Bud Spencer filmjeiről szubjektíven

Külvilág / Mozijegy (1163 katt) Homoergaster
  2017.01.17.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/7 számában.

Amikor vetítettek egy-egy filmjét, olyan sorban állás volt a mozipénztár előtt, mint a Csillagok Háborúja aktuális részénél. Abban a kivételes élményben volt részem, hogy jó néhány Bud Spencer filmet a moziban nézhettem meg. „Bunkó vagy, Bugsy!” Ezt a szállóigét mindenki ismeri. Az ...és megint dühbe jövünk c. film leghíresebb visszatérő mondása. A másik a „Zsugabugus”.

A szomorú apropóból, hogy elhunyt Bud Spencer, alias: Carlo Pedersoli, most megemlékezem a kedvenc filmjeimről – tőle... tőlük. Hiszen a neve elválaszthatatlan Terence Hill-től, akivel együtt egy sajátos duóként gazdagították a filmtörténet komikus párosainak sorát. Bármelyik filmjét veszi elő az ember akár egy fárasztó nap végén, akár csak azért, mert eszébe jutott a kedvenc jelenete, amit szeretne újból megnézni, a végeredmény garantált: vidámság, felüdülés. Bár a halál nem egy vidám dolog, legalábbis a hátramaradottak számára, a legismertebb olasz színész megnyilvánulásai ebben a témában, nem sokkal a halála előtt könnyebbé tették a veszteség feldolgozását. Világszerte a rajongók, tisztelők számára érdekes, és tanulságos az üzenet: „Ami a halál után jön, az az igazi!” Mit lehet ehhez hozzá tenni? Jó utat, Bud!

Állítólag a Kincs, ami nincs a legnépszerűbb filmjük. Biztos így van, de én amellett, hogy imádom ezt a filmet, a kalózok megverése örök, mégsem sorolom az első számú kedvenceim közé. A zsáner legkiforrtabb filmjének az És megint dühbe jövünk-öt tartom. Természetesen ez az abszolút kedvencem a duótól. Erre a filmre értek meg azok a patentek, amelyekre a páros egész karrierje során építette produkcióit. A pofozkodás koreográfiája, a történetvezetés, a modern városi közegben működő poénok itt kristályosodnak gyémánttá, az ez utáni filmekben már tökéletesen működnek. Ez a nyers gyémánt, ami megragadja és lenyűgözi a nézőt. Természetesen a spagetti western keretben korábban sok munkával kidolgozott elemek egy részét áthozták ide, átdolgozva-finomítva.

A dühbe jövős filmek egy önálló zsáner, véleményem szerint. A magyar címek megtévesztőek, mert az És megint dühbe jövünk nem folytatása a Különben...-nek, legfeljebb alapelemek szintjén. Az a helyzet, hogy az És megint... elemei, de még a szereplőgárda jelentős része is a Bűnvadászokban tűnik fel. Bár sztori szempontjából ez a két film sem alkot sorozatot, ám a zsánerfejlődés szögéből viszont egymásból következnek. Bennem az a benyomás alakult ki, hogy az És megint... a Bűnvadászok tökéletesebb változata, amelyben nincs üresjárat, minden elem és patent a helyén. Evidencia, hogy az ilyen filmeket műsoros, gyári DVD-n kell birtokolni, már csak azért is, mert a zseniális magyar szinkron mellett érdekes élmény eredeti hanggal, feliratosan is megnézni...


Különben dühbe jövünk! – És megint dühbe jövünk – Bűnvadászok

Különben dühbe jövünk (Altrimenti ci arrabbiamo) 1973

Már a film főcímzenéje is egy könnyed, teljességgel lerázhatatlan nyári sláger, amely hóesésében dúdolva is nyarat fakaszt az emberben. Amellett, hogy prezentálja a kor, a ‘70-es évek hangulatát, még ma is dúdolható, kedvelhető, és a zsáner több más alkotásának zenéjével együtt alighanem így lesz még sokáig. Ez volt a magyarországi mozikban legelsőnek bemutatott közös filmjük Terence Hillel. Kirobbanó siker, heteken keresztül telt házas vetítésekkel. A moziváltozat először feliratos volt, majd ‘82-ben szinkron készült hozzá.

