Skyline – idegenek, invázió, irtózat

Külvilág / Mozijegy (1545 katt) Jimmy Cartwright
  2011.01.01.

Egy fiatal pár, Elaine (Scottie Thompson) és Jarrod (Eric Balfour) Los Angelesbe utazik, hogy részt vegyen barátjuk, Terry (Donald Faison) születésnapi partiján, aki igencsak megcsinálta szerencséjét. Terry egy impozáns, modern épület tetőterében lakik, ami minden luxussal fel van szerelve. Terry a barátnője, Candice (Brittany Daniel) mellett egy másik ifjú leányzóval, Denise-vel (Crystal Reed) is bensőséges viszont ápol, akire Terry egyik főnöke, Ray (Neil Hopkins) is hajt. A feszültségektől egyáltalán nem mentes buli után kiderül, hogy Elaine terhes, ám erre Jarrod nincs felkészülve. Végül mindannyian álomra hajtják fejüket. Ám a pihenés rövidre sikerül, hiszen hajnal fél öt tájban elkezdődik az idegenek inváziója.

Az előzetesekből már jól ismert képsorok következnek, kék fénynyalábok az égből, gomolygó kék fényjáték a talajon, elszíneződő erek az emberi arcokon. Majd feszültség, félelem az ismeretlentől, tehetetlenség, düh, menekülés, kilátástalanság; mindeközben fogyatkozó szereplők, pánikhangulat.

El kell ismerni, hogy a rendezők (Colin Strause, Greg Strause) jó munkát végeztek a forgatókönyvírók (Joshua Cordes, Liam O’Donnell) által összehozott történet thriller részével kapcsolatban. Szinte tapintható a rémület, a szereplők tanácstalansága, hiszen fogalmuk sincs, mi történik, és arról sem, hogy miért. Az már más kérdés, hogy a néző is hasonló kérdésekkel küzd, egészen a film harmadáig. Itt derül ki ugyanis, hogy az idegenek hatalmas járműveikkel gyakorlatilag felszivattyúzzák az utcára kimerészkedő embereket. Ám a "miért" megválaszolására természetesen várnunk kell egy darabig.

Természetesen felmerül még egy kérdés: hol van a hadsereg, vagy akár a nemzeti gárda, amelyeket a hasonló amerikai filmekben már megszokhattunk? Ezt a kérdést a túlélő szereplők is felteszik, ezért is döntenek úgy, hogy ott maradnak a tetőtéri lakás viszonylagos biztonságában. Persze a másik ok egy határozottan sikertelen menekülési kísérlet, melynek során borzasztó dolgokra derül fény. Például arra, hogy az idegeneknek több formája (fajtája) van, hogy igen gyorsan regenerálódnak, meg részben arra is, miért kellenek nekik az emberek.

A második nap délutánján aztán végre megérkezik a hadsereg, elsősorban a légierő, és egy szépen kivitelezett légi csatának lehetünk részesei. Predátorok, F-22-es (szerű) repülőgépek érkeznek, ám az eredmény igencsak megkérdőjelezhető. Az idegenekre küldött teljes légiflotta megsemmisül, miközben csak egyetlen anyahajót iktatnak ki. Innentől kezdve biztosított a teljes reménytelenség.

Sajnálatosnak tartom azonban, hogy a film SF része mindössze annyiban merül ki, hogy az idegenek visszaverhetetlennek tűnő invázióval lepik meg a Föld teljességgel felkészületlen lakóit. Tulajdonképpen én inkább sima akció-thrillernek kategorizálnám be, amely SF-elemeket tartalmaz, hiszen sem a valódi SF-hez, sem az SF meghatározásához nincs köze. [A sci-fi (az angol science fiction kifejezés rövidítése (jelentése: tudományos-fantasztikus); magyarul ejtsd: szci-fi, v. szki-fi) vagy más néven tudományos-fantasztikus mű olyan művészeti (irodalmi, film stb.) alkotás, mely legtöbbször valódi vagy képzeletbeli tudomány(ok)nak a társadalomra, vagy egyes egyénekre gyakorolt hatását mutatja be. - Wikipedia]

A film összességében az egyszer nézős kategóriába esik, így ne várjunk feledhetetlen színészi játékot, vagy mély mondanivalót. A szereplőkkel mintha csak megtörténnének az események, s valójában nincs is azokra befolyásuk. A látvány nem rossz, bár egyesek szerint a CGI animációk enyhén szólva hagynak maguk után némi kívánnivalót. Éppenséggel tény, hogy ha nem is tudja az ember, hogy mi az ami számítógépes effekt, akkor is látja.

Valahol olyan érzése van a nézőnek, mintha összegyúrták volna a Világok Harcát a Függetlenség napjával, meg tettek volna bele némi Crysist illetve Mátrixot. Igazából nem rossz film ez, ám a bemutatók alapján többet lehetett tőle várni. Anyagilag azonban már megérte leforgatni, hiszen (bár pontos adat nincs a büdzséről, csak az igen tág 10-20 millió dollár között) eleddig közel 50 millió dollárt hozott a konyhára. (Kár, hogy nem az enyémre. :-) ) Vagyis minimum 30 millát nyertek eddig rajta.



Most pedig jöjjön néhány spoiler, tehát akik még nem látták a filmet, azok csak a saját felelősségükre olvassanak tovább.

Az első dolog, ami a film után szöget ütött a fejembe, hogy vajon milyen módon lehet kompatibilis egy teljesen idegen életforma genetikája az emberével. Hiszen a film végi jelenetekből az derül ki, hogy az idegeneknek csupán az emberi agy és gerincvelő kell, amit a saját, elhasznált agyuk helyére tesznek be. Sok sok kérdőjel.

Másodikként a családját védő Jarrod esete tűnik kissé furcsának, csak úgy gondolatébresztőként. A film elején majdnem átváltoztatja és elkapja egy idegen, de Elaine és Terry közbelép. Eközben azonban Elaine is kap némi idegen fénycuccot. Azonban Jarrodon a hatás maradandónak tűnik, az erek időnként hol itt, hol ott színeződnek el a testén. Később kiderül, hogy sokkal erősebbnek is érzi magát, ami be is bizonyosodik. Ám végül mindőjüket elkapják, Elaine-t azonban a gyermek miatt egyelőre nem bántják. Jarrod agyát viszont beültetik egy új idegen egyedbe, ám az eddigi hatások nem múltak el rajta nyomtalanul. Átveszi új testének irányítását, megkeresi Elaine-t, majd több idegen lényt leterít. Vége főcím. Folytatása következik...?

Előző oldal Jimmy Cartwright