Pandorum

Külvilág / Mozijegy (1649 katt) Jimmy Cartwright
  2010.10.24.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2010/2 számában.

Világvége hangulat van. A Föld pusztulása elkerülhetetlen. Az emberiség kiutat keres, talál. A távoli űr mélyén egy felderítőszonda lakható bolygót talál. A Tanis-t. Az emberiség munkához lát, hatalmas űrhajót építenek, amelynek az Elysium nevet adják. Az űrhajó hatvanezer embert, telepest szállít a bolygóra, hibernált állapotban. Az indulás után több évvel üzenet érkezik a Földről: a bolygó elpusztult, vele a teljes emberiség. Az utolsó remény az űrhajó és "szállítmánya", az út 123 évig tart...

Bower tizedes (Ben Foster) egyedül ébred a hibernációból, szinte semmire sem emlékszik, nevét is a hibernációs tartályról tudja meg. Az áramellátás kihagy, a helyiség ajtaja zárva, sehol senki. Úgy egy óra múlva megint lesz áram és Payton hadnagy (Dennis Quaid) is magához tér. Miután ő is visszanyeri nagyjából az emlékezetét, Bower-el együtt sikerül rájönniük, hogy egyáltalán hol is vannak, mi a feladatuk. Egyértelművé válik számukra, hogy az űrhajó reaktora végóráit éli. Ezután határozott és logikus döntéseket kezdenek el hozni, hogy helyreállítsák az áramellátást. Persze a dolgok érdekes fordulatot vesznek...

A film alapvetően a bezártságra, paranoiára, a lappangó őrületre, s a finoman adagolt feszültségre épít, s a kritikusok szerint is egy remekbe szabott sci-fi horror lett a végeredmény. Bár többen hasonlítják korábbi ilyen műfajú filmekhez (pl.: Alien, Event Horizon, A dolog, Pitch Black, Dead Space, Descent, A gömb, A Kaptár...), az alkotóknak mégis sikerült egy egyedi hangulatú, ideglelős mozit létrehozni. Én magam nem tudom mihez hasonlítani, valójában nem is akarom. Bár valóban több "áthallás" érezhető a filmen, afféle "ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit", mégis úgy érzi az ember, hogy ez egy merőben új alkotás.

A rendező kitett magáért, jól ábrázolta mind a szűk helyeket, mind az űrhajó nagy tereit, az összekötő folyosókat. Szinte mindenhol jelen volt azonban a bezártságérzés. A film viszonylag hosszú (kb. 1 óra 45 perc) ám ez nem tűnik fel. A lassú, elgondolkodtató (gondolkodásra időt hagyó) jeleneteket rendre megtörik az akciók. Ám a kezdeti "előbb egymás ellen vagyunk, de később együtt megyünk csatába" klisé után megjelenik az ármány és cselvetés is, ami új ízt csempész a film hangulatába.

A film egyik csúcspontja, amikor Nadia elvezeti Bower-t és Manh-t (vietnámi földműves) az űrhajó azon részéhez, amely Noé Bárkájaként üzemel, s melyben a Föld élővilágának szinte teljes génállománya megtalálható. Ekkorra már kiderül, hogy az űrhajón az embereken kívül más lények is vannak, akik ráadásul vadásznak rájuk, így Bower-nek sikerül rábeszélnie őket, hogy tartsanak inkább össze, segítsenek neki eljutni a reaktorhoz.

Ez nem egyszerű feladat, hiszen minduntalan az űrhajón vadászó, gyors, erős és félelmetes lényekbe botlanak. Menekülésük során "összefutnak" még Leland-el, aki elmeséli nekik, mi is történt, amíg ők "aludtak", miközben valami fura étellel megvendégeli őket. Persze Leland is a túlélésre játszik, neki is ennie kell valamit...

Nos, hogy a film hogyan végződik? Tessék megnézni! Megéri rászánni az időt, hiszen mostanában elég kevés ehhez hasonló jó filmet látni. Ugyan elviekben trilógiának készül, de az első rész sikerétől függ a folytatás. Én kíváncsian várom.

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 3 db)