A sztori röviden annyi, hogy a két főszereplő indul egy autóversenyen, aminek a fődíja egy takaros kis piros-sárga színekben pompázó Puma Dune Buggy hobbyautó. Egyszerre érnek a célba, így kettejüké az autó. Persze egy kocsin nem lehet csak úgy osztozni, mivel ketten két irányba tartanak. A megoldás egy sör-virsli evő párbaj. Aki többet bír enni, az nyer. A problémát az okozza, hogy a közeli vidámparkot lebontani akaró bűnbanda szétveri a kocsmát, ahol párbajoznak, és az autó is kigyullad, amikor el akarnak menni, hogy máshol folytassák. Hőseink felkeresik a bandafőnököt, hogy kártérítésül egy másikat követeljenek. Ettől kezdve a film egy verekedős akció-vígjáték változatos módon és helyszíneken. A gerincvonala ennek a vidámpark erőpróbái, amire az edzőterembeli verekedés teszi fel a pontot, a motoros hajcihő, amit középkori lovagi tornával turbóznak meg, egy felbérelt bérgyilkos hányattatásai egy tűzoltókórus próbáján, ahol természetesen Bud külön szólammal rendelkezik, és ez önálló zenei ikonná nőtte ki magát azóta. Itt jegyzem meg, hogy a szótlan művészi bérgyilkos alakja egy kedves patent, amely a páros spagetti westernjeiben tűnik fel, és itt is mélységében kiaknázzák a figurát.

A film csúcspontján verekedés egy léggömb-tengerben előtt, az autós ámokfutás kifejezetten egyedi különlegesség. Hasonlót nem látunk más filmjeikben. Érdekesség, hogy midőn a berendezést törik össze egy ízben, a szélvédő megreped, de a következő jelenetben már sértetlen! A képi megoldások közül a szélvédőn tükröződő csillár sajátos esztétikai élmény. Ilyet amerikai filmekben nem láthatunk. A bunyó amellett, hogy látványos és vidám, sajnos befejezetlennek tűnik – legalábbis az általam hozzáférhető verziókban –, mivel kurtán-furcsán van vége. Mintha a vágószobában valamiért kivették volna az utolját.

A motoros akció nagyrészt egy erdőben játszódik, ill. egy bányató és valami farmszerűség még a helyszín. A bőrdzsekis motoros banda leamortizálása olyan show, mellyel kapcsolatban az interneten találtam egy hajmeresztő felvetést, ami nekem nagyon tetszik, bár nem tudom eldönteni, mennyi alapja van. E szerint az erdei motorozás ihlető hatással lehetett a Jedi visszatér Endor holdi hajszájára! Mivel nem végeztem ilyen strukturális elemzést, ezért nem tudom, ez az állítás mennyire megalapozott. De a cikk szerzője szerint a szemüveges vadász jelenete pedig tisztelgés lehet Benny Hill előtt...

Az elemzés szerint a filmben megjelenő pusztítás-kultusz máig vitát generál a pszichológusok között. A filozofikus végkifejletben hiába a megoldás, a történet visszatér a kiindulóponthoz, mivel a problémát nem is oldják fel, ez továbbgondolásra készteti a nézőt...


És megint dühbe jövünk (Pari e dispari) 1978

Ez az a filmjük, amit a legtöbbször megnéztem már, és vélhetően ez így is marad az akárhányszori megnézésekkel a Bud-Terence filmek közül. A filmzene itt is lerázhatatlan, ha elkezdi az ember dúdolni. A történettel kapcsolatban kísértést érzek, hogy egyáltalán ne ismertessem. Nem azért, mert úgymond „spoiler alert”, ahogy divat mostanában, hanem pont ellenkezőleg, már mindenki ismeri a sztorit. A lényeget azért summázom: két hősünk a szerencsejátékokra telepedett gengsztereket végigpofozva, szed össze sok pénzt együtt, de mégis eltérő motivációval. Ez alatt azt kell érteni, hogy Bud, alias Charlie Firpo, krupié volt a Görögnél, és emiatt nem fogad. Hill pedig (Johnny Firpo) hadnagy az amerikai haditengerészetnél, melynek sportrendezvényeit a szervezett bűnözés veszélyezteti a bundáival. A bűnbanda felszámolásába bevonja a testvérét – aki ezt a tényt nem is tudja, és elindul a csihi-puhi.

