LFZO (12/21) (2006-7)

A jövő útjai / Novellák (1562 katt) Rohadék
  2010.12.04.

- De miért?
- Mindennek eljön az ideje - vetette oda LFZO. Aztán megtorpant, mert rájött, a mondatának több értelme van, mint elsőre gondolta. A távolba nézve summázta, hogy formában van, és megindult az autó romjai felé. - Szálljon be, már nincs szükség a szemléltetőeszközre - kattintotta fel láncos zsebóráját. Az autó közben, míg Eszter véletlenül pislogott egyet, visszaváltozott eredeti alakjába.
- Most meg hova akar vinni?
- Mire visszaérünk a városba, befejezem a mondókámat, és többet nem fog látni élőben, csak felvételről. Illetve még utoljára igen, de az fél év múlva lesz, a világa végén. Na mi lesz, beszáll?

Eszter nem bírta cérnával.

- El fogja elárulni, hogy kié ez a gyerek?

LFZO sóhajtott.

- Ja - hamuzott ki az ablakon, de a válaszát nem gondolta komolyan.

A lány még utoljára körbenézett. A táj csöndes volt és kihalt, csupán a szél süvítése hallacott. Próbált magától rájönni, mit jelenthet mindaz, amit hallott, és mi köze is van hozzá. Azt el kellett ismernie, a mondandója csakugyan fontos, és nem maradhat le, nem veszítheti el a fonalat, különben semmire sem fog rájönni. Attól való félelmében, hogy semmit sem fog megérteni, úgy döntött, be kell szállnia emellé a szemét bunkó mellé.

A kulcs megfordult a zárban, és felbőgött a motor.

- Mikor lett az emberből ember? - kérdezte a lány. - Vagy nem ez jön most?
- Valami ilyesmi - húzta a száját a piros hajú férfi. - A döntés utáni lépcsőfok a több egyed összekovácsolódása. Csordák. Nyáj. Csapatok. Együtt erősebbek. Mindegyikük tartozik valahova. Ez azért fontos, mert az ösztön arra hajtja, hogy el kell fogadni a társaságot, hogy az ellenfél erejét kompenzálni tudják. Önvédelem. Az ember is csak egy volt az ilyenek közül. Megint előrébblépünk: kommunikáció. Hogy képes valami megkülönböztetésre? Ha látja mindkét dolgot. Fontos a túlélésben, hogy valamit meg tudjak különböztetni valamitől? Persze. Nem keverhetek össze két gyümölcsöt, ha az egyik mérgező (pontosabban valamely életformának nem megfelelő anyagú). Honnan ered a tudás? Tapasztalatból. A tapasztalat megfigyeléssel, észrevétellel jön létre. Memóriának kellett létrejönni. Tudott nem kialakulni? Magától értetődő a létrejötte (mint a többi lépcsőfoknak is), ok-okozat. Ha összeadom a hármat a néggyel, nem mondhatom, hogy nem lesz hét, még akkor se, ha nem írom le. A memória sem emberi sajátosság. De kellett az is. Mikor megvolt a memória, meg tudott jegyezni az emlékezetében dolgokat, amiket megtapasztalt. Látta, hogy a tűz meleg és fényt ad. Látta, hogy ez más, mint ő, megkülönböztette mástól is. Hogy az ember ment oda hozzá, és kezdte használatba venni, a kíváncsiság jele. Ez az újabb lépcsőfok.
- Nem ugyanerre jöttünk idefelé - vágott közbe a lány.
- Rám figyel, vagy a tájra?
- Magára is figyelek.
- Kicsit kerülünk, de nem sokat - magyarázta kézmozdulatokkal kísérve LFZO. - Zavarja a füst?
- Igen - nézett LFZO szemébe a lány.
- Kár. Szóval az ember legyőzte a kíváncsiságát. Egyre inkább kilépett a többi állat közül, de a kíváncsiság még mindig nem elég. Más állat is kíváncsi, és ha tudatlan, még bajba is keveri magát. Mi volt akkor a végső lépcsőfok? Hogy házat kezdett építeni magának? A madár is épít fészket, más állatok föld alá csinálnak járatot. Mi volt az első jel, ami véglegesen megkülönböztette az embert az állattól?
- Miért néz így rám, honnan kellene tudnom?
- Ugyan, csak egy kis fejtörés. Na? - nyomta el a csikket, és dobta el.
- Mittudomén. Hogy képes volt lángost sütni.

