A földönfutó dala
Pár hónapja még gazdag voltam,
Hűs kutak csobogtak palotámban.
Kincstáram aranytól roskadozott,
Mikor megismertelek Téged.
Ragyogóbb voltál a drágaköveknél,
Bronz hajad fényt játszott,
Bűvölő dallamot.
A homály megszűnt létezni,
Életem kivirult,
S elhagyott engem a józan ész.
Hű szolgám kérlelt, ne tegyem,
A Padisah virágát le ne tépjem!
De mindent eldobtam, csak hogy
Érezzem kipirult bőröd fahéj illatát,
Hogy belefúrjam magam kebleid közé,
Hogy elveszejtsem férfiasságomat
A combod között.
S másnap már nincstelen lettem!
Uradtól a parancs kettévágta krónikás életem.
Lelkemben magammal vittem
A letépett virágot.
Mostantól a puszta jelenti nekem a világot!