Amint már leírtam, ez a film az, ahol kiforrott a zsáner összes eleme. Rendkívül könnyed, légies légkörben osztogatják a több mázsás pofonokat. Az És megint...-be bárhol be tudok kapcsolódni, mindegyik jelenetét kívülről tudom, és mindegyiket újra és újra élvezem. Az egyik nagy kedvencem a film 12. percénél kezdődő autós gyorsétterembeli eldöngetés. A jelenet elején az álruhás hadnagy fogad a vendéglő tulajával öt centbe, hogy több narancslét tud meginni, mint ő kifacsarni. Amellett, hogy ez egy abszurd dolog, ajánlom a néző figyelmébe, amikor az első pohár narancslével egy időben Bud beleharap a hamburgerébe. Jó a mimika, sokatmondó. De persze ez csak jó minőségű felvételen figyelhető meg, mivel általában mindenki a hadnagyot nézi. Érdemes a másik irányba is tekinteni, Budra.

A fogadás megtételekor Terence Hill gesztikulálás közben kiejti a kezéből az ötcentest, de senkinek szeme sem rebben, helyette egy másikat tesz le a pultra. Nyilván nem ismételték meg a jelenetet, így ez a kis baki benne maradt. A játékautomata szétverése, ill. beállítása ürügyén nagy hiriget kap a gengszterbanda. Van itt minden, tortába nyomott séró tejszínspray-vel megturbózva, pacsi billiárd dákóval és persze sorozatlövő pofonok. A jelenet végén – és ez is jól bevált patent – a már kiszállt – szó szerint – főnökkel együtt csak halljuk a staccatót, aztán röpködnek kifelé a flaszterre a nehézfiúk, akik ezután pánikszerűen távoznak. No és persze a már idézett „bunkó vagy, Bugsy!” Ezen olasz színész szinte minden Bud Spencer filmben ott van, és jól elgyepálja kemény öklű barátunk, mint rosszfiút. Van egy kivétel. Az első Piedone film az. A Piedone a zsaruban egy vidám, kemény tengerész szerepében Bud oldalán veri ronggyá a marseille-i drogcsempészeket! Valószínűleg itt kezdődhetett a munkakapcsolatuk.

Az És megint.. magyarországi bemutatója idején külön szubkult elem volt a fülesben megjelent képregény formátumú film trailer – úgy tudom, ez máshol nem volt divat! Aki ezt a két oldalas képes ajánlót elolvasta, tuti, hogy elment rá a moziba. A testvérpárt alakító Bud-Terence páros legjobb filmjében Hill karaktere folyamatosan manipulálja Budét. Míg a Különben dühbe... párosa nagyjából egyenlő mentálisan, itt már erőteljesek a különbségek. Bud Spenceré a nyers erő, Terence Hillé a csavaros ész. A Görög hajóján kibontakozó kártyacsata, ami verekedésbe torkollik, a legjobb példa arra, miért lehet annyiszor megnézni ezt az alkotást. Na meg persze a hőseink által megbundázott fogadások – aminek mindig a bűnözők a kárvallottjai – is röhejesek és tanulságosak. A szereplőgárda itt a páros filmjeiben megszokott csapat, akik hőseinkkel együtt a csúcson vannak. Íme néhány név: Bugsy - aki mindig bunkó: Claudio Ruffini, Parapoulis - a Görög, akinek Charlie betörte az orrát: Luciano Catenacci, Mancino, a gengszter, akinek a Görög hajóján Bud egyre több fogát veri ki: Riccardo Pizzuti.


Bűnvadászok (I Due superpiedi quasi piatti) 1977

Mint jeleztem, ezt tekintem az És megint… előzményének, filmes szempontból legalábbis. A Bűnvadászokban feltűnő színészek közül néhányukat nem ebből, hanem az És megint...-ből zártunk a szívünkbe és emlékeinkbe. Itt is hozza a páros a megszokott-megszeretett morózus-vidám ellentétet, ami egyben a védjegyük is. Ebben a filmben a két hős külön-külön próbál munkát találni egy kikötőben, melyet a „szakszervezet” ural. A főnökük, a későbbi Görög az az És megint...-ből, de a bandája tagjai is ismerősek. Egy elcseszett rablási kísérletet követően – nem teljesen önként – felcsapnak rendőrnek. A film története alapvetően az És megint... csak még nem kiforrottan. A karakterek még kissé bugyuták, de a poénok és az ütések már ülnek. A spagetti westernek után ez volt a páros első, modern miliőben játszódó filmje. Itt sem mesélem el a történetet, mégpedig azért, mert ez nem annyira ismert filmjük. Talán csak annyit, hogy rendőrként nyomozni kezdenek egy kínai fiú halálának ügyében, aki piti tolvajként „forró” árut lopott el.

