régóta vágyom rá, mégis félek: jól csinálom? Sikerül? Bolondságokat gondolok, persze, hogy sikerülni fog, nem véletlenül választottak engem a sok jelentkező közül. Rengeteget próbáltam, a múlt héten még Marika néni is feljött az első emeletről, hogy hagyjam már abba a hegedülést, mert aludni szeretne. Pedig ő nagyon szereti, ha játszom.

Amíg átszállok a 2-es villamosra, egy pillanatra megfeledkezem az egészről. Jobban szeretem ezt a régebbi típusú kocsit, sokkal jobb a hangulata. Ez a vonal különösen szép, végig a part mentén megy. Ritkán járok erre, és mindig rácsodálkozok, hogy milyen szép a város.

Rápillantok az órámra, alig múlt hat. Lehet, hogy túl korán fogok odaérni? Remek! Egy újabb dolog, amin aggódhatok. Állok egy darabig, de aztán inkább leülök. Esküszöm, hogy remegnek a lábaim. Hiába nyugtatom magam, csak egyre idegesebb leszek. Csak nem fogom pont ma este elrontani, ugye? Előveszem a kistáskámból a félbehajtott kottákat, és pánikszerűen átböngészem őket, ahogy a tételeket szoktam az egyetemi vizsgák előtt.

Előfordult már, hogy hibáztam, félrecsúszott egy-egy hang, de azért ritkán. Még régen, az iskolai előadásokon, de azóta sokat fejlődtem. Remélem. Vonószenekarban is helytálltam már, anyuék olyan büszkék voltak, és én is elégedett voltam magammal. Ezt is meg tudom csinálni. Persze, ez most más. Itt nem fér bele egyetlen fals hang, egyetlen tévesztés sem. Csak én játszom majd egyedül annak a sok embernek. Libabőrös leszek a gondolattól. Visszahajtom a kottákat a táskámba, fel sem fogtam a hangjegyeket. A következőnél leszállok – Müpa – Nemzeti Színház megálló. Megigazítom az estélyimet, óvatosan felemelem a hosszú szoknyát, nehogy rálépjek.

Nagy itt a nyüzsgés, én mégis csak a cipőm kopogását hallom a járdán. Nagyon sokan jöttek az előadásra. Nem is értem, miért vagyok meglepve, hiszen minden jegy elkelt. Ráharapok az alsó ajkamra – utálom, amikor ezt csinálom.

Megkeresem a művészbejárót, ott egy kellemes hangú hölgy betessékel egy hátsó helyiségbe. Esetlenül mosolygok és bólogatok, nem akarom, hogy hallja a remegő hangomat. Leülök egy székre, és várok.

Aztán azon kapom magam, hogy már a hegedűmmel a kezemben állok a színpad mögött. Jeleznek, hogy én következem. A nézőtéren elcsendesednek az emberek.

Azt hiszem, el fogok ájulni.

De amint felcsendül a hegedűmön az első dallam, megnyugszom.

És csak játszom.