Vihar után
Szépirodalom / Versek (1763 katt) | Kristálysólyom |
2013.06.14. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/6 számában.
Lomha eső –
Megrázza magát az éjszaka.
S a kéj, a hangos éj szava
Elhal a tájban.
Vasút hangját hordja a szél
rá az est pocsolyájára.
Ami drága, az is olcsó:
Életeket visz a pára.
Halk sóhajok közt pöttyöződik
az eső könnyes arca.
Az ablaküvegre írva ott a Lét.
Összebogozza, szanaszét szedi a szél
Langy gyár melegét.
Aki fél, most egyedül van;
Csak a Mindenség ormótlan
Lapátkezén pihen lénye.
Így pihenek én is.
Minden összeér a hideg nyárban.
Kimegyek esőkabátban,
Hátha utolér a tájban
Kínos, lappangó homályban
Egy viharvert isten keze.
Felemel magához, s vele
megtalálom önmagamat. –
Utánam csak dörgés marad.
Előző oldal | Kristálysólyom |
Vélemények a műről (eddig 3 db) |