A film érdekessége, hogy van benne egy romantikusnak szánt szerelmi szál, de ez egy kissé kilóg belőle. A Terence Hill által alakított Kirby, a Susy nevű kínai lányhoz vonzódik. Amellett, hogy Laura Gemser félig holland, félig indonéz volt, tehát nem kínai, ráadásul a „színésznő” korábban pornográf filmekben szerepelt, emiatt meglehetős hírnévnek örvendett. Ehhez képest elég jól játszotta a szende kínai leánykát!

A film készítése idején már kifutott a spagetti western. Így születtek meg a modernkori western-hőseink. A filmet Miamiban vették fel, mint erre az egyik párbeszédben viccesen utal is Bud. Érdekesség, hogy a forgatási engedélyek rendben voltak, de a rendőrség erről nem tudott, így a rendőrautón száguldozó Bud-Terence duót egy ízben a Miami rendőrség nagy erőkkel bekerítette és igazoltatta! A forgatás során voltak köztük viták, mert eltérő módon dolgoztak, Bud elmesélte egyszer, hogy ő ösztönből, míg a barátja precíziósan dolgozik, és ebből kisebb konfliktusok adódtak. De ezek hamar elsimultak, mivel örültek a közös szereplésnek.

A filmet Amerikában vették fel, a spagetti western széria utáni első városi csihi-puhiként. Néhány jelenetét viszont Olaszországban, és például a tekepályás bunyó felvétele során Terence Hill könnyebb fejsérülést szenvedett, ezért a forgatás néhány napot szünetelt.

Itt is következzen néhány név: Fred embere: Claudio Ruffini, Fred Cline - akit mindig oldalba rúgnak véletlenül, és az egy évvel későbbi Bud filmben már ő a Görög: Luciano Catenacci – őt a szintén nem rég elhunyt Rajhona Ádám szinkronizálta, Mr. Sebhelyes, Fred embere – rendszerint ő rúgja meg tévedésből Fredet: Riccardo Pizzuti.


Sheriff-filmek

Sheriff az égből (Uno Sceriffo extraterrestre - poco extra e molto terrestre) 1979
A sheriff és az idegenek (Chissa perché... capitano tutte a me) 1980

Mint a sci-fi, és a Bud Spencer filmek rajongója, ez a két mozi, anno kötelező darab volt számomra. Különleges csemege volt a két kedvenc műfajom fúziójára jegyet venni. Sokan voltunk, tele volt a mozi. Ezek a filmek úgy sci-fik, hogy annak csupán jópofa paródiái, de közben, még inkább elsősorban telivér Bud Specer film mind a kettő. Ezeket a filmeket nem egyszerűen megnéztem, de többször is áhítattal elzarándokoltam a filmszínházba, még akkor is, ha emiatt úttörő-örsi óráról kellett ellógnom.

A recept elvileg az ismert: a jóságos óriás és a fifikás kisfiú, akit meg kell menteni. A Piedone filmekben, különösen az Afrikában, és Egyiptomban van egy rakoncátlan kiskölök, akinek nevelési problémái előrevetítik a jelenünket. Ezek a filmek ebben a tematikában hasonlítanak a Piedone filmekre. Csak itt a kisfiú egy földönkívüli. Persze a jóságos óriás nem hiszi ezt el, akkor törik meg, amikor elbeszélget egy lóval erről. Haláli vicces a zsibbadás ikonunk arcán, ahogy önmagát pofozgatva döbbenten hallgatja, amint ló bizonygatja neki, hogy a fiút H-7- 25-nek hívják! Amikor visszaáll a normál kommunikáció, a sheriff még egy kicsit nyihog és fújtat, haha! A filmek az akkortájt tetőző UFO-hisztériát parodizálják ki, természetesen most nem megyek bele a konteókba.

Ha konkrétumot akarok kiemelni, az első moziélmény óta kedvencem a szupermarketbeli verekedés a katonákkal. Az amerikai hadsereg tagjaival. Amikor először láttam, még fogalmam se volt, mi az a bújtatott reklám, ehhez nálunk a ‘90-es évek kellettek. Manapság azonban a jelenetet nézve egyértelmű, hogy a különböző Martini forgalmazó cégek bőkezűen szponzorálhatták a filmet. Már csak azért is gondolom ezt, mivel lépten-nyomon Martinis üvegeket látni, és bár bőven hullik az egyéb áru, Martinis üveg egy sem törik össze! Sőt semmilyen szeszes üvegáru nem törik össze! De van tészta, hús és sajt, vegyi áru reklám. Hol volt még a magyar mozipremier idején az Ariel mosópor... és hol van most? Nincs ezzel bajom, na, bezzeg a mai „a műsorszám termékmegjelenítést tartalmaz” hosszadalmaskodással viszont igen! A korabéli néző – én is! – imádta, ahogy a derék pofozógép, az űrkisfiú és a piti tolvaj segítője tör-zúz a kapitalista árubőséget prezentáló nagyáruházban.

