Dédelgetett álmom...
Nekem a gyermekévek mindig másként teltek,
s ablakból figyeltem, hogyan játszik sok gyermek,
míg napjaimat kórházi ágyban töltöttem,
addig mások nem tudták, milyen az élet a bőrömben...
Mosolyt láttam odakint az arcokon,
de nekem könnyek közt telt a napom,
a fájdalom lett egyetlen barátom,
s ez járt nekem... mára már belátom!
De ha egyszeriben változtathattam volna:
boldogan játszhatnék a helyi csapatba,
s nem pásztáznának furcsa tekintetek:
hogy szegény fiatal miért ilyen beteg.
Havonta folyton az orvosokat látogattam,
bár élvezhettem volna a napsütést a strandon
nem kellett volna aggódnom az állapotom miatt
s a diéta mellett elfért volna bennem egy-két jó falat.
De számomra mindez csak álom marad,
ezernyi megszépült gondolat:
örülnék, ha teljes lehetne az életem,
s a fájdalmat csak könyvből ismerem…