LFZO felnevetett.

- Váhháhháááháhááá! Óriási, háhhháháá... huh, ez jó volt. Itt egy benzinkút. Megálljunk enni? Itt egy benzinkút.

A lány megvonta a vállát. Úgy vélte, bármit válaszolna, úgyis az lesz, amit az idegen akar.

Kiszálltak, feltöltötték a tankot, LFZO a boltban vett némi élelmet és innivalót.

- Nem megy. Nem tudom. Bökje ki.
- Tessék, itt a válasz a kérdésére - támaszkodott a kocsi oldalának, és nyújtott át egy zacskót.
- Burgonyaszirom??!
- Igen. Például.
- Ami megkülönbözteti az embert az állattól... Burgonyaszirom.
- Kultúra. Amikor minden együtt volt, az összes lépcsőfok, amiről eddig beszéltem: a memória, a tapasztalat, a kíváncsiság: amikor feltűnt, hogy egyes növények nyomot hagynak a kövön és a sziklán - amikor ezt a növényt a kezébe veszi és döntésével élve a falra keni (leutánozza (a természetet). Igen. Az első pillanat, amikor az ember emberjellege felüti a fejét. Ez sem tudott nem létrejönni, ha már megvolt minden előzmény.
- Barlangrajzok - kapott a fejéhez Eszter.

Az idegen bólintott, és nagyot húzott egy dobozos tejből.

- Maga tejet iszik?
- Utálom a vizet.

Eszter elmosolyodott.

- Ez teljesen kész - mondta halkan.
- Hogy?
- Elrabol, szivarozik, fejberúg, de azért tejet iszik. Mondja, Maga normális?
- Maga szerint az ember csak egy helyen jöhetett létre? - harákolt kissé LFZO.
- Hogy érti?
- Csak egyetlen csorda létezett a Földön, és az szaporodott el ennyire, vagy több is létezett?
- Nem tudom. Talán több, mert van színesbőrű, és van világosabb. Éghajlatfüggő.

LFZO tapsolt.

- Bravó. De vajon nem egy tőről fakad a kettő?
- Ahhoz az egyik felének nagyon sokat kellett vándorolni.
- Miért? - mosolygott LFZO.
- Mittudomén. Az élelem miatt. Túl kevés volt, és az ember nem az osztozkodásáról híres.

A férfi teljesen elkerekítette a szemét.