A katonák vezetője, a fütyülős seggfej is egy olyan kedves patent, ami más filmekben is felbukkan, például a Bűnvadászokban a pályán előadott hirigben. A Bud Spencer filmek érdekes, szintén visszatérő eleme a „bombajó bokszoló” sűrű ütközése az amerikai hadsereggel, annak vagány, hepciáskodó tagjaival. A bomberdzsekis keménylegények elpáholása alighanem egyfajta erkölcsi példabeszédként hatott a szocialista miliő ifjúságára... legalábbis a forgalmazó szerette volna ezt. Hogy miért pont az amerikai hadsereg? Hát Bud Spencer olasz-nápolyi hazafi volt, nyilvánvalóan azért. No meg a roswelli UFO-crash és Kenneth Arnold észlelése óta mindenki amerikai jelenségnek – amerikai agybajnak – tartotta az UFO témát.

Kedvenceim még a Stan és Panról tartott értekezés, valamint biomagnetikusan feltöltött horgászás. Ez minden pecás álma! Jót nevettünk anno azon is, ahogy csúzos-reumás öreglegények biotablettákat kapva a kis alienfiútól, vidám ugrabugrálós stílusban verik a rosszfiúkat.

A folytatásban a sheriff munkát keres, és talál egy kisvárosban, amit több banda tart rettegésben. Először ezeket veri meg sorban, hogy aztán közösen ruházzák meg az idegenek befolyása alatt álló közbiztonsági szerveket. Ebben a filmben a sheriffet börtönbe csukják a manipulált rendőrök, mégpedig csupa nehézfiú közé. A kárörvendő őröknek leesik az álla, mikor a szokásos sorozatlövés zajok után a megtépett keménylegények alázatosan kiszolgálják hősünket. Ami az előző részben kábítólövedék, az ebben akaratbénító sugárzás. Bár lelassítja hősünket, az idegen géplények nem kerülik el sorsukat. A sheriff ütéseitől elromolva gagyognak, kézen állnak idiótán énekelve, a mozinéző nagy gyönyörűségére. A vezérük pedig egyetlen ütéstől kék szilánkokra esik szét. Természetesen megmenti H-7-25-öt is. Az amerikai hadsereg itt már csak asszisztál, vezetőjük egy idegbeteg, ordítozós káplárszerű figura, meg egy magabiztos idióta, aki az előző részben is állandóan felsült. Természetesen ezeket is mihamarabb beszereztem műsoros DVD-n.

Zsoldoskatona (Il soldato di ventura) 1975

A Zsoldoskatona túl régi film ahhoz, hogy moziélmény fűződjön hozzá. Mégis volt szerencsém hozzá a „Szabadság filmszínházban”, ami azt jelenti, hogy nem a premiert láttam, vagy a sikerszériát meglovagolva vették műsorra e régebbi Bud filmet a hazai mozik. A Zsoldoskatona egy középkori várostrom krónikája, a barletta-i csatáé, természetesen humoros szemszögből. Bud és társai vándorúton vannak, akár Don Quijote. Ekkor csöppennek bele a francia lovagok által ostromolt várba, amit spanyolok tartanak olaszokkal vegyesen. Először a spanyolokhoz akar menni a vándor lovag, de barátai, hű kísérői éhesek, jól akarnak lakni. „Örömet akarván szerezni négy hűséges bajtársának – ennek a négy dögevő tetűnek, aki ti vagytok! – a bajnok a francia tábor felé vette útját!” Idéztem a bajnok krónikájából.

Tehát a franciákhoz szegődnek el, ám cipőpucolási problémák miatt átállnak az ostromlóktól, az ostromlottakhoz. Már az is rém vicces, ahogy felmennek a várba, természetesen az ostromlók között, akiket már az ellenségeiknek tekintenek. Egy vödör vizelet zúdul a nyakukba stb., de csak feljutnak. Elég parádés, kihasználják a kor adottságait és szokásait alaposan. A védők jól meglepődnek, amikor az ellenség soraiból váratlanul, bár szerény, de annál értékesebb erősítést kapnak.

