LFZO (03/21) (2006-7)

A jövő útjai / Novellák (1341 katt) Rohadék
  2010.11.04.

Nihilmesterként élte az életét, magányosan, ezért lett öngyilkos. De túlélte, hogy megmenthesse a világot a belőle áradó fénnyel, és új szerelmével, Vándorral, aztán végül egykori szerelme, Iksz kutyája (az egyetlen élőlény, aki utálta őt) átharapta a torkát, így ismét meghalt. De mégsem, mert kiderült, hogy talán csak álmodta, és még mindig él, bár az erkélyről tényleg leugrott, és nyaktól lefelé elvileg örökre lenyomorodott. A papírok tanúbizonysága szerint azonban új eljárással elvégeztek egy műtétet; egy gerincvelő-átültetést, újra lábra állhatott, és most itt van.

- A műtétet én „pénzeltem” - ijesztette meg LFZO a lányt a fürdőszobában, mikor a tükörben hirtelen meglátta őt.

Eszter rémülten fordult meg, de nem volt ott senki. Visszafordult a tükörhöz, ott újra megtalálta a piros hajú férfit, a kopott kalappal a fején, amit tisztelettudóan megemelt. - Jöjjön, kérem, itt vagyok a szobában.

A lány mérsékelt érzéssel (mint aki már kezdi mexokni, hogy bolondokháza veszi körül), de még mindig elég hitetlenkedve lépett ki a fürdőből, hogy a szobába menjen, ahol valóban ugyanott állt LFZO, ugyanabban a ruhában, ahol tegnap délután, ezúttal is egy bögre kakaót szürcsölgetve.

- Remélem, nem bánja, hogy a konyhában matattam, amíg fürdött - nyelte le a finom kortyokat. - Mert akkor, ha felöltözik utcai ruhába, meghívom valahová reggelizni, és közben elkezdem a leckét.

Eszternek nem volt életkedve megkérdezni, hogy hogyan tűnt el tegnap, és hogyan jutott be újra, inkább enyhe szorítással a mellkasában öltözködni kezdett.

- Átléptem az időben az éjszakát, hogy legyen ideje megemészteni a múltját, mielőtt örökre otthagyja - közölte kérés nélkül LFZO, aki tényleg kezdett nagyon rémisztővé válni a lány szemében. Eszternek ez az ember (?) olyan dolgokat nyújt, amik teljesen eltérnek mindentől, amit eddig átélt, megtapasztalt, ami világossá vált.

- Ismétlem, aki itt mindentől eltér, az Maga. De ezt néhány szóban lehetetlen megértetni, ráadásul alapfogalmakkal sincs tisztában a kis hölgy, ami nélkül képtelenség továbblépni. Ahogy említettem volt, ez olyan, mint a matematika. Egymásra épülő dolgok. Amíg nem tanulja meg a számok sorrendjét, hogyan vonhatna gyököt, nem igaz?

Eszter már csak ment előre, átadta magát a sorsának, miszerint fogalma sincs, mi történik vele, és ki ez a rejtélyes fickó.

- Már elmondtam, ki vagyok, az első fejezet végefelé. Többet nem fog tudni a huszonegyedik végén sem. - kottyant közbe megint a fél fejjel magasabb piros.

- Hiányzik az átfúrt telefonkártya a nyakából - szúrkált Eszter.
- Izé... Elhagytam, vagy nem tudom, de nem találom otthon sem... De mindegy, inkább menjünk be ebbe az étterembe, és rendeljünk.

Rendeltek. Eszter szólt:
- Szóval éppen azt kezdte el, mikor és hogyan estem teherbe, és ki az apa.
- Szóval éppen azt kell mondjam, és bocsásson meg érte, de ez egy ostoba kérdés. Maga azt hiszi, hogy annak a gyereknek apja van. Tréfás, mondhatom. Viszont nem is önmegtermékenyítéssel jött létre. Nem remélem, hogy egyetlen nap alatt felfogja, hogy ki Maga. De kezdjük az elején...
Kihozták az ételt, enni kezdtek.

- Maga nagyon sok könyvet olvasott. Biztosan azokból tanult sületlenségeket beszélni.
- Könyvek, pfff... Minden könyv csak az írója tudásszintjével rendelkezik, semmi többel. Én most egy logikatörténetet készülök Maga elé tárni. Mindent a világon vissza lehet vezetni a hat alapanyagra, amiből kialakult minden. Hogy honnan van a hat alapanyag? Bonyolult kérdésekre ecerűek a válaszok. A hat alapanyag nem tudott nem lenni. Nem volt tudatuk, nem tudtak nem kölcsönhatásba lépni egymással. Ki állította volna meg a folyamatot, ha még semmi sem létezett a világegyetemben rajtuk kívül? Miért létezik két anyag közt kölcsönhatás? Mert nem tud nem létezni. Ilyen ecerű. Ilyen ecerű minden. MINDEN.

- Tudom már. Maga azt hiszi, hogy Maga isten. A mindenható.
- Isten, én? Kikérem magamnak ezt a lealacsonyítást. A mindenható az, aki mindent meg tud csinálni. Teremt, meg ilyesmi, nem? Egy isten nem egyenlő azzal, amit megteremt. Valami keresztény isten, amit csak később találtak ki a megbízásomból sovány képzeletű emberek, teremtett egy embert. Kérdezem, az Ő volt? Az ember, amit teremtett. Nem, Ő az ember teremtője volt, nem teremthette meg saját magát. Innentől kezdve már nem is „MINDEN”ható, nem igaz? Jóságos, öreg, hófehér szakállas, és férfi, mivel a nőknek általában kuss. Nevetséges. De nem baj, az ostobák kellenek a világnak, hiszen az értelem pont ezércületik meg újra és újra. Én a MINDEN vagyok. Az idő fogalmával lemérhetetlenül rövid „idő” alatt újrakezdhetném az egész világegyetem fejlődését, a Nagy Robbanással.

Eszter egy villanást látott, egy másodpercig fehérség borította el az éttermet, aztán ugyanaz a kép tárult elé.
- Mi történt?
- Megcsináltam, amit mondtam az előbb, újrakezdődtem. De átugrottam az evolúciót és mindent, ami addig tart, míg ide nem keveredünk, az étterembe.
- Egy kicsit tényleg máshogy érzem magam.
- Köszönöm. Igyexem rászolgálni a bizalmára.

Előző oldal Rohadék