- Javuló tendencia, de még fokozható.
- Nyilván én is elindultam a „lépcsőfokon”.
- Nem szokása, és nem is áll jól magának a gúnyolódás - jegyezte meg LFZO, majd beszállt. Eszter megkerülte a járműt, és ő is gyorsan beszállt. Hirtelen lefékezte a mozdulatait, de nem tudott magának hazudni: minden porcikájának tiltakozása ellenére érdekelni kezdte a dolog! Azonban útitársának nem kell ezt látnia - vélekedett.
- Ez is jó válasz, de egyébként lényegtelen az egész. Az újabb lépcsőfok a kultúra rendeltetésszerű használata. Mire lehetett használni a kultúrát, és mekkora befolyásoló erő volt az emberekre, a mindennapjaikra? Törzsek jöttek létre. De az összetartás megőrzésére nagyjából összhangban is kell gondolkodniuk. Így hát valahogy a kommunikációt is fejleszteni kell. Már nem elég...
- Eszembe jutott egy kérdés.
- Tessék.
- A döntés nem egyenlő a szabadsággal?
- Tág fogalmú mivolta miatt - nem teljesen. Részben igen, mert a természetet megkerülve cselekedhetek, értem ezalatt mind az egyenes szerkezetű dolgok létrehozását, mind a saját életem véget vetését. Részben pedig nem, mert dönthetek arról, hogy repülni akarok, de képtelen vagyok rá, akkor hiába döntöttem úgy. Dönteni csak a lehetőségekhez képest dönthetek, az pedig szűkös, ha az emberi fantáziáról van szó. Egyes dolgokat meg ráadásul nem is tudok azonnal létrehozni, így küzdenem kell érte, és nem is biztos, hogy végig tudom vinni, de ha szerencsés vagyok, vagy nem túl nagy ördöngösség, akkor sikerül a döntésemnek érvénycerezni. Tehát mi a következő lépcsőfok?
- Maga nem akar....
- Így van. Az akarat. A kitartás. Na, megy ez. Az ember kitalált valamit, és kitartott mellette. Így tudott továbblépni. Amikor rájött, hogy az ereje véges, és nála sokkal nagyobb hatalmak működnek, de amikor egyre inkább legyőzte az akadályokat, kezdett elszállni magától.
- Na persze. Rossztulajdonságok keletkeztek. De hogyan?
- Az egyensúly miatt kellett. Mihez képest jó valami? A rosszhoz képest. Látták, hogy amikor nem él valaki, az nem jó. De amikor születik valaki, az jó. Mi volt a lexembetűnőbb, abszolút elsődleges különbség (már tudunk különbséget tenni, ugyebár) az élő és a holt között? A nem mozgás. Az alvó ember sem mozog, de egy kicsit mégis (vagyis él). Tehát a lehetőség leredukálódik a légzésre. Aki nem vesz levegőt, az nem él. Ennyi. Akiből „eltávozik a lélegzés”, az halott. Primitív nyelven: elhagyta testét a „léleg”.
- A lélek.
- Ugyanaz.
- Nem biztos.
- Semmi sem biztos. Csak ami megtörtént. Bocs a közhelyért. Nem szokásom - engedte el a kormányt LFZO, hogy tenyereivel egy mérleg serpenyőjét utánozza. Egyik kezét lejjebb eresztette a másiknál.
- Tipikus ateista gondolkodásmód.
- Tipikus hívő reakció. Csak rázza a fejét, hogy nem, de képtelen megindokolni, hogy miért tagadja meg a hittől eltántorító kifejezéseket és életet.
- Ez fordítva is igaz.
- Valóban? Akkor itt az én indokom: Mert én tudom a választ a dolgokra, és nem csak hiszek bennük.
- Én is tudom.
- Mit?
- A választ.
- Mire?
- Bármire.
- Bármire?
- Igen - jelentette ki kis habozás után Eszter.
- Mióta elkezdtünk beszélgetni, hazudtam egy szót is? Úgy érzi, egyetlen szavam se volt igaz? Hogy minden, amit a lépcsőfokokról mondtam, és mindenről, teljes képtelenség, magától nem alakulhatott ki, csak „segítséggel”?
- Tulajdonképpen igen.
- Akkor miért válaszolt a kérdésekre, miért gondolkodott rajta?
- A válaszadás nem egyenlő az egyetértéssel.

LFZO lehorgasztotta a fejét.

- Bocsásson meg, mindig elfelejtem, hogy mi is Maga, ezért vitázom. Ha majd megérti, hogy Maga valójában micsoda, akkor...
- Miért, mi vagyok én?
- Hosszú.
- Mennyire hosszú?
- Mint ez a könyv. Na jó, csak mint az a történet, aminek már szeretnék közeledni a végéhez. Csak ha befejeztem a mondandóm, és újra a városban vagyunk, csak akkor lesz esélye, hogy megértse. De ehhez szükség van az előzményekre. Ha csak a poént mondom el, nem érti a viccet. Ezért, engedelmével...
- Unalmas, ahogy ateistát akar belőlem faragni.
- Szarok rá, hogy Maga ateista akar lenni, vagy nem. (DÖNTHET.) Maga akar tudni válaszokat a kérdésére. Én pedig el akarom mondani a választ, mert nekem meg arra van szükségem, hogy értse, mi történik. Hogy miért, azt is meg fogja tudni, mikor mexül.
- Hanyadik fejezetben érünk vissza a városba?
- A 14.-ben. De még csak most jön a 13.
- Francba. Nem lehetne átlapozni?
- Próbálja meg. Nem fogja átlapozni senki, aki először olvassa.

Előző oldal Rohadék