A kor csodafegyvere a hiperágyú, ami 3 óránként képes lőni – minő borzalom –, ez már tömegpusztító fegyver. Ezzel folytatják a franciák, miután a bajnok visszaalázza őket a nyílt színi provokatív ebédelésük után. Hősünk elvállalja a fegyver semlegesítését. Útközben komédiásokba botlanak, akik, amikor megtudják, hogy nem franciák, azt hiszik spanyolok, megnyugtatják őket, hogy nem. Bajnokunk felteszi a költői kérdést: ha Olaszországban vagyunk, akkor kik lehetünk, mire a komédiás gondolkodás nélkül rávágja: németek! Beállnak hozzájuk, így jutnak el a franciák szuper ágyújához, ahol a katonákat egy szórakoztató műsor keretében lefegyverzik és szétverik, a fegyvert pedig felgyújtják. A franciák elfogják a komédiás hölgyeket, de hősünk a tengerparton kiszabadítja őket. Ez se piskóta tallér, beáll a gyakorlóbábu helyére, és kipofozza a nyeregből a lovagokat.

Mivel három nap múltán érkezik a felmentő sereg, a vár parancsnoka szabályos lovagi párbajt szervez – amire a felkészülés három nap –, meg lovaggá üti hőseinket... stb., stb. Hagy ne meséljem el ezt a mulatságos középkori pofozkodást, csak megállapítom, hogy Bud Spencer szóló filmjei közül ez tetszik a legjobban, ha kevéssel is, de lekörözi az idegenes filmeket.

Azért is szenzációs a produkció, mert ez az egyetlen filmje, ami a középkor miliőjében játszódik. Ennek megfelelően súlyos, nem fogják maguk vissza az alkotók. A felhőtlen vidámság és kalandok közepette van egy komor epizód is: az egyik olasz áruló lesz, és ezért a franciák – jogosan – felakasztják. A bajnok ezt nem hiszi el, és ebben a naiv hitében végig megmarad. Ez elég kemény egy ilyen alapjában vidám filmhez, de hát ilyen volt a középkor, kemény.

Ettore Fieramosca (a bajnok) egyébként valós személy volt. A párviadala a francia lovagokkal némiképp mitikus, és még ezt a mítoszt is eléggé szabatosan kezeli a film, melynek forgatási költségei 10 korabéli millió dollárt emésztettek fel. Elsősorban azért, mert a középkort imitáló eszközök, díszletek és jelmezek már akkor sem voltak olcsó mulatság. A Zsoldoskatona Bud Spencer pályafutásának egyedülálló darabja, amiben a vadnyugatról átnyergelve – hogy stílusos legyek – a háborúskodó középkori Európában csattannak a pofonok. Ez a film volt az első filmje, amit műsoros DVD-n igényeltem, nem csak azért, mert jó film, hanem mert különleges darab. A mozi élmény is a mai napig eleven bennem, és rendkívül szerencsésnek érzem magam, amiért széles vásznon is élvezhettem anno.

A cikk végén nem mellőzhetem a magyar Piedonét, Bujtor Istvánt, alias Ötvös Csöpit sem. Maga Bujtor sem tagadta, hogy a figuráját a Piedone filmek ihlették, de persze nem csak azok, hanem az ikon összes filmje. A magyar, így a szentesi mozikban a nyolcvanas években a Bud Spencer filmek mellett a hasonló karakterisztikájú, de sajátosan magyar miliőjű, Ötvös-filmek jelentettek a felhőtlen, könnyed szórakozásra garanciát, akár sokadjára is megnézve azokat. Bujtor István számtalan alkalommal adta kölcsön a hangját Bud Spencernek.

Források: internet



Megemlékezés Bugner József alias: Joe Bugner 1950. március 16-án született egy kis, Szeged melletti községben, Szőregen. 1956-ban kivándoroltak Angliába a szülei. Profi bokszoló. Számos alkalommal együtt szerepelt Bud Spencerrel pl. Bomba jó bokszoló, Sheriff az égből. 1995 szeptemberében, Queenslandben egyhangú pontozással, 45 esztendősen megszerzi új hazája nehézsúlyú nemzeti bajnoki címét!

Előző oldal Homoergaster
Vélemények a műről (eddig 1 db)